Keresés ebben a blogban

2015. november 18., szerda

"Régi Párizs főterén..."

Írta: bikassygergel


Az új párizsi mészárlások napjaiban ez az ódon sanzon, főleg a kezdete jár a fejemben. ("Régi Párizs főterén /Áll egy bitófa, oly szerény...") Érdekes mód az interneten nem találom, mindig úgy emlékeztem, hogy az eredetit Juliette Gréco énekelte (vagy Edith Piaf? vagy Yves Montand?), de csak a magyar változatot ismerem, s mind mondom, az internet még azt sem. Így érdekes igazán.

Párizs, ahol gyakran felütöttem valamikor a sátram, és állandóan visszatértem sátrammal együtt, de végleg letelepedni soha nem tudtam, nemcsak francia, de nem-francia regényeknek is egyik fő színhelye, így magyar regényeké is. Most csak hármat mondok, bár talán a legjobbakat: Párizsi regény (Szomory Dezső), Párizsi eső (Hevesi András), Hunok Párizsban (Illyés Gyula). Mind a hármat tucatnyiszor olvastam, némely bekezdésüket fejből tudtam, szereplőik az én szereplőim lettek.

Időrendben soroltam? Nem baj: az 1900-as századfordulótól, amikor is, a nála jóval idősebb és állítólag zsarnoki Jászai Mariba szerelmesedett boldogtalan Szomory Dezső menekült Párizsba szerelme elől, az 1940-es évek közepéig (ekkor jelent meg a Hunok Párizsban, mely korábban, 1923-ban játszódik) - Párizs volt a magyar irodalom külhoni fővárosa, aztán már nem. Évekig élt a városban Márai, majd bizonyos ideig Déry Tibor, Örkény István, Németh Andor, Cs. Szabó és Tardos Tibor, néhány novellájuk felötlik bennem, de a három nagy regénynek a XX. század közepétől nem lett folytatása. Furcsa. Az 1956-os emigráció értékes folyóiratot alapított Párizsban, a Magyar Műhelyt, e lap szerkesztői pár kiváló novellát, később önéletrajzi töredékeket írtak választott városukról, de regény-remekműről nem tudok. Az 1989/90 utáni fiatal, mára középkorú prózaírók kultikus(?) városa Berlin lett, Párizs nem sokat jelent nekik, vagy ha valamit, azt nem írták meg... Azért a harmincas évekből ne felejtsem ki Márai egyik kevésbé ismert regényét (Idegen emberek), amikor először olvastam, hamar besoroltam a legjobb Párizs-könyvek közé, az elveszettség, az idegenség kiváló dokumentuma, de később - talán túl sokszor is elolvastam - kissé csökkent a varázsa. 
Akárhogy is, ma ilyen Párizs-regény sincs. Kicsit fáj, hogy Ady meg Szomory, meg Illyés után így alakult, és hogy miért, arra igazi, mély válasz nem született, tán soha nem fog kiderülni.
"Régi Párizs főterén..." - ezt folytatni szeretném, akár már a napokban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése