Keresés ebben a blogban

2017. szeptember 15., péntek

Az új Csaszi

Írta: Bikassygergel


Egész nyáron zárva volt a közönség előtt Budapest egyik régi és legolcsóbb uszodája, a Császár-Komjádi. Most átalakítva megnyílt, sok jó és néhány rossz változással.

Kezdjük a rosszal: az öltözőből csak köz-WC-ken átkelve lehet elérni a medencékhez (kifelé ugyanígy.) Gusztus dolga: nekem egyáltalán nem tetszik. Ez is elég abszurd, de talán még abszurdabb, hogy büfé egyáltalán nem létezik a fényesre-újra alakított Császárban. A régiben kettő is volt: a pénztár mellett kint, és a medencék előtt bent. Most hát ne legyünk éhesek és szomjasok. (A nagy falióra is eltűnt, mellesleg).

Jöhetnek a jó változások: a régi Csaszi előtere elég lerobbant volt, szűkös és kisszerű. Most megnyerő lett, világosabb, tágasabb. Alapvetően átalakult, és javára az öltözőrészleg: a régi használhatatlanul lepusztult, szinte háborús hangulatot keltett, elég sokan nem is itt öltöztek, hanem kint, a medencéknél. Az öltözőszekrényeket könnyű volt felfeszíteni, olykor meg is tették surranóan ötletes tolvajok. Most öltözőfülkék és szemben velük ruhaőrző szekrények vannak, elektromos zárral védve. Jegyváltáskor kapunk egy csuklóórát, onnan kezdve mindenhova ezzel érünk el, a bejárati rácstól a szekrényig. (Más uszodákban már rég ez a módi, a Császár most lépett a mai korba.)

Egyelőre mintha kevesebb vendég lenne, sőt a kamasz- és ifi vízilabdázó edzések sem kezdődtek el (amikor is, úgy du. két órától a mezei úszókat kisebb medencerészbe terelik. Egyelőre nem ordítanak és sípolnak fal- és üvegrepesztő hangon a vízilabda-edzők. A kisgyerekes úszócsoportok már teljes számban megjelentek az óvoda-medencében és a 25 méteresben. Szerencsére az ő edzőik nem sípolnak, és öröm nézni, hogy a legkisebb óvodások is örömmel úszkálnak. Mivel huszonöt éve járok a Császárba, a legtöbb úszóedzőt látásból ismerem, úgy látom, mindegyik szereti, amit csinál. Ez nagy szó.

Megvan sajnos húsz éves folyamatos "átkom" is, a vörös bermudás, kopasz fő-úszómester. Amikor az irodájában tartózkodik, vagy csendben ül az iroda előtti kispadon, semmi bajom vele. Sajnos, ritkán tesz így: nem csendes, nem szemlélődő típus. Különlegesen erős tenorhangját, ha kiereszti, repednek a környék ablaküvegei is. Na, nem énekel, hanem ordít. Velőtrázóan, és eget hasítóan. Különösen a röhögés éles, fülsértő változatát gyakorolja, röhögő rohamai vannak, hullámokban tör rá. Ebből is látszik, természete nem dühös, nem mogorva: ellenkezőleg. Többször gondolkodtam azon, az egész uszodát betöltő élesen bömbölő röhögése elől hazakullogva, hogy vajon erre születni kell? És vajon ő a világ legboldogabb halandója? Sokszor tönkretette és megrövidítette az uszodai napomat.
Engem nagyon zavar, de van, aki meg sem hallja. Így kerek a világ (és így örök a Csaszi...)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése