A nyár idén

Írta: Inkabringa


Egyik barátunk a kisfiával együtt fogta magát és elment egy külhoni helyre, ahol élhet, dolgozhat, békén hagyja a nagy magyar való, szép a tenger és nem jön szembe senki. Mesebeli. Persze ennyire nem az, de szívem mélyéből megértem, hogy nem bírta visszafogni magában a menekülési kényszert. Csak az iskolai szünet idejére utaztak el, bár olyat is mondott, hogy legjobb lenne vissza sem jönni. A portugál fado telve van elvágyódással, talán a tenger miatt. A magyar népdal telve van honvággyal, mert időről időre el kell innen menni. Ezt nem foghatjuk a tengerre.

Fotó: Andreas Gursky

Ha egy gyereknek mindig azt mondják, ne csinálja, ne mondja, ne tanulja, mert úgysem tudja, meg neki nem is szabad, majd a nagyok megmondják, mit, mikor és hogyan tegyen és gondoljon, na, abból lesz a hülye gyerek. Ha az állampolgárokkal csinálják ezt, abból lesz a hülye társadalom. Ebben nagy gyakorlata van ennek az országnak, ahogy Petri György is megírta: „Felnőttek vagyunk. Mi magunk pelenkázzuk az agyunk”. Ha a nyugodt, hatékony és másokkal együttműködő, sőt, másokra tekintettel levő cselekvés lehetőségét elveszik az állampolgároktól, akkor előbb-utóbb egymásnak esnek, vagy végleg eltolják a bringát.

Fotó: André Kertész

Egyetlen igazi éltetőforrása van ennek az országnak meg minden más országnak is: a benne élők tettereje. Egyesek szerint ez a tetterő itthon nem is létezik, csak a hiszti meg az ököljog. Ha a kirakatban állókat nézzük, akkor ez még igaz is lehet. Ámde a fűben-porban, messze a kirakattól, csodálatos energiák pezsegnek. Másokkal együttműködő, inspiráló és hatékony energiák. Teljesen eltérő életközegből érkező emberek egy adott célért, ami nem is az ő konkrét érdeküket szolgálja, együttműködnek egymással. Sokakat már csak ez tart itt ebben az országban.

A több nyelven beszélő diplomás rácsodálkozik a nyolc általánosért küzdő elgyötört felnőtt intelligenciájára. Észrevett egy gondolkodni képes embert, akinek soha semmire nem volt lehetősége. Az ilyen együttműködő csoportok léte bizalmat csepegtet a társadalom rétegeibe. Az egymással szóba állás képessége nagy erénye egy társadalomnak. Már annyit néztünk felfelé, különféle tótumfaktumokra, egyszer végre előre is kellene nézni.

Fotó: Rodney Smith

A nyár nekem az önfeledt világnak hátat fordítás ideje is. Néhány hétre, néhány napra, vagy csak néhány órára elbújni, vadócoskodni, kimenni a világból, letérni a főútról, élvezetből csavarogni. A nyár egyrészt kacagás, futrinkázás, harsány jókedv, látványos örömünnep. Ez bizony jó, igenis jó örülni annak, hogy süt a nap, langyos az eső, elmúlt a vihar, táncolunk a holdfényben, örülünk az életnek, és körülöttünk mások is vannak, akiket szeretünk. Másrészt van egy merengő, világba révedő, szemlélődő rétege is a nyárnak. Ez teszi igazán édessé. A világban létezés primer örömét és egyben felelősségét éljük át.

Fotó: André Kertész

A nyár önmagában semmit nem old meg, a dolgok továbbra is jók és rosszak lesznek, de a világba nyújtózás örömét mégis megadja nekünk. Ez jó és végtelen. De legalábbis végtelenül jó. Egy semmiség, amiből mégis energiát meríthetünk. Van mihez. Ez egy ilyen nyár.

Fotó: Vivien Maier