Keresés ebben a blogban

2017. július 19., szerda

Élőhalottak lázadása

Írta: Bikassygergel


Filmről, moziról van szó. Inkább beszélek erről, mint a "valóságról", politikusok "lázadás éve" hazug harsogásáról.

Meghalt George A. Romero, a modern zombi-filmek megteremtője. Nekem szerencsém volt: több mint negyven éve Párizsban láttam első, műfajteremtő filmjét, az Élőhalottak éjszakáját. Élő bolond volt az a néző, aki abban bízott, ezt a filmet bármikor is majd Magyarországon lehet látni. A tiltott csemege íze csodálatos. Párizsban akkor még volt "folytatásos" mozielőadás, meg léteztek olyan kis mozik, ahol délelőtt két westernt, vagy két rémfilmet, vagy két akármit lehetett megnézni egy jeggyel, és ezt a lehetőséget buzgón kihasználtam. Nem mind tetszett, olcsó vacakságok is akadtak, de végül is jól éreztem magam ezeken a vetítéseken, a Paradicsom besurranó tolvajának büszkeségével ültem helyemen.

Az Élőhalottak éjszakáját azonban egy speciális, legendás kis moziban vetítették. A neve Styx volt, a Quartier Latin egy kis piszkos utcájában. Itt szigorúan csak klasszikus rémfilm ment, és az 1969-ben készült "Élőhalottak" már pár év alatt klasszikussá vált. Kultfilmmé: zártkörű csapata, lelkesen izzó hívei voltak, egymást akkor is megismerték, ha soha egy szót sem beszéltek egymással. A Styx-nek, mintha lett volna egy saját terjesztésű kis újságja is, ezt a bérletesek ingyen kapták. Nagy, elismert filmszaklapok is sűrűn hivatkoztak rá. Nézői (olvasói) többet tudtak a rémfilmek világtörténetéről, mint bármely professzionális filmtörténész vagy kritikus. Egyáltalán nem volt ritka, ha a Styx törzsvendégei tíznél többször látták a főbb kultfilmeket, például a Testrablók invázóját, vagy a legelső King-Kongot. (Utóbbiban bizonytalan vagyok: jó film ugyan, de nem biztos, hogy megfelelt a Styx szigorú műfaj-igényeinek.)

A tiltott csemege íze csodálatos - írtam az imént. Az Élőhalottak éjszakája azonban az első kockától műfaji tökéletességével ragadott meg, nemcsak - számomra - tiltott volta nyűgözött le. Ennyire természetesen hibátlan rémmozit el sem tudtam volna képzelni: később, mikor a műfaj sokkal ismertebb lett, soha nem is volt más film, ami színvonalban megközelíthette volna. Ez valami természeti csodának látszott. Mintha bármi előzmény nélkül egyszerre csak világra jött volna. Romero természetesen majdnem semmi pénzből forgatta, teljesen amatőr körülmények között. Nem csoda, hogy Hollywood, és a nagyobb forgalmazók felfedezték, de az már csoda, hogy az amatőr-rendező fenn tudott maradni. Fennmaradását, és minden amatőr-közegből történő "kiáradását" (hogy tán furcsa szót használjak) elsősorban a Styx mozinak köszönhette. Mint a nagyon közeli Huchette-színház a sokáig alig ismert Ionesco darabjait minden nap műsoron tartotta évekig, a Styx ugyanígy tartotta műsoron az amatőr Romero filmjét.

Később Romero "befutott": immár nem, vagy nemcsak a Styx, hanem nagy mozik játszották. Saját régi filmjeinek gyorsan elkészítette a remake-jét, természetesen az Élőhalottak éjszakájának is. Megcsinálta az Élőhalottak hajnalát, (ez volt a folytatás), és megcsinálta annak is a remake-jét. A folytatás tetszett ugyan, de egyáltalán nem éreztem azt a régi izgalmat és csodálatot, mint annak idején. A remake-ek egyre kevésbé tetszettek, mind színes és rikító volt, egyre több zombival és áldozattal, egyre több fordulattal, egyre kevesebb eredetiséggel.

Valahogy aztán, az évtizedek múlásával "kiiratkoztam" a zombi-filmekből, és Romeróból. A Mammut Plaza-ban soha nem éreztem a Styx hangulatát. Romero-nak rég állandó helye volt és maradt fétisrendezőim polcán, de már múzeumi módon. Közben a párizsi Styx mozi rég megszűnt.

Most hirtelen ért a halála. Bólintottam: ifjúkori bálványom megfutotta saját pályáját, és feliratkozott a klasszikusok közé. Halál, öröklét, feltámadás? Fura, groteszk és felemásan ható szavak, sem a gyász, sem a komolykodás nem ide való. Nézzük újra a filmjeit, majdnem azt mondom: lássuk a zombijait.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése