Margaret Mead öröksége

Írta: Inkabringa


Margaret Mead a kulturális antropológia nagyasszonya volt. Revolúciót gerjesztett addig fel sem vetett témákban és segítette az evolúcióját az emberi kultúrák kutatásának.

Margaret Mead (1901-1978)

Az már önmagában forradalmi tett, hogy a 20. század első felében nőként tudós karriert ambicionált. Franz Boas tanítványaként a Columbia Egyetemen kiteljesíthette kutatói eredetiségét.

Margaret Mead hosszú pályafutása alatt igazi médiasztár lett, meggyőződéssel lépett ki az akadémiai falak közül, hogy rádió- és televízió műsorokban, magazinokban és mindenféle sajtótermékben széles társadalmi rétegek számára terjessze a sokszínű emberi kultúra megismerésének igényét.

Mead terepmunkái ma már tudománytörténeti tananyagok. Tanított, kutatott, nyilatkozott, előadott, vitatkozott, ontotta a cikkeket, tanulmányokat, könyvek garmadáját írta és szerkesztette. Két végén égette a gyertyát a tudományos és a magánéletében is. Férjeit, hódolóit, tanítványait, követőit és ellenzőit mind elvitte épp aktuális kutatási terepére.

Margaret Mead többek között az összehasonlító társadalomtudományi kutatásoknak, a gender-kutatásnak, és a vizuális antropológiának is anyja, nagyanyja, dédanyja és így tovább, ahogy jönnek egymás után a nemzedékek.

Voltak téves következtetései, nagy vitái, de mindenki elismerte invenciózusságát, témaválasztásainak eredetiségét.

Megoldandó probléma volt számára, hogyan lehet a gondosan válogatott szavakkal megírt tanulmány mellett tudományos eredményt képviselő eszköze az antropológusnak a kamera. 

A vizuális antropológia és az emberi kultúrákat középpontba állító dokumentumfilmek egyik világméretű seregszemléje az ő nevét viseli. A Margaret Mead Film Festival idei eseménysorozata múlt héten zajlott New Yorkban, az American Museum of Natural History szervezésében.

A dokumentumfilmekkel méltatlanul mostohán bánunk, pedig hatalmas ablakokat képesek nyitni a világra. Margaret Mead szellemi örökösei mozgóképekben mutatják meg a Föld különféle helyein élő emberek örömét és szenvedését, felemelkedését és eltiprását. Tegnap volt a fesztivál díjátadója, ITT vannak a nyertesek. A teljesség igénye nélkül válogatok valamennyi kontinensről az idei Margaret Mead Film Festival dokumentumfilm terméséből.  

A The shore break című film Dél-Afrika lenyűgöző szépségű partvidékén játszódik. Egy ausztrál bányatársaság nagyméretű titánium lelőhely kiaknázását tervezi. Két szemlélet és érdek csap össze az ott élők közösségén belül: az egyik az ausztrál bányatársaságot és a kormányzati erőket támogatja, gazdagságot remélve, a másik a bányászat távol tartását látja helyesnek, az önrendelkezés reményében. A dokumentumfilm formai érdekességét a homokanimációs betétek adják.

Új-Zéland őslakosai, a maorik, hosszú emberjogi küzdelem eredményeként 150 év után visszakapták jogaikat. Az Ever the Land című dokumentumfilm a maori kultúra tiszteletére állított 21. századi építészeti emlékműként is értelmezhető Living Building építését kíséri végig. Nem a múltba forduló bezárkózás, hanem a jövőre és világra nyitott identitásvállalás kifejezése.

A The redfern story című film az ausztrál aboriginalok társadalmi elismerésért folytatott küzdelmének példája. Az érdektelenség, megvetés és elnyomás falát máskor, más helyeken is képes volt már megrepeszteni a színház. Az ausztrál aboriginalok által létrehozott The National Black Theatre is ezt bizonyítja.

A Circus without borders című film főszereplője két világklasszis akrobata, akik jó barátok is: az egyiknek Kanada, a másiknak Új-Guinea a hazája. A cirkuszban rejlő játékos merészséget, rugalmasságot és energiát saját országaik világtól elzárt, reménytelenséggel és szegénységgel küzdő közösségeinek felrázására használják.

Az indiai és kanadai filmes csoport által forgatott Driving with Selvi című dokumentumfilm egy dél-indiai fiatal, öntudatos nő hivatásválasztásáról szól. A film főhőse, Selvi, a gyereklányként rákényszerített megalázó házasságból elmenekül, de nem cél nélkül. Nő létére jogosítványt szerez és Dél-India első női taxisofőrje lesz. Ez volt az álma.

Benjamin Kahlmeyer német filmrendező 2014-ben készült dokumentumfilmje (The Invisibles) négy ember sorsán keresztül mutatja be a menekültek mesebeli reményei és az európai országok bürokráciája közötti kontrasztot.

Menekültek nemcsak Európába, hanem Ázsiába is érkeznek. A China Remix című dokumentumfilm a Kínába érkezett menekültek életéről szól. Guangzhou Kína legnagyobb afrikai migráns közösségének otthona. Három afrikai fiatal életén keresztül bepillanthatunk mindennapjaikba, a Kínában érvényesülés módozataiba.

A magyarok mindenhol ott vannak, még a Margaret Mead Film Festival programjában is. Az East Punk Memories az 1980-as évek Magyarországának punkjairól szól. A francia filmrendező, Lucile Chaufour, évtizedekkel a berlini fal leomlása után ismét ellátogatott Magyarországra, megkereste szereplőit és szembesítette őket akkori és mai önmagukkal.

A végére az Earth's Children című dokumentumfilmet hagytam, mely Peru amazóniai vidékén élő indián gyerekek mindennapjait mutatja be. Alkotói nem kívülről jött tudós filmesek, hanem az indián közösség tagjai. Különlegessé sem az esztétikuma vagy tudományos nívója teszi a filmet, hanem az, hogy egy eddig csak mások által magyarázott közösség képessé vált interpretálni és képviselni önmagát a külvilág előtt. Szívdobogtatóan szép irány.