Simone de Beauvoir ifjúsága

Írta: bikassygergel


Január 9-én született, majdnem száztíz éve. Nálunk is legtöbbet olvasott könyve a Jóházból való úrilány, bár a hatvanas-hetvenes években a Mandarinokat is illett ismerni: regénynek avuló, korrajznak maradandó. Halála után a levelezésén kívül két, addig csak kéziratos könyvét adták ki Párizsban: ez egyik (Félreértés Moszkvában) nemrég magyarul is megjelent: feledhető, talán az életmű leggyengébb darabja. A másik (Cahiers de jeunesse/Ifjúkori Napló) alapmű, az írónő legnagyobb élet-dokumentuma. 2008-ban jelent meg a Gallimard kiadónál. Ez nemcsak hogy nincs egyetlen magyar kiadó tervében, de nálunk visszhangja sem támadt: pedig az elzárt Magyarországon, a hatvanas években, ha le nem is fordítják, hónapokig vitáztak volna róla a Nagyvilág hasábjain.

Simone de Beauvoir (1908-1986)

A Napló az érettségi évében, 1926-ban indul, és négy év múlva zárul. Egy önmagát nyíltan zseninek tartó fiatal katolikus egykori nagypolgárlány kibontakozása. "Egykori nagypolgár", mert családja már lejjebb csúszott, most már csak három-négy szobás lakásuk van Párizs közepén. Ő maga már nem gyakorló katolikus. Sok napló sodró olvasmány, a legnagyobb dokumentum: ez is ilyen. A tizennyolc éves, feltűnően sok-tehetségű Simone felsőbb matematikát tanul, közben a bölcsészkaron filozófiából doktorál. Legfőbb professzoraival, legyenek azok matematika-oktatók vagy filozófia-történészek, egyenrangúként beszéli meg a tanultakat. Csinos fiatal lány, legjobb barátnője, Zaza, egy valóban dúsgazdag családból való, hasonlóan magabiztos perszóna: "plátói szerelem" fűzi őket össze. Simone szereti Jacques nevű unokafivérét is, még házasságra is képes volna talán. Kiderül, Jacques üresfejű széltoló, kapcsolatuk megszakad. Zaza homályos körülmények között hirtelen meghal. Ez a két drámai (Zaza esetében tragikus) fejlemény meghatározó fordulópont ugyan, de valahogy alapjában mégsem: Simone zseni-tudatát nem rendíti meg, hogy is rendíthetné, most már egyre inkább csak saját magát látja. Az egész hatalmas Naplóból leginkább a szülei maradnak árny-(vagy papír) alakok, mintha nem is léteznének.

Simone a nap huszonnégy órájából tizennyolcat tanul, olvas és ír. Sok nyelven, például görögül is, az a matematikához, filozófiához fontos, bár évfolyamtársai közül a legjobbak sem tudnak az ő szintjén. Minden éles eszű és valóban különös tehetsége azonban csak adottság, amihez méltó feladatot is talál: nem "valakivé", hanem "Simone de Beauvoir"-rá kell válnia. Ez a szerep, ez a munka, ez a belső világ villogóan éles fényű. Főhőse bámulatos, de soha, és csöppet sem rokonszenves, nem-nem! nyilván nem is akar az lenni.

Született "profi". Jövőbeli önmaga szerepét kell játszania, hibátlanul. Ennek a szerepnek a megvalósítása, kibomlása a többszáz oldalas Napló. Ne gondoljuk, hogy afféle otthonülő könyvmoly az írója: "munkahelye" a nyüzsgő Nemzeti Könyvtár, munkája legalább annyira az olvasás szüneteiben folyó beszélgetések és viták. A nála néhány évvel idősebb végzős egyetemisták némelyikéről még azt is elismeri, hogy értelmesek, és sokat tudnak. Ezek közül később mind vezető író vagy filozófus lesz. Az antropológus Lévi-Strauss is feltűnik a társaságban, bár nem ő a legfontosabb mellékszereplő.

A Napló legfontosabb mellékszereplője magyar. (Ez sem készteti persze a magyar kiadókat fordításra, s mivel vállat vonva nem olvasták, nem is tudnak róla, vagy lektoraik úgy vélik, nálunk még a magyar vonatkozással sem lenne olvasója a könyvnek. Szerintem nagy tévedés - nyilván ezért is nem vagyok könyvkiadó...). Hevesi Andrásról van szó, aki pár évvel később szintén megörökítette Simone alakját Párizsi eső című kiváló könyvében. Simone és Hevesi András között nemcsak intellektuális kapcsolat, hanem "bizalmas barátság" is szövődik, mert a magyar egyetemista szerelmes Simone egyik barátnőjébe, a szerelem viszonzatlan, és ez is alkalom nemcsak "lelkizésre", hanem a szerelem kapcsán kifejtett filozófiai beszélgetésekre. Órákat sétálnak gyors beszélgetés közben a párizsi utcákon.

Hevesi aztán hazautazik Magyarországra, és eltűnik a Naplóból. Simone igazi szellemi társa, inkább riválisa és "ellenfele" az a Merleau-Ponty marad, akiről a filozófiatörténet tud sokat, kéretik lexikonokhoz fordulni. És egyre inkább fel-feltűnik a könyvben egy sokáig elég jelentéktelennek látszó filozófushallgató, bizonyos Jean-Paul Sartre. Életük és munkásságuk innentől összefonódik, és itt már nemcsak unalmas lexikonok, hanem magyarul is olvasható műveik következnek.

Beauvoir életdokumentuma jól megvan magyar nyelvű olvasók nélkül is. Hiánya legfeljebb növeli ismerethiányunkat és a távolságunkat Párizstól.  Ezt a távolságot furcsa talán, de nagyobbnak értem, mint 1968 körül. Azért, addig is (meddig is?) javaslom az európai nyelveken olvasó kicsit is érdeklődőknek, hogy keressék a francia, az angol, a német, a spanyol vagy olasz kiadásokat. Úgy tudom, románul és lengyelül is megvan.