Verziók

Írta: Inkabringa


Az emberek nyugalmát leginkább a világ bonyolultsága zavarja meg. A végérvényes igazságra vágyó rendet akar tenni, hogy a fekete-fehér, jó-rossz, igaz-hamis mindenki más számára is nyilvánvalóan és végképp elkülönüljön. Ebből vannak a bajok. A kizárólagos magyarázat, eszme, idea, idol megtalálása gyakran vezet fanatizmushoz, ami egy magába zárt, korlátolt érvrendszer, nem tűri a világra nyitott sokszínűséget. Ráadásul keltető helye a gyűlöletnek.

Tegyük fel, hogy van egy hatalom, ami megmondja állampolgárainak, mi a jó. Ezt azonban úgy teszi, hogy állampolgárai orruknál (netán fülüknél) fogva vezetett alattvalóknak érzik magukat. Egy felnőtt embernek ez kényelmetlen lélekállapot, mert kiszolgáltatottá teszi. Márpedig az emberi élet kiteljesedésének alapja az önrendelkezés joga. Magam dönthetek a sorsomról.

Az idei Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmjének szíriai házaspárja az önrendelkezéshez való jogot mindegyszerűen szabadságnak nevezte. Szokás így is hívni. Megnyirbálását mindig, minden korban zokon vették az emberek, de csak a felvilágosodás kora óta merik hangoztatni, hogy a szabadság alapvető emberi jog. A Szíriai love story házaspárja a szabadság korlátozásának szélsőséges példáját élte meg. Bebörtönözték, megverték, válogatott módon kínozták, alázták mindkettőjüket. Szerelmük is a börtönfalak között bontakozott ki. Szabadulásuk után összeházasodtak, gyerekeik születtek és boldogan éltek. Volna. A film 2009-ben kezdődik, amikor a feleség ismét raboskodik borzalmakat átélve. Szabadulása után más utat nem látnak a közös életre (egyáltalán a túlélésre), mint a menekülést. Politikai menekültstátuszt kapnak Franciaországban. Gondolnánk, eljött a nyugalom ideje a család életében, de nem. A gyerekeik biztonságos jövőjét áldozzák fel a szülőföldjükért érzett felelősségért, vagy a szülőföldet áldozzák fel a család biztonságáért? Szétforgácsolja őket a meg nem oldottság terhe.

A szabadság nagy kincs. A Föld lakosságának többsége nagyon durva szabadság-deficitben éli le az életét. Akik olyan közegbe születtek, ahol a szabadsághoz való jogot nem illik megkérdőjelezni, azoknak is okoz gondot a megélése. Ugyanis a szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok, hanem azt, hogy dönthetek arról, hogy mit akarok. Ez a döntés felelősséggel jár. Salvador Dalí elhíresült mondata jut eszembe: „Gyűlölöm a szabadságot, mert arra kötelez, hogy válasszak.” Ezért furcsamód azok között is, akik élhetnének szabadon, felüti a fejét az irányításra való vágy. A szabadsággal nem tudnak mit kezdeni, alig várják, hogy jöjjön valaki, aki megmondja nekik, hogy mit és hogyan gondoljanak a világ dolgairól. Így a felelősségtől, döntéstől, mérlegeléstől és főként a valóság bonyolultságától megszabadulnak. Ezzel együtt persze a szabadságtól is, de ez mellékes.

Az Öt szabály című cseh dokumentumfilm – a vártnál kisebb hatásfokkal – egy pszichológiai kísérlet révén azt próbálta bemutatni, hogyan adják meg magukat az emberek lépésről lépésre egy autoriter hatalomnak.

Néhány hete egy tévéinterjúban Nádas Péter beszélt a világ dolgairól. Nem tótumfaktumként, hanem a tévedést és tanácstalanságot is vállaló gondolkodó emberként. A világ bonyolultságának, sokrétű összefonódásának felfejtésére törekedett higgadt elfogulatlansággal és mély empátiával. Esze ágában sem volt végérvényes szentenciákat kinyilatkoztatni, amit gondolkodás nélkül tovább lehet harsogni. Ki tudja miért, engem ez a szemléletmód nyugtat meg. 

Ha a történelem az élet tanítómestere, akkor azt biztosan megtanulhattuk tőle, hogy bárki válhat féktelenül tomboló agresszorrá, ha kizárólagosan helyesnek csak a saját eszményeit tekinti. Az egyetlen igazság korlátolt gőgje, a világ sokféleségének elutasítása, a fanatizmus és a szimpla kapzsiság a fő ellensége az emberi fajnak mióta csak a világon van. Mikor milyen apokaliptikus formában üti fel a fejét.

Ez viszont azt is jelenti, hogy a romboló agresszió ellen – önös érdekein túllépve – minden egyes embernek van mit tennie.

Együtt tesszük virágzó bolygóvá vagy pokollá a Földet.