Tekergések

Írta: Inkabringa


A bringának számos funkciója van. Elsősorban közlekedési eszköz, de sportszer és státuszszimbólum is. Ami számomra mégis a legfontosabb funkciója: a csavargás.

Kisebb hatókörben a gyaloglás is kiváló módja a csavargásnak, szélesebb hatósugárban mindenképp a bringázás ajánlott. Vagyis megállapíthatjuk, hogy úgy általában csavarogni a lábaink igénybe vételével lehet. A csavargásban a lényeg nem is annyira a haladás, hanem a szemlélődés. A bringázás igen kiváló módja a szemlélődésnek.

A csavargás lényeges eleme a cél és ok nélküliség is. Tekerünk bele a világba. Ezért többnyire csak nyáron engedhetjük ezt meg magunknak, akkor is csak néhány napra. Minden pillanatát érdemes kiélvezni.

Csavargásra nem a kiépített, káprázatos bringaút és a nap végén váró több csillagos wellness szálló a legalkalmasabb. Csavarogni úgy lehet, ha letérünk az „erre trendi” útirányról, és belevetjük magunkat az aprócska települések végtelen izgalmú sorába.

A magyar vidék ezer színnel és rejtelemmel teljes, ez a mondat még egy turisztikai füzetbe is bekerülhetne. Én most azokat a néhány száz vagy egy-kétezer fős településeket sorolom ide, melyeknek nem jutott gyógyvíz, nevezetes szülött vagy természeti tünemény, egyszóval távol vannak a jólét derűs ködétől, de még innen vannak a reménytelen nyomorúságot mutató településektől. Még élnek, nevetnek, és ha sokat nem is remélnek, de kitartanak. Rendben tartják a kertet, söprik az udvart, elhúzzák a fal tövét.

A falvakban kerekezés élményéhez hozzátartozik a nyomókutak hűsítő vize, az út melletti szilvafa, és igazi nagy élményt adóan a helyi kocsma, amit sokfelé már csak presszó néven emlegetnek. Egy apró település kocsmájában megpihenhet a bringás csavargó, van hűtött ásványvíz, jégkrém és a nap végén egy sör is.

Az az igazi, ha „kerthelyisége” is van a kocsmának, vagyis néhány asztal és szék a placcon. Ott leülve, megvan szívem minden kedve. A kocsma mindig központi helyen van, legfőbb találkozóhely, a falu apraja-nagyja elvonul előtte. Amíg belefetyeljük a jégkrémet, csodálatos történeteket és személyiségeket láthatunk és hallhatunk.

Ilyenkor eszembe jut, hogy talán az ókori görög filoszok is ilyen kocsmákban üldögélve tettek szert mérhetetlen bölcsességükre. Ámde érdemes vigyázni, nehogy felszínes és önös jóérzésünk megtévesszen minket. Ebből a kényelmes, szemlélődő pozícióból mondhatnám azt is, „állj meg pillanat” vagy hihetném, hogy a „létező világok legjobbikában” élek. De én nem vagyok sem Faust, sem Pangloss mester, csak egy hétköznapi halandó. A kocsma körül zajló hetyke párbeszédekből is kicsillan minduntalan a faluból elköltözés, elvándorlás, a jövőbeli elnéptelenedés árnya.

Pedig micsoda alakok bukkannak fel egy falusi kocsma teraszán! Soha, sehol nem tudnának olyan eredetiek és helyükön levők lenni. Itt főszereplők, álmélkodva, csodálattal figyeljük minden gesztusukat és mondatukat. Épp a helyén van, és úgy van jól, ahogy ezt a ceremóniát lebonyolítják. Tökéletes és nélkülözhetetlen, pedig nincs benne semmi különös.

A másik csodálatos élmény az efféle bringás csavargások közepette a saját kreálmányú kerékpárok elképesztő fantáziájú arzenálja. Ennek amúgy is van egy kultusza, magam is láttam már, hogy ajándékba saját készítésű bringát adtak egymásnak barátok. Olyanról is hallottam, ahol a bicikli alkatrészeit egyenként adták össze a baráti társaság tagjai saját régi, kedves járgányukból, és meseszép bringaköltemény született belőle.

Fotó: Robert Doisneau

Amit az aprócska településeken művelnek a bringákkal, az már tényleg hódolatra méltó. Bütykölik, reszelik, lábhoz, kézhez igazítják, mert ha nem hall, akkor is kell menni, ha nem lát, akkor is, ha nem mozognak már rendesen a végtagok, akkor is muszáj helyet változtatni. Más meg sokszor nincs. A tömegközlekedésnek már eszébe sem jutnak az ilyen falvak, autója csak a fiatalabbnak van, meg vezetni is azok merik, ők meg többnyire már máshol élnek. Úgyhogy a nagyothalló dudát szerel fel, a rosszul látó óriástükröt, a nehezen mozgó meg pluszba még egy-két kereket. Házilagosan. Akad olyan is, aki csak az egyik kezével meri elengedni a kormányt, az irányt tehát csak egyfelé tudja mutatni. Ha a másik irányba fordulást is mutatni akarja, akkor ahhoz muszáj egy szerkezet.

Meg aztán itt nem időtöltésre, testedzésre meg mutogatásra használják a bringát. Közlekedési eszköz, szállítóeszköz és egyben támasz is. Egy arra tökéletesen kiképzett bringán gereblyét, kapát, kaszát, fűnyírót, kiskacsát, nagy kakast, malacot is szállítanak. Nem beszélve a zsák tápról, a kacsáknak szedett árokparti fűről, és a temetőbe kivitt virágokról. Egy igazi biciklin elfér a tejes kanna, a demizson, de még a létra is.

A KRESZ apostolai ne is figyeljenek ide, ahogy ezekre a falvakra sem figyel senki.

Fotó: Robert Doisneau

A vidéki kerékpározás szerves része a hazai bringás létnek, egyenjogú tagjai a kétkerekezőknek. Vesztét legalább annyira sajnálnám, mint ezeknek a kicsiny, de szerves egységet képező, bámulatos eredetiségű falvaknak az elmúlását.

Hiányozna az a feledhetetlen mozdulat, ahogy a helyi menő csávó, cowboy (netán csikós) kalappal a fején, műanyag papuccsal a lábán, sokat próbált bringája nyergébe pattan, és csörögve-csattogva elporzik, mintha csak John Wayne volna.

Fotó: Robert Doisneau