Keresés ebben a blogban

2016. május 11., szerda

A tükör két oldala (Szimbiózis Napok 2016. május 6-7.)

Írta: Inkabringa


Az idei Szimbiózis Napokon megtapasztalhattuk, hogy egy pincében ülve is kinyílhat a világ és a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítésére nagyszerű lehetőség egy nemzetközivé váló maffiahálózat. Mindenki megnyugodhat, a Szimbiózis Napok továbbra is a kulturális antropológusok és más kutatók, valamint innovatív társadalmi szervezetek aktivistáinak eszmecsere-helye. Akit ez is felzaklat, az ne olvassa tovább. Pincéről és maffiákról azért még szót ejtünk.

A tükör két oldala. Ez egy Boglár Lajos által szerkesztett kulturális antropológiai tanulmánykötet címe, és találónak éreztem az idei Szimbiózis Napokról szóló beszámoló címéül is ezt választani. Mindenki nézi valahogy a világot, értelmezi a saját kulturális-társadalmi beágyazottságának megfelelően, és olykor elcsúsznak egymás mellett ezek az értelmezések, netán kibékíthetetlen ellentétbe kerülnek egymással. A kulturális antropológia az a tudomány, amely a fenntartható fejlődés fontos alapjának tartja a kibékíthetetlennek látszó ellentétek feloldását és a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklését.

A Szimbiózis Napok idei helyszínválasztása is ezt mutatja. Az Auróra Alkotótér-Bázis-Klub nem a fővárosi turista negyed része. A 8. kerületben az Auróra utca és a Bérkocsis utca sarkán áll az a többszintes épület, amely pár éve civil szervezetek, alulról szerveződő társadalmi események helyszíne. Korábban irodaépület volt, még korábban ki tudja mi, de sokat megélt épület és az mindig érdekes. Az Auróra utca és környéke régebbi korokban a Józsefvárosra jellemző sokszínűséget mutatta. Zsidók, cigányok, görögök, bolgárok, svábok, szlovákok éltek ezen a környéken. Aki most a Teleki térről vagy a Blaha Lujza térről elsétál eddig, a slumosodást, a városi szegénységet látja és a napi túlélés otthonossá tételének jeleit.

A Szimbiózis Napokra érkezőket az Auróra utca és Bérkocsis utca kereszteződésében a Tettek ideje című kiállítás molinói fogadták.  Jól illeszkedik ez a kiállítás a Szimbiózis Napok idei programjának esszenciájához, mely így foglalható össze: az ilyen-olyan módon kirekesztettek társadalmi vérkeringésbe vonása. A Közélet Iskolája által támogatott kutatások egyediségét az adja, hogy a téma kutatói egyben kutatottak is. A Tettek ideje akciókutatás résztvevői például lakhatási szegénységben élő emberek. A kiállítás a 20. századi Budapest lakhatási mozgalmairól ad informatív áttekintést a barlanglakásoktól egészen a Százados úti művésztelepig. Aki kíváncsi rá, az május 18-ig még az Auróra közösségi tér falán megtekintheti ezt az utcakiállítást. 
Az Auróra épületébe lépve a sötét kapualjból egy kicsiny - beszélgető emberekkel barátságossá tett - belső udvarra érünk. A Szimbiózis Napoknak az a nagy titka, hogy minden felhajtást nélkülöz, és mégis eredeti élményt nyújt. Nem a valóság elől menekülés kalandos módozatait kínálja, hanem a valósággal szembesülés mindennél izgalmasabb élményét adja. A kulturális antropológia nem az ideák terepe. A világot úgy nézi, ahogy van, de a hibáit és élhetetlenségeit megpróbálja élhetővé csiszolni. Nem jövőbeli ideákat és eszményeket kínál, hanem a jelenben próbálja meg az egymásnak feszüléseket, meg nem értéseket, oda nem figyeléseket, közönyöket és félelmeket enyhíteni. A Szimbiózis Napok évről évre találkozóhelye a kutatásoknak és kísérleteknek. Mint mindig, most is érkeztek professzorok is,  doktorandusok is, és önfeledten játszottak a gyerekek. Az Auróra téglával kirakott boltíves pincéjében egykor talán fát, szenet meg szánkót tároltak, de most a világba tekintés különös atmoszférájú helyévé vált.

A program gazdag és sokszínű volt. Migráció, hajléktalanság, társadalmi egyenlőtlenségek, cigányok helyzete, a másság elfogadása, LMBTQ, fogyatékkal élők, előítéletek, hiedelmek, mítoszok, nacionalizmus, modernizmus, online etnográfia, haláltudat, embodiment – e témák sok szempontú körbejárása adta a gerincét a hétvégének. Beszámolókat láthattak az érdeklődők Jemenről, Bulgáriáról, Oroszországról, Peruról, Moldováról, Hegyi-Karabahról, Dél-Etiópiáról, Szudánról vagy épp a Szigetről (ami a szórakozás mellett egy 2020-ig tartó kulturális antropológiai kutatás terepe is). Olyan szempontból tekinthettünk e helyekre, amit és ahogyan a turistaszem nem láthat. Az Akkor és ott. Az emlékezés helyei című szekcióban az emlékezeti helyek sokféleségéről szóló előadásokat a tavaly elhunyt kiváló kulturális antropológus kutató és tanár, Ilyés Zoltán emlékének ajánlották. (Róla mi is megemlékeztünk a blogban.)

Már csak a párhuzamosan futó szekciók miatt sem lehetett valamennyi programba becsatlakozni, meg a sok más egyéb miatt sem tudtam mindent látni. De amit láttam, azt sajnáltam volna kihagyni. Ezekből most két szekciót említek, melyek közös eredője a társadalmi egyenlőtlenségek és a társadalmi előítéletek kutatása és a felszámolásukra tett kísérletek.
Az Antropológiai migrációkutatások című beszélgetésen az ELTE három antropológus hallgatója számolt be kutatásairól. Milyen nehézségei vannak a különböző kultúrákból érkezők egymással kapcsolatba lépésének? Egy Magyarországra települt kameruni férfi otthagyta a céges vacsorát, mert zavarba jött, mikor megkérdezték tőle, mit szeretne enni. Eddigi életében nem tapasztalta meg, hogy válogathat az ételek között. A Magyarországon született másodgenerációs kínaiak már kínaiul nem beszélnek, a kultúrától messzire kerültek, de külső megjelenésük alapján a magyar társadalom kínaiként tekint rájuk. Kínai identitásukat tehát utólag kell kialakítaniuk. Kínában más a viszony az elvándorláshoz, mint nálunk. A külföldi letelepedésre hazafias cselekedetként tekintenek. A kínai kormány gondot fordít a második generációs nemzedék identitáserősítésére. Például gyökérkereső ifjúsági táborokkal, vagy az Európában élő kínai fiatal lányoknak rendezett szépségversenyekkel. Ez egy dupla csavar, mert bár a hagyományos kínai kultúrában a nők láthatatlanok, az Európában nekik rendezett szépségversenyeken azonban reflektorfénybe kerülnek, ami érdekes módon kínai identitásukat erősíti.

Szó esett a Cipruson tevékenykedő NGO tapasztalatokról is. Egyrészt a nonprofit szervezetek a vendégmunkásoknak segítenek, akiknek semmilyen egyéb jogérvényesítő lehetőségük nincs. Kiszolgáltatottak a munkáltatóiknak, akik gyakran nem adják oda a bérüket, megvonják a szabadidejüket, sőt megverik és megerőszakolják őket. Másrészt segítenek a menekülttáborokban összezsúfolt különféle nációjú embereknek. A menekültek olyan körülmények között élnek és olyan emberekkel keverednek elkerülhetetlen közelségbe, amit normális esetben nem tennének meg. Átmeneti, zavaros és lecsupaszított életkörülményeik között is otthonosságra törekednek. A leginkább az idő teszi próbára őket, a várakozás frusztrációja. Családok elszakadnak egymástól, a gyerekek és nők kiszolgáltatottsága a legnagyobb, közülük is a fekete afrikai egyedülálló gyermekes nők állnak a hierarchia legalsó fokán. Az NGO a közösségszervezésre és önszerveződésen alapuló érdekérvényesítés megteremtésére helyezi a hangsúlyt.

A Szegénység és egyenlőtlenségek a világban panelbeszélgetés résztvevői a DemNet Alapítvány szervezésében meséltek innovatív társadalmi projectjeikről, melyeknek célja, hogy a leszakadó rétegeket visszatereljék a társadalom vérkeringésébe. Köztudott, hogy a 21. századra a társadalmi egyenlőtlenségek soha addig nem tapasztalt mértékűvé váltak. Ennek sok oka és összetevője van, de alapvetően mindegyik mögött a pénz áll. A Földet jelenleg 7,2 milliárd ember lakja. Sok helyen találkozhattunk már azzal az idei adattal, hogy 62 ember birtokol annyit, amennyije 3,5 milliárd embernek összesen van. Ez soha eddig nem mért brutális számadat.

Az ENSZ tavaly ősszel fogadta el a 2030-ig tartó Fenntartható Fejlődési Célok programot, mely szerint a tagállamoknak felelősséggel részt kell vállalniuk a nemzeti és globális egyenlőtlenségek felszámolásában (egészségügy, oktatás, szociális körülmények, környezetvédelem). Ez egy globális partnerségi program, ahol a fejlődő országok előrejutásához a gazdag régiók („donorországok”) is hozzájárulnak. A tagállamok kormányai vállalták, hogy a GDP-jük meghatározott részarányát a fejlődő országok kapacitásának növelésére fordítják. Ez Magyarországon a GDP 0,33%, de egyelőre csak 0,1%-át fordították erre a célra, amivel nem vagyunk kivételek a világban.
Ez a felelősségvállalás a kormányok mellett a privát szférára is vonatkozik. Óhatatlanul szóba került a nemrég kirobbant Panama-botrány. Az adózatlan hatalmas jövedelmek nem kerülnek be az állami szférába, ezzel az oktatást, egészségügyet, szociális hálózatokat még jobban ellehetetlenítik, egyre gyorsabb és félelmetesebb módon növelve az esélytelen rétegek és a szupergazdagok közötti különbségeket. Egy felmérésből kiderült, hogy ha a cégek az adóparadicsomokba mentés helyett az adott állam kasszájába fizetnék be az extra magas jövedelmeikből befolyó adóikat, akkor ez önmagában nagyobb összeg lenne, mint amit segélyként megkapnak a rászoruló országok. Példaként említették Zambiában Caroline esetét, aki cukorkát árult az utcán és ezért napi szinten adóznia kellett, függetlenül a bevételétől. A Zambia Sugar nevű cukorgyártó vállalat gondosan kimenekítette busás jövedelmét, így a végszámlát összehasonlítva Caroline többet adózott, mint a hatalmas cukorgyár. Félreértés ne essék, ez komoly problémát jelent a fejlett országokban is. Fenyegető globális veszélyt hordoz magában.

A segítő szervezetek és hálózatok a korábbi segélyprogramok tanulságait levonva egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a helyi kultúrával, szokásokkal, lehetőségekkel megismerkedve és a lokális közösséggel együttműködve segítsék a rászoruló régiókat (a világon vannak olyan fura helyek, ahol ezzel kulturális antropológusokat bíznak meg, hisz ők ezt tanulták). Ilyen módon elkerülhető, hogy oda építsenek modern halfeldolgozó üzemet, ahol a helyiek hírből sem ismerik a halat és annak feldolgozási módozatait, és ne egy korszerű iskolaépület felhúzása legyen az elsődleges ott, ahol a nőknek és gyerekeknek tíz kilométert kell gyalogolnia naponta az ivóvízért.
A szekció keretében két innovatív társadalmi projectről is hallhattunk. A nemzetközi hálózatba kapcsolódott magyarországi Anyaközpontok Budapesten és vidéken a gyerekek és anyák közösségi terepei. Alulról szerveződő csoportok alkotják, céljuk a tudásmegosztás, egymás támogatása, a közös érdekérvényesítés, a sztereotípiák lebontása, az autonómia kiterjesztése. Sok bürokratikus akadályt kell legyőzniük, hogy egy országos és nemzetközi hálózat tagjaként valódi önszerveződő, autonóm érdekérvényesítést és közösségi hálózatot alakítsanak ki. A kis közösségeknek jogi, üzleti, couch mentorálást adnak az Anyaközpont hálózatok. A project évről évre egyre sikeresebb és egyre szélesebb körben találja meg a gyermeket nevelő nőket.
A másik projecttel eljutunk a bejegyzés elején emlegetett örömteli maffiahálózathoz. Mostanában sokat lehetett hallani róluk szerencsére, hiszen a Bike Maffia egy egyedülálló ötlet alapján a trendi városi életmódot, a bringázás szeretetét, a szociális munkát és a társadalmi felelősségvállalást összekapcsolta. Az első Civil Díj legígéretesebb startup vállalkozásaként is díjazták. Egy cégvezető és reklámszakember úgy döntött, hogy a pénz halmozása helyett jobb lenne a peremre szorult embereknek valamiféle életkilátást nyújtani és az arra fogékonyaknak a társadalmi segítségnyújtás és szolidaritás élményét adni. Az önkéntesek élelmiszer adományokat szállítanak hajléktalanoknak és rászoruló családoknak – bringával. Ez egyfajta szociális vállalkozás, az első fecskék egyike.
A Bike Maffiának remek közösségszervező ereje van, és az annyira hiányolt társadalmi érzékenyítésnek is kiváló terepe. Ahogy a honlapjukon olvasható: „Vigyázat! Veszélyesen jó közösség épül!” A saját gyártású charity bringáikból adományoznak a hajléktalanoknak, hogy megkönnyítsék a munkába jutásukat. Remélhetőleg, ma már egyre többen vannak, akik tudják, a hajléktalanoknak élete van, csak lakásuk nincs. A Bike Maffia távlati céljai között szerepel a hajléktalanokkal szembeni elzárkózó társadalmi előítéletek felszámolása is. Mára már nemzetközi hálózattá váltak, hiszen Kolumbiában, Franciaországban, Chicagóban is alakultak Bike Maffia szervezetek, és jelen vannak itthon is Debrecentől Pécsig.
Gondjaik persze nekik is vannak. Olykor nehéz az önkénteseket összeszervezni, hiszen egy hagyományos cég a dolgozóit a fizetéssel motiválhatja leginkább. Az önkéntességben másféle motivációkat kell felmutatni. Nem beszélve arról, hogy milyen életkörülményekkel és emberi drámákkal találkoznak a bringás fiatalok.

A két napos találkozón még számtalan fontos és előremutató kezdeményezésről és kutatásról hallhattunk. A résztvevők megosztották egymással tapasztalataikat, ötleteiket, újításaikat – ez az együttműködés terepe. A másokkal szembeni felelősség és szolidaritás példáit láthattuk itt. Mint az A.H.P. Társulat Elveszettek című dokumentumfilmje (bővebben ITT), mely egy résztvevő színházra alapuló akciókutatást mutat be. Ahogy az Artemisszó Alapítvány által összeállított globális nevelési tankönyv révén a migráció, szegénység, klímaváltozás vagy gyerekmunka témái is szakszerű módon helyet kaphatnak a tanórákon. Említhetném a Zöld Pók Alapítványt, ahol a fiatalok a szegénységgel, cigányokkal, hajléktalanokkal szembeni társadalmi előítéletek lebontásán és a környezettudatos szemlélet elterjesztésén dolgoznak befogadható és ötletes médiatartalmak létrehozásával. Vagy említhetném a Csobánkai Tanoda-CSODA hátrányos helyzetű roma gyerekek tanulását és fejlődését segítő programját. Csak néhány példa a sok működő és reményteli kezdeményezésre és kutatási eredményre.

Ez a két nap arról szólt, hogy az előítéletes ellenségképek és a „nem az én dolgom, csinálja más” hozzáállás helyett sokkal hatékonyabb módszer, ha leszállunk a földre, és figyelünk azokra is, akik egészen másféleképpen élnek és gondolkodnak, mint mi. Félreértéseket, előítéleteket, félelmeket bonthat le, és társadalmi szakadékokat ívelhet át ez a teljesen egyszerű szemlélet: nem menekülni kell a valóságtól, hanem mindenki számára élhetővé alakítani, és nem elkülönülni kell egymástól, hanem integrálódni – felelősségteljes egymásra figyeléssel. A Szimbiózis Napokon mindez magától értetődőnek látszik. Lazán, kedéllyel és bizalommal mutatták meg – immár tizenegyedik alkalommal – a tükör két oldalát.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése