A felejthetetlen Cybulski

Írta: Bikassygergel


Lassan már őt is elfelejtjük?
Kilencven éve született Zbygniew Cybulski.

Zbigniew Cybulski (1927-1967)

Próbáljunk Andrzej Wajda szavaival emlékezni rá... A Hamu és gyémánttól a Minden eladóig.

Zbigniew döntő módon járult hozzá a film sikeréhez. Eleinte nem is sejtettem, hogy éppen a legfontosabb elemet fogja hozzáadni. Játékstílusa, nemtörődömséget sugárzó gesztusai, öltözéke, szemüvege – mindez nagyon is illett a fiatal nemzedék egyes rétegeinek külső megnyilatkozásaihoz. Sokan magukra ismerhettek, mert hiszen szintén álcázni akarták magukat, fekete szemüveg mögé menekültek. Sok fiatal a saját „maszkját” látta viszont. (…) A Hamu és gyémántban összetett módon ábrázolta a Történelem kényszerképzeteitől szabadulni nem tudó fiú alakját. Olyan embert elevenített meg, aki benne él a háborúban, de nem hivatásból harcol. Sokkal különb vágyai vannak. Költő lehetne, tudós, gondolkodó; bármi, csak éppen hivatásos katona nem. S a figura tragikuma abban rejlik, hogy ez a fiatalember nem fogadja el a valóságot. Nem olyannak látja a Történelmet, amilyen az a valóságban, hanem amilyennek elképzelte. Vagyis, amikor az életről, a történelemről, hazájáról gondolkodik, önkéntelenül a lengyel romantikától örökbe kapott nézeteket, eszméket használ.

A Húszévesek szerelme című filmről mondta Wajda:

Megismertem a háborút és az ellenállást, s azóta két csoportra osztom a lengyel fiatalokat: azokra, akik átélték a háborút, és azokra, akik nem élték át. Ezért akartam a két nemzedék konfliktusát bemutatni: azt, hogy mélyen és tartósan lehetetlen megérteniük egymást. 

Egy lengyel kritikus méltatása:

Cybulski, a volt partizán ábrázolása felkavaró, mint ahogy az egész, szerepéhez kapcsolódó motívum is rendkívül nyugtalanító. (…) Az a jelenet például, amelyben Cybulski a diáklánynál tölti a délutánt, szinte megállítja az időt. Nem tudjuk, mikor esteledett be, s azt is sejtjük csupán, mi történt a hős és a lány között ezen a délutánon. A jelenet álomhoz hasonló, a két megbűvölten hallgató ember arcát s homályba vesző körvonalát hagyja emlékül. Vagy, amikor a vidám társaság közepette Cybulski hirtelen halálra ítélt társai mellett áll bekötött szemmel, túlexponált képen, fájón vakító világosságban.

S végül a halála után Cybulski emlékének szóló film, a Minden eladó.

Wajda szavai:

Zbigniew egy bizonyos generáció, a mi generációnk összefoglalója és jelképe volt számunkra. Halála óta ez még nyilvánvalóbb. Idomulni tudott a fiatal nemzedék bizonyos külsőségeihez. A legtöbb fiatal magára ismerhetett benne. (…)

Mindig vágytam olyan filmeket rendezni, melyekben Cybulski játszik. Csak három filmemben szerepelt. Jól tudtam, hogy nem egyszerűen színész, hanem olyan valaki, aki önmagában, tehát megírt szerep nélkül is filmvászonra vihető. Saját magát kellett volna játszania. (…)

Éppen Londonban voltam. (…) Aznap éjjel Polanski telefonált, hogy Zbigniew meghalt. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy író, akinek meghalt a hőse. S aztán arra gondoltam, hogy mégis csinálni kellene egy filmet pontosan olyan emberről, mint ő volt, aki halála után is izgatja a képzeletet. (…) Az egyetlen lehetőség, megmutatni a nyomokat, amit hátrahagyott. (…) Filmem hősei tehát nyomon követik őt, történetekkel találkoznak, tárgyakkal, apróságokkal, melyek körülvették, helyszínnel, még a test melegét őrző helyekkel. (…) Mindig éreztük erőszakosságát, hevességét, mindannyian, akik vele együtt dolgoztunk, éreztük, milyen különlegesen termékenyítő hatású, teremtő képzelete volt, könnyedén tudott nagy hatású jeleneteket nemcsak eljátszani, de elképzelni, megalkotni is. (…) mindannyian szerettünk vele dolgozni, mert volt benne valami megszállottság.

Cybulskit halála mítoszi alakká emelte. Sorsa így még kísértetiesebben párhuzamba állítható James Dean sorsával, akinek stílusát a legenda szerint Cybulski tudatosan követte.

A Minden eladó forgatókönyvét Wajda maga írta. Minden színész a saját nevén játszik: önmagát, ha úgy tetszik.

Daniel Olbrychski a haláleset után (Cybulski vonatbalesetben halt meg) hivatalosan is a nyomába léphet a Színésznek, most már az ő mítosza következik, ahogy valaki gúnyosan a vállát veregetve közli: nem kell többé a kabáthajtókád mögé rejteni az "I’M A GENIUS" táblácskát.

Wajda kulcsfilmet csinált, saját maga és barátai életéről-tragédiájáról. A formai megoldással hallatlanul nagy művészi leleményt valósít meg. A film kezdetét idézhetném: a vonat után futó, s a vonat alá zuhanó alakot, majd a sínek közül előbukkanó rendezőt, operatőrt, stábot.

Elgondolkodtam arról a nem mindennapi jelenségről, amikor valaki közülünk fiatalon, jóval idő előtt hirtelen eltávozik az életből, és az élők kusza gomolyagát hagyja örökül maga után - emlékezett Wajda.

Régi Wajda-könyvemben így foglaltam össze:
A Minden eladó keserűen gúnyos film a művészetről, a béke korszakról, ahol nemcsak a romantika halt ki, hanem ahol adásvétellé, áruvá válnak ennek a magatartásnak egykor élő hősi, ma már tárgyias kellékei. Mint Cybulski-Maciek egykori bádogpohara, a barátság is eladható szemérmetlenül: a Rendező színészének dublőrjeként ugrik ki a vonatsínek alól, s máris azt kérdezi: na, milyen volt? Minden eladó és minden csak látszat: letörlik a vért és gázsit számláznak, a hóban vödörszámra folyik a festett piros víz, még ott is, ahol nemrég az igazi haláleset történt.

Ennek a gúnynak nagy része a Rendezőn csapódik le, ez Wajda szigorú önvallomása.

Minden eladó… Igen, keserűen gúnyos, de egyben szívszorító is: a művésznek mindent vásárra kell vinnie, emlékeit, barátait, szerelmeit, titkolni való vágyait, vétkeit, egész valóját, ha létre akar hozni valami maradandót. Aki csak a gúnyt érzi ki a filmből, az nem értett meg belőle semmit.

Újra kellene nézni: ma mit értünk meg belőle?