A Louvre és a "külön banda"

Írta: Bikassygergel


Most, hogy a francia TV5 kiválóan tudósi és mégis nézhető kétrészes dokumentumfilmet sugárzott a Louvre történetéről, még a nem-tudós nézőknek is ezer gondolata támadhat. Néhány az ezerből.

Időrendben, tervrajzokból, metszetekből, festményekből. Boszorkányosan változnak a képek I. Ferenc Louvre-jától Mitterrand Louvre-jáig. Rajzok párviadala és feleselése. Erődítményként épült, még a reneszánsz király, I. Ferenc előtt, őrtoronnyal és lövésztornyokkal. 

I. Ferenc azonban lebontatta a jelképes őrtornyot, és innen kezdve a palota szelídülten bővült, olaszosan változott. Ebben a reneszánsz Louvre-ban folyt aztán a nagy vérengzés 1552-ben, a híres Szent Bertalan éjszakáján. (Mérimée regénye még pontosabban adja meg a dátumot.) Tömeggyilkossághoz még őrtorony sem kell, csak izzó gyűlölet és hideg számítás. (Utóbbiról Catherine de Médicis, a Firenzéből származó, Párizs úrnőjévé vált gyilkos főkirály-asszony gondoskodott.)

Ki hinné (kis gondolkodás után bárki), hogy a Múzeum alapításának ötlete az "Enciklopédistákhoz", Diderot-hoz fűződik. A Louvre-ben úgyis ott van a királyi gyűjtemény, miért legyen csak a királyoké? A tervet lelkesen támogatta XVI. Lajos, sejtve talán, hogy neki, meg király-utódjainak már nagy lesz ekkora palota. Állítólag a guillotine tervrajzát is mosolyogva szemlélte. 

Napóleon minden barokk és királyi festményt kisöpört a termekből, uralma alatt csupán az ő dicsőségében és házi szobrászának császári műveiben volt szabad gyönyörködni. Bukásakor a szobrász, Canova műveit majdnem megsemmisítették. Ötven év múltán a Párizsi Kommün kis híján a Louvre-ot is elpusztította, de csak a szomszédos királyi palotarész, a Tuileries lett lángharagjuk martaléka. 

A nagyon alapos, és mai tudósok kutatásával okadatolt film egy szót sem pazarol a Kommün utáni burzsoá rendcsinálás tűz-ügyben évszázadig ismert "pétroleuses" legendájára (mely szerint felgerjedt munkásnők tébolyult falkái hordták a Tuileries falaihoz petróleumos üvegekben a lángot), e legendát szította több értelmiségi kortárs, maga Flaubert is. Talán ez igazolná, hogy munkások tízezreit lőtték agyon ott helyben a barikádoknál a kommün leverésekor? Lehet, hogy volt a gyújtogatók között néhány petróleumos munkásnő, a film erről hallgat, de megnevezi a gyújtogatás levezénylőjét, bizonyos Pierre Bergeret egykori nyomdászt. A száz éves jubileumra, 1971-ben jelent meg Bernard Noël szerkesztésében a máig legalaposabb "Kommün-szótár", ebben viszont a Bergeret-szócikkben egy mukk szó sincs a fentiekről. 

A Kommün vezetői és aktív harcosai között mindenféle figurák akadtak, Garibaldi katonái, lengyel forradalmárok, vagy a magyar szocialista, Frankel Leó, és körülöttük elvtelen (vagy megszállott) publicisták, avagy utópia gőzében fulladozó világmegváltók. Jelentős író kevés, egyikük, Jules Vallés szerencsére megmenekült a kivégzőosztag elől, hogy aztán londoni emigrációban megírhassa nagyszerű önélet- és korrajzát. Szívesen utánanéznék most, mi szól benne, s hogyan a Louvre-ról...

Ugorjunk az időben. A Louvre legnagyobb modern átalakítója a szocialista elnök, François Mitterrand lett. Nyitottá tette a palota egykori udvarát, és óriási építkezés kezdődött. (Saját emlék: kilenc hónapos párizsi tartózkodásom úgy ért véget, hogy a munka épp csak elkezdődött, talán azt sem tudtam, mi lesz a vége...) Mitterrand egy tehetséges kínai-amerikai építészt, Ming Peit bízta meg a Louvre-Piramis felépítésével. Elég nagy ellenkezés fogadta a tervet, de amikor megépült a 21 méter magas, 50 tonnás üvegcsoda, híre és sikere hamarosan az Eiffel toronyét is halványította. (Lásd a francia Wikipédia részletes ismertetését.)

Az említett Kommün-lexikon szerzője, Bernard Noël becsült költő volt, aki főszerepet is játszott Godard egyik filmjében. Godard úgy kapcsolódik ide, hogy egy másik, de szintén még 1968 előtt készült filmjében különös és bizarr jelenetet szentelt ("szentelt", hogy ironikusan használjam a szót) a Louvre-nak. Egy szélhámos társaságból elkülönülő (ezért "külön banda") három tagja, Anna Karina, Samy Frey és Claude Brasseur elhatározza, hogy stopperórával lemérik, mennyi idő alatt lehet végigfutni a Louvre leghosszabb folyosóján. Meg is teszik, és jól tették, ez a film legérdekesebb fél perce. 

A filmet Párizsban láttam, és úgy éreztem, ez a legfontosabb, amit a múltba bilincselt hatalmas világmúzeumról mondani lehet. Godard a Louvre igazi vezetője! Talán, ma, fél évszázad múltán, a Piramis-bejáraton át vitába szállnék önmagammal - bár nem Godard filmjeinek értékéről.