Írta: BikassyGergely
Sokan bánatosan alig hiszünk már a film "nagykorúságában", a filmművészet 40-50-60 évvel ezelőtti hatalmas eredményeinek legalább megközelítésében. Nem a tehetség lett kevesebb, a tehetségek mindenfajta, teljesen más utakon járnak: a réginek mondott mozgóképeket vagy egyáltalán nem ismerik, vagy kicsit talán ismerve, csöppet sem érdekli őket. A mozgóképek fogyasztási módja változott meg alapvetően, ettől azután összeomlani látszik a Hetedik Művészet minden múltja. Rég a videojáték uralkodik. Rosszkedvünk tele a moziban.
Hogy bánatunkat percekre és csalókán "tündöklő napfénnyé változtassuk át", nagy örömmel írok most egy váratlan ajándékról. A film eredeti címe: Felice Lazzaro (a boldog Lázár), magyarul A szent és a farkas címmel vetítették, kevés néző láthatta (talán valamivel több nemrég a Duna TV-n). Rendezője, Alice Rohrwacher, félig német származású, de anyanyelve olasz, minden iskoláját Itáliában végezte. Néhány rövidfilm után első két nagyjátékfilmje egymás után díjat kapott Cannes-ban: a rendezőnő és különös tehetségű remekművei mégsem elég ismertek. Sehol. Magyarországon is vetítették, itt még kevésbé, a seholnál is kevésbé ismertek. (Így is köszönet a Cirkogejzirnek, hogy forgalmazta.)
A szent és a farkas hőse, Lazzaro, Európa közepén, de a mégis világ végén, és a történelmen kívül él, naiv tudatlanságban. A kastély mellett rabszolgaként dolgozó társai egyszer csak eltűnnek, s eltűnik furcsa barátja is, a kastély úrnőjének lázadó és talán bolond fiacskája. Lazzaro elindul a világba, hogy barátját megtalálja... Kicsit Candide persze, és kicsit Dosztojevszkij (A félkegyelmű), kicsit Bresson, nyomokban Pasolini, de egészében és részleteiben is teljesen eredeti. A mesepéldázat stílusa leginkább engem Joszeliani legszebb filmjére, A Hold kegyeltjeire emlékeztet. Szelídsége ámulatba ejtő. A "boldog" Lazzaro azért boldog, mert nem ismeri a világot. Képzeletbeli társa a hegyekből néha előbukkanó farkas. Ez a farkas azonban jobban ismeri a világot, mint Lazzaro, inkább visszatér a hegyekbe, megmenteni ő sem tudja a boldog tudatlant.
Lassú ritmusú, de váratlan fordulataival mindig jótékonyan meglepő történetmesélés. Amit előbb zökkenőnek, vagy kihagyásnak, "ugrásnak" vélünk, az maga a film hasonlíthatatlan stílusa. Nincs itt akaratlan lépéshiba, a zökkenőket is a rendező irányítja. Mesék tánca, naivság keringője. Ami nagyon megnyerő: semmi érzelgősség, semmi giccs, semmi nyálas és "emberbaráti" hazugság - a mese óceánja ez, ahol delfin és cápa, jóság és gonoszság szívünkben "elidőz, mint a tigris meg a szelid őz".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése