A százéves bringás – Lawrence Ferlinghetti

Írta: Inkabringa

Ezen a gyönyörű, napfényes tavaszi napon egy bámulatos férfiú születési centenáriumát ünnepeljük. Lawrence Ferlinghetti most bizonyára San Franciscóban üldögél otthonában és mosolyogva fogadja a világ hódolatát, mely hódolatot a legmesszebbmenőkig megérdemli.

Lawrence Ferlinghetti

Századik születésnapján a fele- és harmadannyi időseket lepipálva tiszta és felelős gondolkodásról tesz tanúbizonyságot, ahogy egész eddigi életében is inspirálóan, a begyepesedett társadalmi normákat kellőképpen ingerlő módon eredeti gondolkodású volt. Ez bizony 100 évesen is vonzóvá tesz akárkit. Fickándozóan szabad, ámde kontemplatív szellemével egy új életteret teremtett a világban. 

Ferlinghetti a második világháború utáni amerikai kultúrának megkerülhetetlen és ikonikus alakja költőként, íróként, képzőművészként, irodalomtudósként, könyvkiadóként és még sok egyéb módon. Annyi mindennel foglalkozik és oly sok nyitott inspirációt generált, hogy lehetetlen retrospektív áttekintésre vállalkozni egy bejegyzés keretében. 

Ferlinghetti igazi kultúrateremtő hérosz egy kultúratermelő- és fogyasztó világban. Csodálatra méltó.

Sosem volt igazán extrém sem külsejében, sem viselkedésében, pedig a beat korszakban és a hippik idején ez jóformán elvárásnak számított. Ő inkább a következetesen szabad gondolkodásával rombolta az ásatag társadalmi korlátoltságokat. Ha a társadalmak nagyon belekényelmesednek egy életmódba, az korlátoltságokhoz vezet. Ebből következik, hogy Ferlinghetti betörhetetlenül szabad és invenciózus szellemiségére most is nagy szüksége van a világnak.

Életének első negyedszázada nem volt virágoskert, de ő minden pszichológiai előrejelzésre rácáfolva a rákövetkező – eddigi - 75 évét csodává tette. Dickensi gyermekkor után katonaként szolgált a második világháborúban, látta az atomtámadás utáni Nagaszakit. Megjárta a hadak útját, bár semmi kedve nem volt hozzá: elkötelezett szabadgondolkodó és pacifista lett.

A háború után egy párizsi kávéházban doktorit írt a metropoliszról, mint a költészet szimbólumáról. A Sorbonne professzorai előtt ékes francia nyelven megvédte doktoriját, és minden bizonnyal Walt Withman verseiről meg a modern amerikai költészetről sokkal többet tudott, mint a szigorú professzorok. Az irodalomtudományok doktoraként visszatért az USA-ba és letelepedett San Franciscóban, ami az 1950-es évek elején egy konzervatív, provinciális, áporodott város volt. Könyvesboltot és könyvkiadót alapított City Lights néven. Talán nem véletlen, hogy még életében utcát neveztek el róla.

Ferlinghetti visszaemlékezései szerint az 1950-es évek elején San Franciscóban csak egyetlen helyen lehetett croissant-t enni, minden egyforma volt és a másként gondolkodást bűnnek tekintették. A könyvesboltok délután ötkor zártak, hétvégén ki sem nyitottak, nem lehetett leülni könyveket lapozgatni, és mindig megjelent egy szúrós szemű alkalmazott, kérdőre vonva a betérőt, mit akar itt, ha nem vásárol azon nyomban. Ilyen könyvesboltok most is vannak, sőt egyre többen vannak. Legnagyobb bánatunkra.

A City Lights azonban olyan könyvesbolt lett, ami nem csupán piacot csinált a könyveknek, hanem közösséget adott az olvasóknak. A könyv itt nem csupán árucikk, hanem az emberek egymás közötti kommunikációjának eszköze. Micsoda hőstett ez ebben az „egyél-vegyél” világban!

Évekkel ezelőtt Krasznahorkai László is tartott felolvasást a „drága anarchista” könyvesboltjában, ahogy egy interjúban jellemezte Ferlinghettit, és elmondása szerint ott különlegesen tájékozott és érdeklődő olvasókkal találkozott.

Kevésbé adhat okot kis hazánknak a büszkeségre egy másik magyar vonatkozása Ferlinghetti életútjának, amikor is 2012-ben végül úgy döntött, visszautasítja a Magyar PEN Club Janus Pannonius-díját, mert tudomást szerzett róla, hogy a pénzügyi támogatók között van a magyar kormány is, aminek autoriter, a polgári szabadságjogokat korlátozó irányultságát semmilyen módon nem tudja elfogadni.

Ma már történelem, hogy Ferlinghetti adta ki először Allen Ginsberg Üvöltését (1956). Allen Ginsberg 1955. október 6-án olvasta fel az Üvöltést a Six Gallery-ben. Másnap Ferlinghetti levelet írt neki, melyet azzal a sorral kezdett, amivel Walt Withmant  ünnepelte egykoron első kiadója: "Üdvözlöm egy nagy karrier kezdetén." Ferlinghettit e könyv miatt beperelték, meghurcolták, börtönnel fenyegették. Ő elvitte a hátán ezt is, ahogy az egész beatirodalmat és az underground kultúrát. A bírósági per végül egy magas színvonalú irodalmi vitává alakult, és a bíró felmentette a vádak alól. A Coney Island of the Mind című verskötetét számtalan nyelvre lefordították és a világ minden pontján kiadták. A háború utáni költészet vele és általa is lépett egy hatalmasat az új horizontok felé.

Ferlinghetti történelmet csinált. Egy virágzó ellenkultúrát teremtett, akárcsak Rabelais. Kiépítette a 20. század második felének világirodalmi kapcsolati hálóját. Valamennyi kontinens szellemi inspirációját összegyűjtötte könyvesboltjában.

Százévesen most egy olyan korszakban él velünk, ami – sértésnek ne vegye ez a világ – nem képes történelmi lépésváltásra. Talán túl jól él a fogyasztói társadalom embere, túl nagy a kényelme, a világ többi részét meg felőrli a kilátástalan nyomor. Ki tudja miért, de esze ágában sincs az embereknek a változáson gondolkodni. Jelen pillanatban úgy tűnik, a 100 éves Ferlinghetti és a klímaválság megoldását követelő tizenéves iskolások képviselik a jövőért felelős gondolkodást a világban. A két korosztályi véglet. A kettő között pedig a társadalmi sablonokból kilátni nem képes, fogyasztói kultúrába belerekkent nemzedékek.

Ferlinghetti szabad, sablonmentes szellemére bizony nagy szüksége van a mai kornak is.

Változatlanul tiszta és csillogó intellektusú szellemének ékes bizonysága a 99 évesen írt és előadott Trump’s Trojan Horse című verse, és a most márciusban, 100 éves korában megjelent új könyve, a Little Boy.

Nos, hát így kell élni.

Talán kevesen tudják, a Critical Mass, a városi bringások mozgalma, San Franciscóból indult. A 2000-es években hatalmas bringaút-hálózatot épített ki a város, hogy ellensúlyozza az infernálissá vált autós forgalmat („Autogeddon”, ahogy Ferlinghetti nevezi). A bringa gazdag szubkultúrát hozott létre itt is, mint minden nagyvárosban. Szó se róla, San Franciscóban én is szívesen bringáznék. Végigjárnám például az egykor itt élt írók és költők lakóhelyeit összekötő bringa útvonalat. Áttekerni két keréken a Golden Gate hídon emlékezetes pillanata lehet egy bringás életének. 

Irodalmi és kultúrhéroszi teljesítménye mellett Ferlinghetti legbensőségesebb csodálatomat váltja ki azért is, mert elkötelezett bringás, aki kilencven valahány éves koráig biciklizett San Franciscóban. Ez nagyon vagány.

Mi mást is tehetnénk ezen a mai gyönyörű, napfényes tavaszi napon? Tegyünk egy kört a bringánkkal a 100 éves Lawrence Ferlinghetti tiszteletére!