A változtató erő

Írta: Inkabringa


A jó zene free és avantgarde. E két szóra azonban egyáltalán nem műfaji kategóriák szerint gondolok. Inkább így értem: free, mert felszabadít és a lelkem is mosolyog vagy belerendül, és avantgarde, mert addig nem ismert távlatokat nyit meg, amibe beleszédülök. Ilyen megközelítésben teljesen mindegy, mi a műfaja, komolyzene vagy könnyűzene, vadonatúj vagy több száz éves: a jó zene free és avantgarde.

Most azonban egy olyan zenészt köszöntök, aki még a lemezbolti címkék szerint is free és avantgarde.

Archie Shepp ma 80 éves. Tisztelet és hódolat neki.

A free és avantgarde jazz legnagyobb alakjának nevezik. A lemezbolti címkéktől megrettenve senki ne bújjon az ágy alá. A zene nem bánt, nem kell félni tőle. Shepp zenéje sokkal izgalmasabb, sokrétűbb és érzékenyebb, hogy felszínes kategóriák alapján kizárjuk a hallani kívánt hangok közül. Egy mester, akinek a jazz adja a formáját, de mégis az egész világ benne van a zenéjében.

Ha lenne a modern jazznek Teremtéskönyve, akkor nyilván így kezdődne: „Kezdetben vala John Coltrane...” Coltrane-re mindig istenként tekintettek, nem csoda, hogy egyháza lett. (ITT írtunk róla.) Egy istentől el is várom, hogy csodát tegyen, és Coltrane sok egyéb csodája mellett, lám, felfedezte a világnak Archie Sheppet. 

Javaslom, mindenki képzeljen maga elé egy mérhetetlenül drága és nemzedékeken át becsben tartott kristályvázát. Archie Shepp ezt a vázát a feje fölé emeli - szemhéjai félig lecsukva, arca nyugodt – és a földhöz vágja. Csörömpölés, mindenki felszisszen, és amikor a földre néz, szilánkok helyett gyémántgyöngyök gurulnak szanaszét. Ilyen Archie Shepp zenéje.

Néhol olyan puha, párnás, hogy odabújunk és dorombolunk, aztán meg szétreccsenti a fejünkön a szaxofonját, hogy szikrázik az agyunk és egyszerre nyolcvanöt dolog jut eszünkbe. Akár így, akár úgy – inspiráló. A Goin' home-ban olyan gyönyörűen és szívből szól a szaxofonja, hogy csak ezért az egyetlen zeneszámért érdemes elindulni hozzá egy tortával. (Egyben legyen ez főhajtás a néhány hónapja elhunyt Horace Parlan emléke előtt.) A Black Gipsy viszont egy igazi free jazz jambori. Az 1968-as diáklázadások utáni évben vették fel Párizsban. Elképesztő zenészcsapat verődött össze erre a felvételre, a hegedűs Leroy Jenkins már önmagában garantálja, hogy ne legyen feledhető zenemű.

Ahogy minden jazz-zenész (és úgy általában minden kísérletező zenész), Shepp is összevissza lófrál a zenei stílusok között. Ami útjába akad, abból elénk perdít valami eredetit. Lehet az brazil bossa nova, vagy francia sanzon, Shepp újrafújja nekünk. Elszállt free, merész avantgarde, funky, swing, gospel, blues, Afrika minden ritmusa és dallama (ITT és ITT) otthonra talál nála. Játszott már duóban és big bandben, meg minden egyéb formációban, ami a kettő között elképzelhető. Világszerte számtalan zenésszel muzsikált, nem hagyom említés nélkül a zene különc bonvivánját, Frank Zappát sem. (ITT) Archie Shepp szerteágazó zenei kalandozásait majd a zenetudósok szétszálazzák. Én itt és most annyit mondok, a Mama too tight úgy lüktet, hogy az a bolond, aki erre nem táncol. Pláne egy ilyen szép kerek születésnapon.

Archie Sheppről ez jut eszembe: szabadság, nyugalom, empátia és méltóság. Shepp irodalmár és etnomuzikológus, mondhatjuk, hogy érti azt, amit összetör, hogy másként összerakja. Ír, zenél, tanít, gondolkodik, jelen van a világban. Ő így jellemezte magát: "Szerzőként, előadóként, esszéíróként, vagy éppen a különféle zenészekkel való kölcsönhatások során mindig is úgy tekintettem magamra, mint valami változtató erőre." 

Shepp változtató erő és forradalmár is. Egyrészt a '60-as évek óta a feketék jogaiért küzdő polgárjogi aktivista. Az Attica blues és a Blues for Brother George Jackson konkrét tiltakozások és mementók. Mindig bírálta azokat a befutott afro-amerikaiakat, akik elfelejtették a semmi-létben tengődő "blues népüket". A szintén polgárjogi aktivista Cal Massey szerzeményét évtizedek óta játssza Shepp különféle formációkban. A Cry of my people univerzális érvényű, minden elnyomott, kiszolgáltatott, megfélemlített és megalázott embercsoportért szól. Úgy, hogy beleszakad a szív. Aki ezt nem érzi, az nem érzett még semmit.

Másrészt, tágabb értelemben, Shepp egy lélekszabadító bölcs forradalmár. 

Egész életműve egy permanens felszabadító változtató erő. Zenésztársai szerint szellős, nagy szabadságot érezni mellette koncert közben. Tanúsíthatom, hogy közönségként is ezt érezzük. (Idecitálom Tóth Viktor jazz-szaxofonos tavalyi írását a Shepp-pel való találkozásáról.) Shepp  a Mama rose-ban kántálja a 'revolution' szót. Nem düh, inkább valami nagy, egyetemes megértés és változtatni akarás csendül ki belőle. (ITT még fiatalabb, csak 79 éves, tavaly ősszel készült a felvétel. Nos, hát így.)

Archie Shepp szereti Európát, és Európába szerencsére kis hazánkat is beleértette (legalábbis eddig...), többször koncertezett már Budapesten. Még lemezfelvétele is volt itt, 2001-ben a Dresch Quartet Hungarian bebop című lemezén fújta a szaxofonját. Ízelítőül ITT a címadó dal, és Shepp egyik szerzeménye, a Steam feldolgozása. Shepp itt zongorázik, a dallamot Kovács Ferenc hegedűje és Dresch szaxofonja viszi. 

Dresch Mihály írta: "A fellépés előtt, amikor az öltözőben üldögéltünk, szóltak a fiúk, hogy mennem kéne fújni egy másik zenekarban. Én meg mondtam, hogy mennék, de ez most egy megismételhetetlen pillanat... Itt ülni egy ilyen nagy mesterrel, miközben szívja a kis pipáját, és osztozkodni a nyugalmában..." 

Hallgassuk a zenéjét és osztozzunk mi is e bölcs forradalmár nyugalmában. 

Tisztelet és hódolat a 80 éves Archie Sheppnek!