Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: giccs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: giccs. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 21., vasárnap

Wim Wenders és a giccsfilm

Írta: BikassyGergely


Tengernyi nagy téma a giccs, könyveket, és lexikonokat is írtak már róla, néhányat én is beszereztem. De a giccset látni, hallani és olvasni kell. Beszélni róla, meg "értékelni" talán nem is olyan fontos. Nagykamasz koromban harcosan elítéltem a giccset, és nagy bátran szembeálltam vele hajnaltól éjfélig. Kicsit később már nem érdekelt ennyire. Ráadásul egy érdekes véleményt is olvastam, mely szerint "minden szerelmes vers vagy regény giccses, eredendően csak az lehet". Ez még mindig figyelemre méltó.

Sajnos mindannyiunknak magunknak kell eldönteni, mi a giccs. A legtöbb olvasó és néző szereti a giccset, de nem vallaná be. Én szeretem és utálom egyszerre. Az egyik legszebb francia film példaadóan, tankönyvszerűen giccs. 

De valahogy mégsem csak az. A Cherbourg-i esernyők valami rejtélyes okból sokkal több. Talán Michel Legrand zenéje miatt, és amiatt, hogy minden prózai jelenetét éneklik - azt hiszem, addig ilyen prózai film nem volt - de talán esős jelenetei és sok esernyője miatt. A filmművészet legszebb giccse, mindenesetre közelebb áll ízlésemhez, mint a hivatalosan közönségbajnok szuper-tragiko-limonádé, az Elfújta a szél.  Elismerem megdönthetetlen bajnoki címét, bár hidegen hagy. Minden idők legnagyobb nyáltragikuma, de legalább vállaltan az. Igazán azt utálom, amikor a nyálfilm vagy nyálregény művészetnek álcázza magát. 

Mindez a napokban azért jutott eszembe, mert betévedtem a "magyar filmalap" (?) - talán nem ez a hivatalos neve - filmtárába, ahol számtalan új vagy félig új híres magyar és nem magyar filmet ingyen és reklám nélkül meg lehet nézni. Az amerikaiakból behozhatatlan lemaradásban vagyok úgy két évtizede: ami akkor robbanó világsiker volt, arra már alig emlékeznek. De az sem jár jól, aki annak idején nem látta őket, mint én, mert most nagyon ordít a semmi voltuk, a talmiságuk (hogy szépen mondjam). Ilyenbe botlottam hát, rákattintva az Angyalok városa című pár évtizedes amerikai világhírességre.

Férfi főszereplője az (itt) nagyon gyenge formában domborító gülüszemű John (vagy nem John? Nicholiás? Jeremiás?) Cage - ha nem ez a neve, kövezzenek meg - és egy számomra zsigerileg, orvosilag taszító szőke, un. "intelligensen szép" állítólag nem cicababa-szerűre maszkolt (mintha szemüvege is volna!) híres, vagy egykor híres filmnő, akinek a nevét azonnal elfelejtettem (nekem nem baj.) Mindketten "nem giccset" játszanának, de a dolog nem megy. Vagy legalábbis nálam nem megy... Ezzel igazán semmi baj, van ilyen, és mindig lesz ilyen. A baj a filmalap (próbálkozom: Nava?) honlap kommentelőivel van - ismét csak: nálam. És nem azért, mert ájult örömmel a legmagasabbra értékelik a pocsékságot: hanem azért, mert láthatóan fogalmuk sincs, vagy ami sokkal rosszabb, van fogalmuk, de említésre méltónak sem tartják, nem említik, hogy ez az Angyalok városa nem más, mint Wim Wenders egykor bálványozott, és a filmművészet  csúcsának mondott (nem volt az), de ma is becsülhető opuszának, az Égbolt Berlin felett-nek (vajon tudom a helyes címét?) a "remake"-je. Lopás tehát, és nem titkoltan: a főcímen, meg reklámanyagban, plakáton is bevallott lopás. Van az a pénz, gondolhatta Wim Wenders... Dührohamom oka, mondom, nem maga a giccsfilm, taszító színészeivel, nem is az engedélyezett lopás. Az dühített majdnem őrjöngésig, hogy a mai nézők (legalábbis a Nava /?/ nézői) ezt mukknyira sem tartják szóra érdemesnek. Ja? - mondanák nyilván, ha megemlíteném. Ja, Wim Wenders...

Ma este csak ennyit angyalokról és butaságokról.


2013. július 14., vasárnap

Coelho, Baricco, a giccs... és Hamvas Béla

Írta: YGergely


Egy országos napilap túláradóan méltatja Alessandro Baricco két új művét. Előítélet talán, de alig tudom elképzelni, hogy a két új mű döntően más minőségű lehessen, mint a világsikerű szerző eddigi művei. Baricco halkan belelépdel a giccs birodalmába, olvasói meg zajosan és örömmel követik. Nem baj, minden olvasónak legyen meg a szerzője. A még ismertebb és még ünnepeltebb Coelhonak szintén nagy és önmagát "műveltnek" tartó sok százezres olvasótábora van, és Coelhot "nagy írónak", netán "zseniálisnak" találják.


Alessandro Baricco
 
"Baricco zseniális" - ezt már a kultúrszemle egyik kommentelője írja, sőt, azt is írja, hogy Baricco valamely műve már azért sem lehet giccs-gyanús, mert Hamvas Béla meghatározása szerint "giccs az, amikor a szerző rosszhiszeműsége találkozik a befogadó alantas igényeivel".  "Aki pedig Bariccót rosszhiszeműnek tartja - folytatja a kommentelő - az nyilván semmit sem ért meg írásaiból."

Mindez felettébb érdekes - töprengek tovább most már én magam. Hamvas Béla életét és művét nagyra becsülöm, de a giccsnek fenti meghatározása nem igazán pontos. Póriasabban: nem jó, nem sikerült. (Már, ha a fenti, dőlt betűs meghatározás valóban Hamvastól származik - nem jutottam a nyomára - de szerzőségét cáfolni sem tudom.)

A "rosszhiszemű" minősítés és a szépirodalmi giccs törvényszerűnek vélt kapcsolatával van bajom. Ma az interneten elijesztő mennyiségben olvasható naiv-buta-érzelgős giccsvers: ezeknek ifjú vagy túlkoros klapancia-szerzői "rosszhiszeműek" volnának? És egyáltalán: bármilyen szépirodalomnak szánt alkotás (kísérlet, próbálkozás) lehet-e rosszhiszemű? Rosszhiszemű főképpen igazságot (hazugságot) hirdető tanítás, publicisztika, zsurnalizmus lehet, - sőt az sem mindig, csak, ha a szerző hazugságának vagy tévedésének tudatában oktat, nevel, tanít, prófétál: ha vakon hisz ostobaságaiban, lehet ugyanolyan kártékony és ostoba - de a nyelv és a fogalmak logikája szerint nem lehet "rosszhiszemű". A szépirodalom meg úgy általában is kizárja ezt a vádat. Egy irgalmatlanul rossz, nyálasan giccses rím-klapancia hogy lehetne rosszhiszemű, sőt! a klapancia rím-lihegő és ritmust, mértéket, ízlést nem ismerő szerzője is csupán más jellegű ténykedésekor lehet az, például hamis igehirdetéskor vagy az árvapénztár elsikkasztásakor. Bármely iszonytató (komikus) rossz giccslantolás, szerelem- és életsiratás közben nem lehet az.

Hogy mi a giccs, bevallom, ugyanúgy nem tudom, mint hogy "mi a művészet"... Több tucat dolgozat és könyv született már a giccsről, még "Giccslexikon" is létezik, elég szórakoztató. Definiálni azonban lehetetlen. Leginkább érezni kell.


Hamvas, mint mondom, egy véletlenül elém ugró komment révén került Baricco mellé. Hamvas Béla sem védelmemre nem szorul, sem támadni nem akarom. Ám nincs olyan zseni - és Hamvas legjobb lapjain inkább az, mint Baricco - nincs olyan, aki ne tévedne, vagy nem volna itt-ott felszínes. A Bariccoért lángoló hétvégi kultúrszemle és az iránta még inkább lángoló kommentíró a giccs ölelésében véletlenül találkozott a mi blogunk boncasztalán.
Egy azért biztos: nálunk jó ideig, talán soha nem lesz több szó Coelho vagy Baricco műveltségtől és nagy érzelmektől habzó kultúrregényeiről.