Mezzo, Négy évszak, Don Giovanni stb.

Írta: BikassyGergel


Ilyenkor, évszakváltás idején talán még érdekesebb hallgatni Vivaldi Négy évszakját, mint máskor. Sőt, nézni. Nézni, a Mezzón. Többedszer ismétlik mostanában egy japán sztárhegedűs produkciójában. Ha jól látom (mert hallgatva nem dönthetném el) korabeli zeneszerszámokon játsszák.

Remélem, ismétlik még a legutóbbi Don Giovannit is, a 2017-es Aix-en-Provence-i fesztivál zajos sikerét. Engem lenyűgözött. A Négy évszaknál sem merészelném a főhegedűs játékát elemezni, és most sem az énekesek teljesítményét értékelem, ezt meghagyom az Index Fórum "Fidelio" nevű szaktopikjának. Ott általában azok szólnak, gondolom, jogosan, akik nagyon értenek a zenéhez és az operaénekesekhez, a hangokhoz. Miként a magyar sajtó híres/hírhedt Fáy Miklósa, aki kedvvel és élesen, olykor nagyon élesen, mindenesetre, gondolom, mindig nagyon értően ítélkezik, akkor is, amikor véletlenül nincs igaza.

Engem lenyűgözött ez a Don Giovanni, és bevallom, vagy nagyon is vállalom, hogy a rendezést, a színpadi előadást tartom remeklésnek. Az Index-Fórumon egy "értő" azt írja, hogy hallgatta-nézte, és egy ideig azt hitte, hogy a súgó énekel, olyan gyatra volt a Don Giovanni énekese. Lehet, de hisz akkor mércén aluli a fesztivál egész zeneigazgatósága és előzsűrije, válogatása. Méltatlant hívtak meg? Történt már ilyen, nem lehetetlen talán, de azért meggondolandó. Épp a Don Giovanninál lett alacsony a mérce?...

Ha már, halkan, zárójelben jegyzem meg, hogy ennek az előadásnak a Leporellója mind ének-, mind színi tudásával káprázatos, aztán mondanánk, hogy Donna Elvira, meg Donna Anna ("Oh, Donna Anna! - összeomlanak") (Puskin).

Mégsem mondom. Maradok a látványnál. Az a nagyszerű nekem ebben a színi látványban, hogy nincsenek díszletek. Csak egy afféle "üres tér", ahogy valaha Peter Brook kérte, majdnem azt mondom: egy puszta "tatami", (vagy fapadló), és egy nagyobb, meg egy előfüggöny. (Lehet, nincs még az sem, előfüggöny sem.)

Pedig elkelne itt azért valamifajta jelmez és díszlet, hiszen, mint tudjuk, sok benne az átöltözés, a jelmez-parádé, a rejtőzködés, a bujkálás, a bújócska, az álruha. Helyettük mindent csak kis, egyszemélyes függönyökkel old meg az előadás, ezeket maguk a szereplők hordozzák, ha kell. Minden rejtőzködést, minden ravasz bújócskát, váratlan és nagyon várt leleplezést a fénnyel, sötéttel-világossal játszat el a rendező, csakis ezzel, meg színészi leleményekkel.

Kíváncsi lennék a másvilágon túli Peter Brook véleményére. Magam, belemerülve úgy éreztem, hogy a válogatott társaság kiváló színpadi játékot produkál, elképesztő összeszokottsággal, és nagyszerű, egyre feszültebb ritmusban. Kicsit Kovalik Balázs 2006-os Millenáris "Mozart-maratonjára" emlékeztet. A színészek mozgása (mozgatása), a jelenetek megkomponáltsága hihetetlenül professzionális, de nem túlrendezett, és nem mesterkélt. Teret csinálnak a darab játékának és teret csinálnak a zenének. Mintha a zene teremtené meg a saját terét. Ez is valami, sőt, talán ez az igazi...

Megnézem még, akár többször. Például ITT elejétől a végéig.
Kedvcsinálóként íme, a nyitány.