Dervisek tánca

Írta: Inkabringa

A világ összes kultúrájának, eszményének, ideológiájának és vallásának van egy agresszív, hódító, totalitárius, bosszúálló, önző és korlátolt oldala. Azért, mert az emberi természet már csak ilyen. De az emberi természet olyan is, hogy ezen agresszív késztetéseit képes leküzdeni, és nem engedi elhatalmasodni önmagán a pusztító akarnokságot. Nagyjából erről, a nyitottság és korlátoltság, a nagyvonalúság és a revans közötti küzdelemről szól az emberiség története.

Kívülről nézve minden kultúra masszív egységnek tűnhet, békésnek vagy ijesztőnek, de ha vesszük a fáradtságot a megismerésükre, akkor kibomlik ezervéleményű sokszínűségük. Az iszlám kultúrának van egy hajtása, amit szufizmusnak hívnak. Egyszerűen fogalmazva ez az iszlám érzelmi tartálya. A szufizmus a misztika, költészet és spiritualizmus elegye. Központi tanításában mi más is állhatna, mint a béke, a tolerancia és a szeretet. A szufizmust hol betiltották, hol élni hagyták, és ez most is így megy a muzulmán világban. Kiirtani nem lehet, mert olyan misztikus érzelmi többlet és emelkedettség van benne, ami miatt ragaszkodnak hozzá a nép egyszerű gyermekei is.

Dzsalál ad-Dín Rumi

Dzsalál ad-Dín Rumi, a 13. században élt gondolkodó, Masnavi című költeménye mindmáig vetekszik a Korán fontosságával. Rumi talán a legismertebb gondolkodója a szufizmusnak a nyugati világban is. Csodálatos mélységei vannak gondolatainak az istenhívő elragadtatottságon kívül állók számára is. Például az, hogy ha az egész világ hárfája lángban áll, a láthatatlan hangszerek akkor is játszani fognak. Vagy ez is: „Nem tartozom semmilyen valláshoz. Az én vallásom a Szeretet. Minden szív a templomom.” Olybá tűnik, az emberiség legforradalmibb gondolata a szeretet és tolerancia eszménye, ami kivétel nélkül minden korban és minden kultúrában felbukkant. 

A szufi gyakran használt gyűjtőfogalom, pedig az egyiptomi, török, szíriai, indiai és pakisztáni változata semmiképp sem mutat egységes stílust. A nyugati kultúra egyik kommersz vadhajtása, amikor a szufi zenét a szintetizátoros „meditációs zenével” azonosítják. Ha valaki meghallja egy jógaórán, szélsebesen fusson el onnan. Szerencsére tudok üdítő ellenpéldát is mondani, amikor a nyugati jazz, a Kárpát-medence hangszerei és a szufi zenei tradíciók üdvösen keverednek egymással. A Dresch Quartet Prana című szerzeményét a szufi zene ihlette. Tökéletes mestermű. Dresch Mihály mondta: „A prána az isteni energiát jelenti, a szufi zenében pedig a fúvós hangszerek jelképezik az isteni szellemet.”

A szúfizmust kísérő sokféle zene közül most török zenét választok, mert elbűvölt hallgatója vagyok Kudsi Ergüner lemezeinek. Mérhetetlen szerencsénkre már zenélt a magyar közönségnek is. Ergüner török zenészcsalád sarja, az édesapja és a testvére is nemzetközi hírű muzsikus. 2016-ban megkapta az UNESCO „Művészek a békéért” díját (2010-ben Sebestyén Márta volt a díjazott, 2013-ban az idén ismét Magyarországra érkező Marcus Miller). Ergüner hangszere a ney, ami egy egyszerű nádsíp és nagyjából 5000 éve kíséri az embereket. Sokak szerint a lélek hangja. 

Kudsi Ergüner és a ney

Kudsi Ergüner a Mevlevi szúfi zene képviselője. Tudom én, hogy perc-világban élünk, a zene és a szöveg is csak olyan hosszú lehet, hogy végére érjünk mire a lámpa zöldre vált, de én most leszek olyan szemtelen, hogy egy egész koncertfelvételt ajánlok szufi zenével és Kudsi Ergüner ney-játékával. Nem lehet vele betelni és érdemes benne elmerülni. Ergüner és az ötezer éves ney minden nép zenéjével és minden zenei stílussal megtalálja a közös hangot. A zene általában elegánsan megoldja azt, amire a politika, a hatalmi játszmák és az ideológiai vetélkedések nem képesek. Példának okáért én sírva is fakadnék, ha a magyarokat egy kalap alá vennék a kirakatban álló közszereplőikkel és az ő döbbenetes nézeteikkel.

A Mevlevi a törökországi Anatóliában, a fentebb már emlegetett perzsa költő, Rumi követői által alapított dervisrend. Leginkább ismert a kerengő derviseiről. Szerintük az isteni béke megtalálásához a zenén és a táncon át vezet az út. A török köztársaság kikiáltásakor, 1925-ben betiltották a Mevlevi rendet is. A szufizmus misztikus megfoghatatlansága a muszlim fundamentalisták mellett a felvilágosult ráció képviselőit is zavarba hozza. Mára a kerengő dervisek tánca az emberi kultúra szerves részévé vált. Olyan szép, finom zene és mozdulat, hogy misztikus elragadtatottság és isteni révület nélkül is felemelő élmény.