A jazz temploma

Írta: Inkabringa


A halhatatlan művészek általában szobrot kapnak. John Coltrane talán az egyetlen, akit szentté avattak. 1966-ban egy újságíró megkérdezte tőle, mi szeretne lenni öt év múlva. „Egy szent” - válaszolta Coltrane. Valószínűleg viccnek szánta, de prófétai jóslat lett: Coltrane az említett interjút követő évben, 40 évesen halt meg. Idén lett volna 90 éves. Túlságosan fiatalon vált szentté.

John Coltrane (1926-1967)

Halála után a San Franciscóban alapított St. John Coltrane Church őt, és a zenéjét választotta védőszentjévé. Az African Orthodox Church kötelékébe tartozó kis „jazz-egyház” az afro-amerikai közösségnek és a jazz világraszóló közösségének is meditatív és eksztatikus élmények helyszíne. Coltrane zenéje mindenkinek szól, származásra, vallásra tekintet nélkül.

Pedig Coltrane nem volt szent életében. A szintén 90 éve született Miles Davis karcosan fanyar visszaemlékezései szerint mohó volt, mindent megevett és megivott, ami elé került, hangja rekedt, a nevetése csikorgó. Kritikusai szerint ez a zenéjében is érzékelhető. Miles Davis gazdaságosan és megfontoltan bánt a hangkészlettel, Coltrane úgy, mint egy falánk gyerek, aki beszabadult a cukorkaboltba. Ámde a közönség mellett Miles Davis és a zenekritikusok is ámulva csodálták invenciózus zsenialitását, muzikalitását. Hatása messze túlmutat a jazz keretein. Még Hollywood is szereti, ha jól emlékszem a Mission Impossible című film egyik parti-jelenetében a My favorite things szól, Coltrane legendás előadásában. 

Coltrane tökéletesen bizonyította Miles Davis azon elméletét, miszerint a jazz nem múzeumba való dolog, és egy jazz-zenész ne legyen konformista. Kísérletezés, a merész asszociációk játéka és a szokatlanság kockázata nélkül nincs jazz, nincs zene, és megkockáztatom, élet sincs.

Coltrane mélyen vallásos családból származott, felmenői közül az episzkopális afrikai egyház vezetői kerültek ki. Miután kilábalt heroin- és alkoholfüggőségéből vallásos ragaszkodása még erősebbé vált. Ennek köszönhetjük a jazz, és úgy általában a zene egyik csodás gyöngyszemét, az A Love Supreme című albumot. Hívőknek és nem hívőknek lett meghatározó zenei élménye. Gyakorlatilag megjelenése pillanatában kultikus zenedarabbá vált, Coltrane legszemélyesebb vallomása. Talán épp ezért, csak egyetlen egyszer adta elő közönség előtt kvartettjével Antibes-ban, 1965-ben.

Egy házaspár alapította a róla elnevezett egyházat, akik egy aprócska San Francisco-i klubban hallották először zenélni Coltrane-t. Invenciózus, merész és érzékeny játéka olyan hatással volt rájuk, amit csak istenélményként tudtak meghatározni. Coltrane halála után nem volt kérdés számukra, hogy az ő zenéje lesz az általuk vezetett egyházi közösség egységének megteremtője.

Liturgiájukban az anglikán, katolikus és ortodox elemek keverednek. A kuriózumot nem ez jelenti. 1971 óta a Fillmore negyedben található templomban minden vasárnap órákig tartó jam session istentiszteletek keretében juttatták a jazz révén valamiféle istenélményhez az odalátogatókat. Jöttek is a világ minden pontjáról, hollandok és japánok, európaiak és ausztrálok. Zarándokhelyévé vált a jazz híveinek az évtizedek alatt. 1996-ban The Church of Saint Coltrane címen dokumentumfilm készült róluk. Idén tavasszal a felhőkarcolók építését támogató lobbi kiszorította több évtizedes helyéről Coltrane egyházát, de új helyet találva tovább folytatják jazz-missziójukat. Az istentiszteletek mellett időről időre előadásokat, workshopokat is szerveznek a jazz, az afrikai és a nyugati kultúra inspirálóan izgalmas kereszteződéseiről.

Hogy mi lesz a sorsa a jazz és az afro-amerikaiak egyházának az elkövetkezendő években, még talán a védőszentjük sem tudja. Vagy talán csak ő tudja. Sok mindent kibírtak már.

A jazz nem vallás. A jazz zene, melynek lényege az improvizáció, a variáció, a váratlanságok és különbözőségek összehangolása. „A jazz nem csupán mentalitás. Életminőség. Szabad és jóra való emberek közös játéka. Intim; semmi esetre sem hierarchisztikus és magányos, mint a futballmeccsek vagy a tömeggyűlések" - írta Fodor Ákos Jazz című kötetében. Életszemléletnek is megteszi, még ha nem is ennek a megközelítésnek van most zenitje. Azoknak is fontos közösségi találkozóhelye San Francisco e picinyke épülete, akik nem az isteni gondviselésnek, „csupán” Coltrane zenéjének hívei. A zene kedvéért a világ minden tájáról, a világ minden népéből idezarándokolnak ünnepelni a jazz "szentjét", John Coltrane-t.