Keresés ebben a blogban

2015. augusztus 17., hétfő

Virtuális Minótaurusz – Citátumok 7.

Írta: Inkabringa


A kultúrakutatók szerint az emberi civilizáció mítoszok, szimbólumok, hiedelmek, értékek, eszmék, teóriák konstruktuma.  Ahogy Hankiss Elemér megfogalmazta, az ember számára a "civilizáció élet és halál kérdése. (…) Nekik maguknak kellett megteremteniük a maguk számára a biztonság, a szabadság és az értelem világát.

Most is állunk e civilizáció egy pontján, aminek egyik jellemzője a virtuális élet, az internet. Viktor Pelevin - eposzi jelzője: az orosz kortárs irodalom fenegyereke - 2006-ban írta meg azt a szövegét (A rettenet sisakja), mely formailag egy virtuális chatelés folyama, alapját a Minótaurusz labirintusának mítosza adja. Pelevin könyvét olvasva olybá tűnik, hogy Thészeusz, a Minótaurusz, Ariadné, az ő fonala, sőt a labirintus is mi vagyunk.

A citátumok most ebből a könyvből következnek:  

"Ha az elmét egy számítógéphez hasonlítjuk, a mítoszok lehetnek az alapprogramok: szabályok halmazai, melyek alapján létünk szövetét szerkesztjük, szellemi mátrixok, melyeket a bonyolult eseményekre vetítünk, hogy értelemmel ruházzuk fel őket. (…)
Miért van a Minótaurusznak bikafeje? Mi jár a fejében és hogyan jár az esze? (…) Thészeusz benne van-e a labirintusban? Vagy a labirintus van Thészeuszban? Netán mindkettő igaz? Vagy egyik sem?
A válaszok mind azt jelentik, hogy elindulunk egy-egy folyosón. Sokan állították, hogy birtokában vannak az igazságnak. Ám mind ez idáig senki nem találta meg a labirintusból kivezető utat.

Az internetnek pedig annyi köze van a valósághoz, mint nekünk az antik görögökhöz.
 „- Képzeld el, hogy te magad döntöd el, hogy ki kit lő le, amikor akciófilmet nézel. Ha azt választod, hogy a főhőst a legelső lövöldözésben öljék meg, mi lesz az egész történettel? Ha tényleg szabad választásod lenne, az a legszomorúbb eredményekhez vezetne. A művészetnek pedig örömöt kell szereznie és nem szomorúságot!
- Pontosan. És még ha el is szomorít, a szomorúság is örömöt kell, hogy okozzon.
- Hát ez az. Ezért valójában semmiféle interaktivitás nem lehetséges, mindig csak látszólagos. Vagy mondjuk úgy, hogy abban a szűk zónában megengedett, amelyben semmilyen választás sem változtat a dolog lényegén. A legfőbb probléma éppen az, hogyan lehet megszabadulni a választás szabadságától és kíméletlenül elvezetni a szükséges döntéshez, meghagyván bennünket a meggyőződésben, hogy szabadon választottunk. Ezt tudományosan kényszerorientációnak nevezik.

Az életben azt látjátok, ami a szemetek előtt van, akárhogy forogtok jobbra-balra. Itt viszont azt látjátok, ami a szemetek előtt van, bárhogy is csavarjátok a fejeteket. Ez nagy különbség, bár hasonlóan hangzik. Nincs semmilyen független koordináta-rendszeretek, és csakis mi határozzuk meg, hogy mit láttok. Ezért nincs is okotok gyanakodni. És az élet már nem az számotokra, ami valójában, hanem az, amit mutatnak nektek. Úgy érzitek, hogy természetes módon nézegettek körbe, pedig valójában a pillantásotok szinte egész idő alatt arra esik, amit mi választottunk ki, és eközben valahogy felszabadult és boldog a lelketek. De a kérdés, hogy miért van ez így, ugyanúgy nem merül fel bennetek, mint ahogy az sem kérdés, miért süt ma a nap.

Valami amerikai azt mondta, hogy a labirintus – az internet. Hogy egy bizonyos lényeg él benne, ami behatol a tudatba. És ez a Minótaurusz, amely valójában nem bikaember, hanem pókember. Ha egyszer van world wide web, mondta, kell lennie soul-sucking spidernek is.

Lehet, hogy ez a lényeg. Nem gondolkozni, hogy hol a kijárat, hanem megérteni, hogy az élet – válaszút, amely előtt épp most áll az ember. Akkor a labirintus is eltűnik – hiszen egészében csak az elménkben létezik, a valóságban viszont csak egy egyszerű választás van: merre tovább?
Beth Carter: Minotaur Reading 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése