Régi Róma csendes tere

Írta: YGergely


Rómában minden barokk, még a középkor is, ha pimaszul ál-szellemesen akarom láttatni. Nagyon nem áll jól Rómának a középkor-mímelés. Nem kérek a Piazza Campitelliből óriás templomával, melyben a lehető legkomorabb papok szolgálnak, és amelynek harangszava fenyegető méltósággal zúzta szét a dobhártyámat. Talán mégsem ezt a teret kell keresnem.

Ez a másik csak úgy útba esik: nem történelem-bújtatta tér, mint amaz, a középkort utólag mímelő. E másikon, a Piazza Capranicán kis emberszabású templom áll, a Santa Maria in Aquino – szép, mert kicsi. Erre a kis térre bármilyen bizarr művészettörténeti kuriózum is befér.

Mondom az egyiket. Mintha játékrendezvény volna, orosz ikonkiállítás látható a Capranica egyik boltjában: magányos civilféle fiatalember szabad, sőt kissé lenge kedvvel fogadja a látogatót. Lenge, mert el sem hinné, hogy gyanakszom, ő meg föl sem figyel megtorpanásomra, ott szöszmötöl íróasztalánál. Fénylő, tökéletes állapotú orosz ikonok 1100-ból meg 1155-ből. Kis táblácskán melléjük írva, meg a katalógusban is bele van írva az évszám. Rejtett boltban fénylő ikonok. Duzzadó örömmel, de végiggyanakodom az összeset.

Ravaszkodva lapozgattam a katalógust előre meg hátra, mintha unatkoznék. Mukk se volt bennük ilyesmiről, hogy netán másolatok. Megkérdezni lehetett volna csak: bocsánat, vajon eredetiek e frissen festettnek látszó, hars színű, pácolt fényben ázó, kiválóan retusált ikonok? A kérdésem elmaradt. Azt terveztem, majd visszatérek: nem tértem vissza.

A barátságos civilfélét nem fűtötte ikon-becsvágy, élvezte csak, de semmi színpadi túlzással nem élt, nem szigorodta szét büszkén az ikonok társaságát. Vagy nagyon profi ez az ember, vagy amatőr balek, gondoltam. Nem fér bele a fejembe, hogy a boltot miért nem őrizte őr, ha már riasztó sem. Néhány magányosan bámuló kilencszáz éves ikont ügyes és merész agresszor megtámadhatott volna. A civilféle háttal nekünk és a nem őrzött ikonoknak telefonált. A tárlat záró hetében jártunk, látogató nem volt rajtunk kívül. Merénylő, műkincs tolvaj sehol.

A Capranicán van még sok más szép és jó. Emberszabású tér, ahonnan először tiltották ki Rómában az autókat, és ő meghálálta mindezt. A Capranica valami Toscánát csempész Róma legbeljesébe. Biztos barokknak mondja az építészettudomány, de a tér reneszánszan néz vissza arra, aki reneszánsz hangulatot keres. Tudománytalan tér, hiába tökéletes. Hangulatával felülírja az építészet kategóriáit. Színház is van itt. A Teatro Capranica úgy tudom, semmiről nem híres, különös kiválósága nincsen, jobb színházi rovatok nem csillagozzák.

Az Orologio tere megragadóbb és eredetibb a Capranicánál. Az Orologio nemcsak szép tér, de professzionistán tökéletes is.  A Capranica nem akar professzionistának látszani, ő csak tehetséges. A hely varázsát az adja, hogy bár egész közel van a miniszterelnöki palota emeletesen ostoba profizmusa, és egész közel a parlament még tökélyesebben profi palotája, ő – a tér – mind e roppant kellemetlenül csikorgó és tolakodó építészeti tényeket egy békés kisváros hangulatával foszlatja szét.

Hogy azért történelmi múltjával, komoly tanulmányaival sem marad el semmiféle más, komorsággal és palotákkal nagyzoló tér mögött, arra csak szerényen és hallgatagon a Collegium Capraniescense utal, becsukott, de nem végleg zárt kapujával. Kapujában azért találgatnunk kell, élő-e benne a tudomány, vagy hibernálták és díszes ládában őrzik. Akkor is palota, ha valami dominikánus tudós-testület nem tartaná annak, akkor is tudós központ, ha professzorai már szétszéledtek. 

Paloták árnyékában a Capranica turisták-szélütötte, útikönyvek szétfecsegte Fico és Pace iker-terekkel kicsinységében versengeni nem akar. Mégis ez a legkisebb római tér, ennek játékos még az árnyéka is. Nagy versenyeken nem indul, a nagy versenyterekre csak rámosolyog hamis vagy valódi ikonjaival.