Írta: YGergely
Eric Rohmer filmjeiben az etnográfus szemével vizsgálódott: vajon milyenek a francia bennszülöttek?
Rohmer legjobb
filmjei mindig nyáron játszódnak (a Teliholdas
éjszakák talán az egyetlen
kivétel). Szabadság és látszólagos szabadság, lehetőségek és kötelmek rabsága,
a század városi emberének játéktere. Szűk vagy meglepően tág?
A nyár meséjében Bretagne-ban vagyunk, bár még itt is mindenki a hamisítatlan
párizsiasság jegyeit mutatja. Akcentust a Rohmer-filmek soha nem ismertek, nála
minden vásznára bocsátott figura a párizsi értelmiség gesztusait és
beszédmódját intonálja.
A Rohmer-filmekben
nyaralás közben is értelmesek maradnak a bolyongók. Véletlen találkozások esnek
meg velük, de ők rögtön értelmezik is a történteket: szabályozott, „megszokott”
véletlenekről van szó. Ilyesmi leginkább francia földön dívik, ott is főként a
Rohmer-filmekben.
Rohmer világa,
nyári tengerei a városi polgárok zárt szabadsága, szűkös nyitottsága, tágas
zártsága. Minden szereplő a titkon sejtett bezártságban megnyíló nagy
nyitottsággal birkózik… (erős szó: inkább civakodik, nyűglődik, tétovázik,
csatangol.) Francia polgárok, fiatal értelmiségiek. Nyitva előttük a világ: Polinézia
vagy akár a Déli-sark, de őket inkább a bretagne-i őslakók érdeklik. A rendező
rejtett önvallomása. Nem új felfedezés, hogy Rohmer valamiképp az etnográfus
szemével vizsgálódik. Az Afrika-etnográfus Jean Rouch rokona: milyen az, amikor
valaki francia?
Szerelmét várva
Gaspard magányosan betéved a Creperie
de la Lune-be , a Holdhoz címzett palacsintázóba. Ez a fiúfigura a lányos szépséget
hordja magán álcaként. Szerelemre vágyik, de maga sem tudja, nyári lánykára
vagy valami komolyabbra. Akad neki ilyen is, olyan is. Még nem tudja, mikor is
érzi magát önmagának, mikor és kivel.
A francia romantika
egyik vershőse volt Gaspard de la
Lune , Holdbéli Gáspár. Rohmer Gaspard nevű hőse szeretné, ha őt választanák, és nem neki kellene választania. Friss
címszó a választási taktikák, a csábítási stratégiák Rohmer-féle nyári
enciklopédiájában.
Mi lesz a kirakós
játék vége? Rohmernél a történet nyitott, minden többértelmű. A nyár meséje kérdőjelekből áll, és a magyar elmét bosszantva, befejezetlen három pontokból. Figyelemre méltó
Rohmer variációs képessége és készsége. Dramaturg-főiskola. A helyzetgyakorlatok bravúr-sorozata.
Valamilyen
zeneműhöz hasonlíthatnám A nyár meséjét:
Debussy, Eric Satie jut eszembe. Inkább hajlékony prózanyelv ez, mint
költészet. A kimunkált filmpróza csiszolt diadala. De ez már patetikus. Rohmer
ellentéte.
 |
| Eric Rohmer a Nyár meséje forgatásán |
Eric Rohmer, ez a
korától független, vénülni nem tudó szellem valamifajta ellenméreg lehet a
súlyokba, „nagy problémákba” bódított, vastag ruhába öltözött magyar nézőknek is.
Rohmer csak nagy késéssel lett ismerőse a hazai filmnézőknek. Mindenben:
gondolkodásban, beszédmódban más, mint amihez szoktunk. A világ, amelyet
ábrázol, ingerlően különböző. Mások benne az első ránézésre hozzánk hasonló férfiak és nők, a fiúk és lányok.
Főleg az bosszantó,
hogy alig van története, azt viszont ügyesen tudja bonyolítani. És azzal
a kevéssel csillogni sem átall, de csak úgy mellékesen, természetesen. Könnyed
és fegyelmezett, mint a japán papírhajtogatás művészete. Ez a filmelbeszélő nem
ölelgető haver, nem ivócimbora. Életről és halálról nem szól zokogva.
Barát egy kávéházi szegleten. Beszélgetünk vele arról, s úgy, amiről csak egy tengerparti
kávéház szegletén lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése