A vétlen Baltazár...

Írta: Bikassygergel


Robert Bresson, talán azért, mert utánozni lehetetlen, minden utánozni való filmalkotónál nagyobb hatást tett. Ez a legmélyebb hatás, nem az, ami utánozható.

Bresson, a filmművészetben először, a mozgókép földhözragadt objektivitását nem megszüntetni, megváltoztatni, alakítani akarja tudat-és eszmetartalmak kifejezésére, hanem csakis a film anyagára bízza magát. A szobrász anyaga a kő, nem az elvont gondolat. Bresson fedezte fel, hogy a filmművészet lehetősége a nyers valóság. Bresson formanyelvének filmtörténeti diadala: semmiféle erkölcsi tanulságra nem gondolunk, semmiféle szimbolika nem kísért.

Robert Bresson

„Istenben hittem, három percig” – mondja a Zsebtolvaj című filmjének hőse. A bűn problematikája egzisztencialista értelemben jelenik meg nála. Bresson minden filmjéből hiányzik az isten. Az önmaga választására bízott ember filmjei ezek. Jók-e vagy gonoszak, az isteni kegyelem nem hitbuzgalmuk és erényességük jutalmaképp éri őket. Hazájában, Pascal és Racine műveinek erkölcsi feszültségére utalva „janzenista filmrendezőnek” mondták Bressont.

Melodramatikus szokványkeretbe helyezett, s mégis legbonyolultabb, legszövevényesebb sugallatú és tartalmú filmje a Vétlen Baltazár. A filmben egy teherhordó csacsi veszi magára a világ bűneit, miként valamikor, a még megválthatónak hitt világban a bárány tette, agnus dei.

Bresson leginkább homályos filmje ez, sem hőseinek tettei, sem a körkörösen visszatérő cselekményspirál nincs motiválva, minden váratlan, megfejthetetlen, magyarázatlan. A néző minduntalan a dolgok, a sejtett valóság, a film centrumának szélén marad, a kamera állandóan másfelé néz. Kénytelen tudatlanabbnak maradni, mint Baltazár, a szamár. A gonoszok itt a legsterilebben rosszak, a jók itt a legtehetetlenebbek.

A film egyik megmagyarázhatatlanul szép jelenetében Baltazár, a szamár, meg-megáll egy vándorcirkusz ketrecbe zárt vadállatai előtt. A rendező négyszer vágja rá a vadállatok tekintetére Baltazár tekintetét. Bresson minden érzelemábrázolást száműzött filmjeiből. Ebben a rövid jelenetben azonban „túl jón és rosszon”, valami panteisztikus érzelmet sugároz, az emberen túli igazságok és értékek érzetét sugallja. ITT látható.

A filmet záró képsor: a haldokló Baltazár csilingelő bárányok között. Ez sem vallási vagy más allegória, hanem önmaga; dokumentum, mellyel Bresson a Jót és a Rosszat erkölcsi fogalomból átélhető érzelemmé változtatja.

„Ki tesz csúffá bennünket? Ki játszik velünk?” –kérdi egy arctalan hang egyik kései filmjében. „Talán az ördög" – érkezik valakitől a válasz.

Még ez sem biztos. A rossznak nincs többé szüksége sátáni erőkre: maga a kiürült világ a gonoszság örök birodalma. Bűnre csak az ember képes.