Egyedi, eredeti, egyszeri, követendő
(de a követés elől elbújó), magának való, egyedülálló, kívülálló, kiváló…
Ünnepeljük őt általa/vele. Töredékek
egy Hamlettől…
„Csak hadd legyen teljes a megtévesztés!
Hogy aki elolvassa ezt, és
nem ismer téged és nem ismer engem…
de ha ismer? az se „biztos siker”.
Egyáltalán, mondd, az ilyesmi – kell?
Amikor azt hiszem: megközelítek,
nem a közelit távolítom el?”
(Két lélegzetre)
„Magam, miután 1956 októberében az iskolagyűlésen (hebrencskedve,
egyáltalán nem igazi radikálisként, inkább izgágán) nem kiáltottam el, hogy „Le
a vörös csillaggal!”, valamint apám sem engedett ki a harci időkben a
Nagykörútra stb., eljutottam az egyetemi felvételiig. Ahol majdnem kihajítottak
már (1957 késő tavaszán), igaz, a KISZ-tagság s más ilyesmi nem volt épp akkor
még olyannyira perdöntő, de repülhettem volna könnyen a semmibe – s lett volna
erőm vajon egyetem nélkül is? nem kellett az a 4 szabad év, egészen a
gyakorlótanításig? a műfordítói szeminárium (Kardos Laci bácsinál), az
írótársak, a szellemi lötyögés, a töltekező, mégis felelőtlen, nem karriert
előkészítő szabadság, igen, s az, hogy végig kívülálló maradtam…”
(Hérakleitosz megúszná?)
„Ebből a mi itteni szemléletünkből sarjadt az, hogy humorral minden
elintézhető, helyettesíthető, ráadásul a hatalom és fölényeskedés és dicsőség
és prosperálás jegyében s ígéretében.
(…)
Egy (sláger)édelgéshasznú világban élünk. Mely anthraxos is közben. Egy
agyonsportozott világban. Egy agyonhasznodottban.
(…)
(Olcsó lenne ezt leemberiségezni, lepolitikázni, letársadalmasítani –
ocsmány szóképzések! –, vagyis hogy: semmiféle alakulatnak nincs önmaga végső
soron önkényes, esik-puffan-létezésén túli elméleti, elvi, erkölcsi – hoppá! ne
– alapja. A dolgok, amik vannak, vannak, de sem euklidészi, sem isteni, sem
világháborús, sem államelnökös-franciás stb. alapjuk nincs. Ezt el is hagyjuk.
Bár a sejtésig elmentünk.)
Emberiség a szó visszaéléses értelmében van hatalmilag.”
(A palackposta pofátlansága)
„…ki a csoda tudja csak megérzékelni is, nem hogy felfogni, mit
jelentett Poe korában egy amerikai-délvidéki deltavidéki ház, értékben,
mennyi volt egy kolumnista jövedelme,
mi volt az író belső méltósága…
…jöhetnek válaszok: nem sok,
jöhet a válasz, hogy azért bizony a közérzet függött attól, hogy…
…ám erre mondom én: a holló-bravúr mellett mit törődöm én Poe
közérzetével…
…hanem jön: Berzsenyi bánatát élénken el tudom képzelni.”
(Lábon vett filozófia kötetből)
„Mondjam azt, kialakult itt egy áljámbor, közben nagyon is
elérendők-centrumú, azirántlagos, az itteni irodalomtól sosem túl idegen
felfogás, légkör, jámborság-bíztatás, mi mást csak illet, közben a „jussak már
jogomhoz, nem, egyszer én is?” végső kegyetlenje. Erről érintkezzek és
beszélgessek. Nem. Akad pár kapcsolat, jó, velük igen, vagy ahogy szerencsésen
s üdvre levelezni, azt is lehet, passz.”
(Karón virág)
 |
| Tandori Dezső rajza |
„De, akárhol hagy, akárhol vagy,
ne menj bele bizonytalanjaiba,
kerülj vissza oda,
ahonnan kiindultál,
s bár közben széltoltál,
néhány olyan falat is széttoltál,
melyek résén most kilátni,
s hogy legyen legalább egy ilyen utalásnyi:
a kép olyan, mint a Dáli.
(Egy égő zsiráf nyí… de hagyjuk
a fenébe; mintha leégne;
ahelyett pedig, hogy itt mormolódok,
rendberakhatnám valamelyik asztalfiókot…)
(…)
A szép iniciálé
párja a sokkal rútabb finiciálé;
nem is kérdés, a kettő összeáll-é.
Inici, finici; s az ember mennyire nem is hiszi.
De: sem az inicinikusok,
sem a finicinikusok
nem lehetnek túl okosok.
Mert vagy az ini-fini-cini,
vagy a fini-cini-ini,
sőt, vagy a cini-ini-fini sok.
(S hogy én…? Engem e szint csak elhagyott.
Én „szomorú” vagyok és jól vagyok.)”
(Iniciálé)
 |
| Keserű Ilona: Tandori Dezső |
„Jó volt, hogy az egész oly egyszerű.
És előidény is volt! nem nyüzsögtek
a szomszédok. Alkonyodott, hűvös lett;
és kiültünk. Pár fehér fal, a fű,
két szék közt a műanyagtetejű
asztal; és körülöttem s körülötted
bizonyos virágok bepöndörödtek,
és nem látszott, melyik milyen színű.
Így nem látszott volna a kártya-szín se
„játékosaik” elé kiterítve;
és nekem jó volt, hogy csak ülhetek.
Mert: csak! Ennyit akartam volna mindig!
se „vallás”-ig nem jutni el, se „szín”-ig,
se „szint”-ig; de ki se terítsenek!”
(Az interjú)
„Más a zene, más a szöveg, más még valami harmadik
Még csak különösnek sem mondható,
hogy a konkrét megfelelések
mennyire nem fedik – olykor-e? –
azt, aminek forma s egyéb szerint
megfelelnének; amit fednének.
Az Éjszakai vonat például,
egy dzsesszlemez egyik számáról
van szó, semmiképp sem kelti fel
a koszos – ezúttal nem mondom meg, hol van –,
másholiakhoz-hasonlóan-koszos
pályaudvar képét, az este-kilences-peront,
a még nem is olyan csapnivaló
vonatot, mellyel mediterrán tájra
érkezik – némi késéssel – reggelre az utas.
De a gázfűtéses cserépkályha lángja
úgy lüktet, mintha most is ez
a vonat vinne, felesleges hozzátennem:
nappalban vagy éjszakában, hiszen
– legfeljebb egy vagy kettő híján –
ugyanannyi nappal és éjszaka
volt és lesz az út. És volt! erre
gondolok, és (éjjel kinéztünk
valami zúgó patakra, vörösesbarna
sziklákra, kőtörmelékes rámpákra
már hajnalodóban, karsztos hegyekre,
és lestük a magasban a távoli
tenger feletti szépidőt, egy
alagútban, már a város előtt kidobtuk
az éjszakai frissítő-flakont,
az elfogyasztott üdítő léét)
– és hirtelen a kályhához lépek,
és elzárom ezt a lüktetést.”
(Más a zene, más a szöveg, és még valami harmadik)
„Nem tudtam kifejezni: tetszett a jól megmért – és a többi, ezt
senki nem is várta. Azt mondtuk: nem szeretjük – nem szereted –
az őszt, azt mondtuk – én azt mondtam –, azt nem szeretem benne,
hogy végetér; megállapítottuk – most már ketten, ezt ketten –, hogy
az évszakok közül a tavaszra nagyon hamar következik rövid nyár,
és az említetteken kívül akkor már csak a tél van hátra,
amikor az elkövetkezendőket – vagy elmúltakat – várjuk,
mondtuk, és ezt se nagyon tudom, hogyan lehet – egyelőre
hazaindultunk – szerencsésen befejezni. Illetve, egyelőre: kifejezni.”
(A biztos kiindulópont)
 |
| Tandori Dezső rajza |
„Minden hogy kitágult, mióta
elmozdulhatok nézésem mögül.
Nem fedi el többé képeivel
azt, aminek már nevet sem adok,
amibe már csak hanyattbukhatok.
Áthullok eszméletemen.
Állandóan következem.”
(Minden hogy kitágult)
„Aki elveszti egészét,
megleli részeit.
Őrzöd pár töredékét,
idegen egészeit.”
(Egy sem)
„Egy kis nemlétismeret
így se, úgy se árthat.
Nevezzük a gyermeket
zen-szociológiának.
T.D.: angyalok, lovak,
madarak vagy medvék:
más is járt e név alatt,
író lét, meg nemlét.
És ha túl tény-mennyeken,
vagy eminnen köd földön:
ismerem, nem ismerem –
idejét ide-oda töltöm.”
(Zen vagy sem)
 |
| Tandori Dezső rajza |
