Májusi hideg

Írta: Bikassygergel


"Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse..." - Vagy mégsem, mert e régi verses műdal az állami ünnepségek hazugságát árasztja (vagy csak árasztotta?) Akárcsak a "Gyertek lányok ligetbe, ligetbe /Szórjunk rózsát Rákosi elvtárs elébe" rigmus.

Hideg van. Tavaly ilyenkor is hideg volt. Rút, vigasztalan idő. Az is lehet, sokáig tart.

Nem kellett volna Rómából hazajönni, ott meleg volt, és minden virágzott. A lilás-rózsaszín júdásfa virágzást le sem fényképeztük, de több tucat fotónkon régóta ott virágzik. Hazaérkeztünk, a ridegen csatakos hazugság országába. Búsan sajnálkozunk? Hja kérem, ne utólag legyen valaki okos.

Májusról a hazugságok mondják, hogy csakis csodálatos, csakis vonzó. Szép Ernő ravaszul elhiteti az emberrel, de őt lehetetlen utánozni. Fogalmam sincs, kik a tavasz nagy írói, nyilván a romantikusok. Bennem jó ideje rág a kételkedés férge, azt a gyanúmat erősítve, hogy kártékonyan hazug minden romantika, még a jó öreg Dumas és a jó Victor Hugo romantikája is. Biztos sokat írtak a tavaszról, kutassa az irodalomtörténet. Villanásra eszembe jut, hogy Krúdy az őszről és nagy havas télről írta legjobb lapjait. Krúdy csalhatatlan.

Az egyik legszebb és legkeserűbb filmre emlékezem, Chris Marker Szép május című nagy dokumentumára. Párizs akkor is (1960 táján) olyan dúlt és bizonytalan volt, mint mostanság: Algériában háború, katonáik Párizsban is puccsra készen, fasisztáik bent a hadseregben... 

Chris Marker, aki élete végéig megőrizte az ellenállásban kapott fedőnevét, bravúrosan átvilágította Párizst májusban, és sikerült neki, ami csak a legnagyobb dokumentaristáknak: a közhangulat mélyét látta és láttatta meg, gyors utcai képriportokkal, hosszabb portrékkal, vagy csak vándorló kamerájával Párizs hajnali utcáin. Aki arra fogékony, "politikai film", aki nem arra, annak sokkal több. Alain Resnais (régi barátja) korai dokumentumai és a felülmúlhatatlan etnográfus Jean Rouch mellett Chris Marker több hosszú filmjével számomra (is) a legfontosabb, legnagyobb francia filmdokumentum-alkotó. Örülök, hogy halálakor, nemrég írhattam róla a Filmvilágban.

S ha már francia mozi-május, hadd emlékezzek meg itt, (anélkül, hogy ellenőrizném születési és halálozási dátumát) a nouvelle vague egykori különösen rokonszenves rendezőjére, Louis Malle-ra, akinek egyetlen filmjét sem tartja az utókor "remekműnek", viszont jó néhányat kivételesen jónak. Ráadásul épp Milou májusban címet adta '68 májusára emlékező keserű komédiájának, melyben Milou nem áttetsző blúzú egyetemista lány a barikádon, hanem egy nagypolgári idős férfiú (Michel Piccoli), aki rezignáltan figyeli (a vidéki lakhelyétől messze eső) Párizs ifjú felfordulását, s akinek bár van ilyen lányunokája, nem ért vele szót.

Malle legismertebb filmje nálunk nem ez (talán be sem mutatták), hanem a Zazie a metróban volt, majd főleg a Viva Maria, Brigitte Bardot és Jeanne Moreau forradalmi- és férfifaló párviadala a filmhumor győztes tengerén, Mexikóban...

Régi Párizsok, régi Zazie-k és Máriák... csak az tudja újraélni, aki akkor járt moziba.

Kapcsolódó írásunk: A 21. század prototípusa - Chris Marker