Keresés ebben a blogban

2017. július 25., kedd

Megy a hajó

Írta: Inkabringa


Másik Jánosról nem túlzás azt mondani, hogy a homéroszi, jobban mondva a Homérosz által lejegyzett, archaikus időkből gyökerező történetmondást viszi tovább a 21. századba. Korszerűen, drámaian és epikus sodrással. Jövő héten lesz 65 éves, illik végre egy bejegyzésben köszönteni.

Másik János emblematikus figura a hazai zenei és kulturális életben. Zeneakadémiát végzett, klasszikus zenei műveltsége van, játszott jazzt különféle formációkban (még tanította is), meghatározó alakja lett a hazai underground zenének a Trabant és az Európa Kiadó révén, legendás alkotói triót alkottak Cseh Tamással és Bereményi Gézával. Ahogy alkotói együttműködésben volt a Halász Péter avantgarde színházából ismert Bálint Istvánnal is. 
Európa Kiadó
Zenekarokat hozott létre, mint az Interbrass, a Trance Balance, a Heart Rock Company. Filmzenéket és színházi zenéket ír. Közös lemezt adott ki az underground-ikon Menyhárt Jenővel (MJMJ, 1994), az experimentális zeneszerző és médiaművész Szemző Tiborral (Meteo, 1989) és a népzenét költészettel egybefűző Sebő Ferenccel (Cimbora, 2005). A Peepshow-mennyország című lemeze pedig máig alapmű. Jóformán mindenkivel zenélt már együtt, szinte minden zenei stílust kipróbált.
Interbrass
Berki Tamás, Gőz László, Másik János, Dés László, Román Péter, Nikosz Paganatosz
Gyerekkorom óta hallom a hangját, ezzel a hanggal nőttem fel. Olyan „apa-hang”, vagy „báty-hang” ő nekem. A Cseh Tamással közös Levél nővéremnek, a Trabant vagy az Európa Kiadó dalait gyerekként is fejből fújtam, még nem is értettem, de már énekeltem. Úgy is mondhatnám, hogy Másik János a szocializációs folyamatom része. Ha feltűnik egy koncerten, akár csak vendég közreműködőként, egy pillanatra lehunyom a szemem és azt gondolom: de jó, hogy itt van. Megnyugszom, ha ő zenél. Pedig az országban egyre kevesebb nyugalom van: a zaklatottság, a hisztéria, a prepubertás indulatok és nyegleségek uralják. Másik Jánosból árad a nyugalom és valami önazonos felnőtt életlátás. 

Őrzője az ősi, epikus, mesélő, dalban mondó hagyománynak. Müller Péter Sziámi mondta, hogy egy dal akár egy egész életet, vagy egy egész világot képes megváltoztatni. Ez nagy igazság. Másik János drámaiságot tud vinni a dalokba, egy másik dimenzióba emeli őket. A Zöld, sárgát a Kex együttes a hatvanas évek végén úgy énekelte, mint egy népballadát, feszültség és izzás volt benne. Másik János meg valóságos Brecht-songgá teszi a dalt, szíven rúg a drámaisága. (Ahogy a Kex idejében, most is sokaknak ennek a viharvert kis ország helyzete jut eszébe a dalról. Semmi nem változik.)

Az Angol regényt Joseph Conrad Utazás a sötétség mélyére című könyve ihlette, ahogy Coppola Apokalipszis, most-ját is. Ebben a dalban valami áradó, világba futó, onnan gyökerező mesélőkedv van. Valahogy a világ közös történetének része, odafut és onnan jön. Kiszakít a kis magyar provinciális magunkkal elfoglaltságból.
Bereményi Géza és Másik János
Aztán a szerelmes dalok. Ez nagy témája, ezer oldalról körbejárta viccesen, komolyan, szarkazmussal és keserűen is. A szerelem nincs tekintettel a konvencióra, praktikumra, rációra. Nem lehet előre kiszámítani. Kivédeni se lehet. Beüt, mint a villám. Egy természeti tünemény. Lázadás. Botrány. A végtelenség. Néha jól meg is ijedünk tőle. A Mégis, mégis kezdetű dal tényleg és igazán a legszebb magyar nyelvű szerelmes dal. Arról szól, hogy nem lehet, nem szabad, nincs tovább, de arról is, hogy nincs tovább nélküle. A klímaváltozás meg a szabadságjogok mellett azért ez is örök nagy dilemmája az emberiségnek.

Az Alvarez a rendkívül csekély számú városi folklór egyik becses darabja, aminek 21. századba mentésében komoly érdeme van Másik Jánosnak. A dal az 1956-os forradalmat követő véres megtorlások idején született a pesti utcákon. Másik János a Peepshow-mennyország című lemezére is felvette. Lemerült a mélybe, felhozta a szamizdat létből, sokféleképpen feldolgozta, és átnyújtotta a közönségnek: hallgassátok, ne felejtsétek. Mi más értelme van a zenének és az egész emberi kultúrának, ha nem ez a folyamatos körforgás? Bartók is ezt tette a népi folklórkinccsel, ahogy Mendelssohn is újra felfedezte a teljesen elfelejtett Bachot. Ez mindig valamiféle nagyvonalú gesztus a megelőző korok és az utókor felé is: felfedezés és megmentés.

A Szétszéledtünk című dalban a saját nemzedékéről énekel. Most, 2017-ben, a saját nemzedékemre gondolva ugyanezt mondhatnám. Csak az évszámok, a megnevezések, a semmiségek változtak. A nagy lényeg döbbenetesen ugyanolyan maradt. Kétségbeejtő, mennyire nem képes változni ez az ország.
Cseh Tamás, Bereményi Géza, Másik János
Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy Másik János a partvonalon áll, nem akar bemenni a pályára, pedig ő itt a csodacsatár. Valójában ő maga a középkezdés. A mérték, a minta, az összekötő kapocs. Egyike azon keveseknek, akitől higgadt, felnőtt értelmet, iróniát és drámát, világra nyitott kísérletezőkedvet tanulhatna végre ez az ország.
Egy pillanatra lehunyom a szemem és arra gondolok: de jó, hogy itt van.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése