Márton nap és Hitler-színészek

Írta: BikassyGergely

A címet most rögtönöztem. Pedig nem akarok a ludak-megmentette szentről emlékezni, sőt Márton-napi libacombról sem, hiszen bezártak a vendéglők. 

Nálam az új zárás úgy kezdődött tegnap késő este, hogy a Spektrum tévén megint belebotlottam a hosszú évek óta végtelen buzgalommal és állandó ismétlésekkel futó valamelyik Hitler-filmbe. Történelmi dokumentumok, régi híradók és újonnan megrendezett áldokumentum-jelenetek egyvelege. Martin (Márton!) Bormann, a hallgatag és szürke főnáci gyakran szerepel itt: kevéssé hálás szerep, ő volt a buták akarnoka, csillapíthatatlan tettvágy és munkabírás, zömök, alacsony igavonó bivaly-típus, de minden jelenése csak a háttérben. Senki élő tévénéző nem miatta nézi az oktató célú történelmi sorozatot. 

Nézik inkább Hitler miatt. A történelemnek ezt a gigantikusan kisszerű és szennyes tévedését, a Führert, lehetetlen rosszul eljátszani, ripacsul vagy visszafogottan, bárhogy, mindig hatásos. Hagyjuk most Chaplin Diktátorát, külön bekezdés, még ha hamis giccs is, itt több betűt érdemelne. És persze a Bukás főszereplője, Bruno Ganz: zseniálisan hozta! Más. Én még emlékszem a sztálini csúcsfilm, a Berlin eleste Hitlerjére, feledhetetlenül nagyot ripacskodó és rikácsoló színész alakította, elmebetegre véve a figurát. Kevesen tudják, hogy az Országúton rokonszenves "Bolond"-szerepét hozó amerikai színész, akire Fellini Alberto Sordi helyett bízta a szerepet, évek múltán egy alig ismert HItler-filmben szintén megküzdött ezzel a nemtelen feladattal. 

Színésznek persze nincs nemtelen feladat, sőt nagy gonoszokat eljátszani hálás feladat. A Spektrum Hitler-színészével azonban bajban vagyok. Megítélhetetlen. színésznek látszik, holott nem az: valamifajta bábu, akit részben színésznek, részben Hitlernek maszkíroztak. Jelentéktelensége, nem képernyőre való léte különleges, afféle "negativ adomány". De ne sajnáljuk. Bár a neve sehol sem szerepel, igazi névtelen, mégis ebből él. Röpke és állandó tehetségtelenségéből, alkalmatlanságából. Van ilyen. Bárcsak ne volna. Nagyon sokat ront ezen az áldokumentum-sorozaton. Gyártói, producerei, a tévéjének vezetői úgy döntöttek: így is, fizessük meg. (Sejtem, sejtem, hogy nem aprópénzzel, és hogy élete végéig telik neki vajaskenyérre.) Hitler örök, a rossz Hitler is.

Sean Connery és A domb

Írta: BikassyGergely

Kilencven éves korában halt meg a szép Bahama-szigeteken. Nagyon szegény skót családból származva a "Sir" rangot is elnyerve lett a legnagyobb filmszínészek egyike. Neve és alakja sokáig (máig?) összefonódott a 007-es ügynök, James Bond figurájával. Ez egy idő múltán már zavarta, és hibájának tartotta utólag, hogy hosszabb szünet után egyszer még utoljára elfogadta a szerepet: ez a sorozat egyik rosszabb darabja lett. Én első párizsi utamon, 1967 novemberében láttam először Bondként, és máig ezt a filmet (Goldfinger) tartom a széria "minden idők" legjobb darabjának. Szerencsém volt.

Sean Connery a Goldfingerben 

Most ezért is, nem a szuperügynökről, hanem egy szintén elég korai filmjéről szeretnék írni, A Domb-ról. 1965-ben láttam, filmeseknek rendezett zártkörű vetítésen: magyar moziban akkori szokás szerint nyilván jóval később vetítették: ma az interneten már magyar szinkronnal nézhető. Sidney Lumet, a régi-új hollywoodi iskola (akkor még nem idős) profija rendezte, nagyon feszült és izgalmas filmet alkotva. Az a bizonyos domb egy Afrikában felállított katonai büntetőintézet hatalmas udvarán emelkedik: ide futtatják a halálra szánt rabokat.

Jó idegrendszert a korabeli előzeteshez.

     

Alberto Sordi 100 éve

Írta: BikassyGergely

Helyesebben: lassan száz és fél éve. Akkor született, bár a blogban elfeledkeztünk róla. Van nagyobb, fontosabb, jelentékenyebb olasz színész, de Rómában őt szerették legjobban. 

Alberto Sordi (1920-2003)

Valahogy eggyé vált a Várossal: egész életében itt, és csak itt élt. Több nézőszavazáson is ő nyerte a közönségszavazatokat. Legalábbis Rómában mindig ő nyerte. Nincs is nem-római filmje, vagy ha van, az nem az igazi. A római nézőket nem nagyon érdekelte, ki a jó, ki a jobb, ki a legjobb, hiszen nekik Alberto Sordi volt a mindenük.  Összeveszhetett Fellinivel, összeveszhetett bárkivel, csak a római közönséggel nem.

Századik évfordulóján, még tavassszal muzeális emlékház lett egykori állandó háza, a Város központjától délre. Jártam arrafelé úgy egy évtizede, de be nem jutottam. Örülhet, aki ma (meg holnap) meglátogatja.

Alberto Sordi római házának teraszán

Mechwart tér, Mechwart Liget

Írta: BikassyGergely

Életem egy része (ha nem túl patetikus így), a Mechwart téren telt. Szürkébben: szabadidőm nagy része. S mivel sok szabadidőm volt, sok-sok időt töltöttem a Mechwart téren. Gyerekként rohangáltunk csak inkább, kamaszként, közel a Rákóczi Gimnázium, lődörögtünk inkább, egyetemistaként alig emlékszem, akkor másfele vitt utam. Pedig a Mártírok útja felé eső lenti részen, az újjáépített, tragikus sorsú híres Regent-ház oldalában levő Európa-presszó ismert hely volt. Alig jártam bent. Csak később tudtam meg, hogy a legnagyobb magyar filmesztéta (akinek írásain nevelkedtem), Hevesy Iván törzshelyének számított. Ha ezt tudtam volna!... 

Regent-ház

Az akkori Mechwart tér, mai állapotához képest elhanyagolt, elég csúnya volt. Poros ösvények, kevés fa. Pad talán több mint most, de naptól védő bokrok és fák nélkül Szahara. Egy időben a Statisztika Könyvtár felőli salakos részén betonpadok és betonasztalok: néha sakkoztam ott. Ritkán. Erre is a Városmajor volt az igazi. Egyébként is: a Marczibányi tér és a Ganz gyár környékéről az ott lakóknak minden út a Moszkva tér felé vezetett... Csodálkoztam volna, ha akkor valaki azt jósolja: felnőtt életem nagyrészében a Mechwart tér lesz mindennapi állomásom.

Mechwart tér és Rózsadomb 1909 körül

Most nézegetem a Fortepan és egyéb források régi fotóit. Elképesztő az 1909-es kis-nagy dzsungel, majd az 1945-ös, Berlin-szerűen szétbombázott romhalmaz. 

Mechwart tér 1945-ben (Fortepan)

Elképesztő minden régebbi fotó: a Tanácsháza (Önkormányzat) építése, 1951: itt minden II. kerületi lakos járt és jár persze. Előtte Buda egyik legnagyobb lépcsősora. Leérve a hatvanas években feltűnő volt két hatalmas fa, kicsit útban a lépcsőkhöz: az egyik "hatalmas Császárfa" - olvasom most. Nem ismerem a császárfákat. Mindkettőt kivágták a 2010-es átalakításkor.

Mechwart tér 1969-ben (Fortepan)

A két nagy fa kivágását bántam, sőt dühített. Meg a fönti részen mintha kevés volna a pad. Ezen kívül azonban minden sokkal szebb, sőt, mondanám: "lakhatóbb" lett. Elképesztő két lenti virágoskert, és szépen működő nagy szökőkút, és jóval több árnyékos hely kánikulai napokra, mint azelőtt. A fönti sétányon, a lépcsőtől balra és jobbra három-három akkor ültetett nyárfa zöldel. Mára tekintélyes nagyságúak, barátságosan védelmeznek kánikulai forróságban. Lejjebb akad egy szelídgesztenye fa is.

Meg sokféle fa, lent és fent. Az Önkormányzat épülete mögött is vannak. Nem annyi, mint a római Villa Torlonia hatalmas parkjában, de Budapest kősivatagának nagyszerű búvóhelye ez a Liget. Egyszer mókust is láttam fára iramodni. Leginkább mégis azt a három tízéves nyárfát szeretem. Kívánom, ne csak az élesen szembe tűző vérforró naptól, hanem minden rémületes bajtól óvjanak meg. Mindenkit. 

Jan Němec (Még egyszer cseh filmekről)

 Írta: BikassyGergely

A Filmvilág novemberi számában jelenik majd meg Jiří Menzelről írt cikkem. Miként máshol, abban is idézem az ismert filozófus-publicista-debattert. "Sohasem szerettem a cseh új hullámot, utáltam Hrabal és Menzel könyveit-fimjeit. Mélyen megvetem azokat, akik szeretik őket." (TGM.) Önvallomás, rendben, de ijesztő önvallomás. Ráadásul nyilván nem ismerte, ma sem ismeri jól a csehszlovák új hullámot. Forman, főleg a Tűz van, babám! - nagyon nem hasonlít Hrabal vagy Menzel műveire, erről nyilván tud az idézett önvalló. 

Jan Neměc (1936-2016)

A cseh újhullám azonban nem csupán két-három író és filmes mozgalma volt. Nem feledhetjük a többieket, az elhallgatottakat, a kettétört pályájú tehetségeket. Azt hiszem, az idézett önvalló alig ismerte őket. Filmjeiket bizonyára nem látta. Az éjszaka gyémántjai: mondhat ez a címe valamit TGM-nek? Rendezője, Jan Němec bámulnivalóan eredeti tehetség volt. 

Három korai filmje után kitoloncolták Csehszlovákiából. Valószínű, főleg azért, mert az 1968 augusztusi szovjet megszállás napjaiban végig forgatott Prága utcáin. Az ebből összeállított anyagot később Oratórium Prágáért címmel bemutatták Nyugaton. Állítólag jókor kijuttatta a tekercseket. Ezt a hatalom nem bocsáthatta meg, és a rendezőt 1969-ben repülőre tuszkolták, azzal a jó tanáccsal, hogy lehetőleg ne jöjjön haza. Utolsó otthon készült játékfilmjét (Ünnepségekről és vendégekről) alig vetítették: a pártállam vezetői azt gyanították, az ő szertartásaikat parodizálja benne. Talán jól gyanították.

A film egyik jelenetében egy hallgatag vendég megszökik az erdő egy tisztásán  terített elegáns asztaltól. Farkaskutyás őrök erednek nyomába. Ezt a hallgatag és magas vendéget Evald Schorm fiatal filmrendező játszotta. 

Evald Schorm (1931-1988)

Němec mellett ő a megtorlás másik legnagyobb vesztese: évekre még a filmgyár közeléből is eltanácsolták, majd kisebb vidéki színházakban rendezhetett. Közben eljátszotta Gazdag Gyula Bástyasétány '74 című talányos művének egyik főszerepét Magyarországon. Hozzá méltóan ezt a filmet is dobozba zárták. Schorm később kedves és játékos filmmel térhetett vissza (Kutyák és emberek), de utána már szinte semmihez nem volt kedve. Elég fiatalon meghalt.

Jan Němecet sem fogadta kegyébe az emigráns Múzsa. A sokak szerint Franz Kafkához méltó Iván Klima egyik huszadik század eleji regényét akarta filmre vinni. Hollandia, Belgium, Németország? Sehol sem akarták megérteni, érezni valamit a forgatókönyv változataiból. Évekig nem lehetett tudni semmit Němec nyugati vesszőfutásáról. Kereskedelmi sikerű filmgyártásra képtelen volt. Több évtizedes "lyuk" támadt pályáján. Schorm a saját viszontagságaiból azt a tanulságot szűrte le, hogy "a filmrendezés nem olyan, mint a biciklizés - sajnos, ezt el lehet felejteni". Němec megérte a prágai tavasz eltipróinak bukását - a rendszerváltás után hazatért. Valamikor a kilencvenes évek elején a Művész moziban beszélt terveiről. Akkor már kész volt a Klima-film. Csak huszonöt évvel késett el, és sem művészi, sem kereskedelmi sikert nem aratott. A hosszú, sikertelen emigráció, és a hazatérés utáni kudarc már neki is soknak bizonyult. Nem volt "öregember", amikor meghalt.

Evald Schorm, Jan Němec. A prágai tavasz nagy filmes nemzedékének két tragikus alakja. Életüket-művészetüket figyelembe ajánlom azoknak (is), akik megvetik az akkori cseh filmek rajongóit...

Kapcsolódó bejegyzések:

A tékozló fiú visszatérése

Jiří Menzel