Kumuluszok (Nyári felhők)

Írta: Bikassygergel


"Párizs egével tengeri város" - kezdődik a Hunok Párizsban egyik fejezete. Jó és tömör mondat, ráadásul igaz is. Ezen többször is töprengtem már Pesten is, Párizsban is. Budapest sem egével, sem Duna-partjával nem tengeri város, hiába is szeretnénk néha. Ezen a hétvégén azonban, főleg szombaton majdnem az volt: gyorsan szálló, ideges nyugat-északnyugati felhők, olykor eső, közepesnél erősebb szél, friss, majdnem csípős nyáreleji levegő: nyár közepén ez nálunk elég ritka. A Medárd-napi eső negyven napig esőt hoz: ez most mintha nem is Medárd-napi nyugati szél lett volna. Furcsa felhők.

Volt egy felhő-szakértő gimnáziumi osztálytársam. Nem meteorológus, hanem orvos lett belőle, de így is eszembe jutnak néha a tőle tanult tudós felhő-csoportosítások, persze mind latin néven: "Cumulus subtropeanus", "Cumulus verdobroneanus", és főleg a "Cumulus Aurictus Polearis Roccarobustus" - senki ne próbálja latin szótárban keresni. Nem tudom, Plinius, az első nagy európai természettudós adta-e a felhők latin nevét (cumulus=felgomholyodás?), és ha igen, miért nem elégedett meg a mai újlatin nyelvekben továbbélő egyszerű eredeti latin szóval. Akkor még a felgomolyodó tudomány közelebb állt a költészethez, mint ma.

Hatalmas, felső emeleti, nyugatra néző ablakom van. Meteorológia állomás is megirigyelhetné bázispontomat. Soha ilyen furcsa alakzatú felhőket még nem láttam innen, mint most. Tornyozódó rétegekből álltak, valamiképp fenyegetően közelítve rétegeződtek, sőt: gurultak és görögtek, lépcsős arányukat boszorkányosan váltogatva. Ijesztően sötét volt némely hatalmasabb ostromfelhő, de közben alulról világította meg valami soha nem látott mélyvörös napfény (vagy napfény-utánzat, mintha pokolian izzó üstökből sugárzott volna). 

Hirtelen kerek lyuk támadt a fekete ostromfelhő közepén, és békés, mennyei kékség tekintett felém. De csak néhány pillanatig, aztán visszatért a nagy feketeség. Kicsit furcsa volt az is, hogy ilyen mélysötét színű fekete felhők, legalábbis figyelőbázisom táján nem hozott durva felhőszakadást: úgy látszik, az az emlékezetes, két héttel ezelőtti égszakadás egyelőre elég volt Plinius természet-urának. (Megemlítem azért, hogy akkor viszont nem mélyfeketén fenyegető cumulusokból, hanem masszívan, bár unalmasan szürke felhőzetből, váratlanul, szinte előjelek nélkül robbant ki.)

Ehhez a fekete freskóhoz képest a nyári napfény unalmas. Fűt, mint a pokoltűz, mégis unalmas. Ilyenkor a nagypolgárok tengeri nyaralásra utaznak, a kispolgár meg kimegy a strandra. Baudelaire, a felhők legnagyobb párizsi költője a polgárság mindkét fajtáját gyűlölte. Híres felhő-verseit talán épp ezért írta: olyankor szabadnak érezte magát.