Írta: Inkabringa
Bob Dylan a mai napon 80 éves. Kortalan csibésze és bölcse ennek a világnak. De nem is kortalan ő, mert azt csak a ráncok számában mérik. (Ez a világ a láncaitól nem, csak a ráncaitól tud szabadulni.) Bob Dylan inkább időtlen bölcse és csibésze a mi világunknak. Erre alig valaki képes.
Bob Dylanről eddig is és ezután is rengeteg elemzés lát napvilágot. Nekem eszem ágában sincs végig venni életrajzának eddigi állomásait, szövegeinek silabuszát vagy lemezeinek leltárát. Csupán arra a vonzó és rendkívül értékes tulajdonságára hívnám fel a figyelmet, amit úgy neveztem, hogy bölcs csibészség, de ez valójában pajkos játékosságot, szofisztikált humorérzéket, inspiratív világérzékenységet jelent.
Bob Dylan például bámulatos kreativitással játszott egész életében az életrajzával. Hantázott, mesélt, füllentett, fantáziált és csodálatosan szórakoztató módon vezette félre a pletykálkodásra éhes világot. Imádom ezt. Amikor Joan Baezzel összeboronálták, akkor feltűnően együtt sétálgattak, ráadásul Baez még a hasát is kitömte, hogy várandósnak higgyék, így a maradék eszét is elvették a pletykálkodóknak. Vagy a Martin Scorsese rendezésében elkövetett csibészség, a Rolling Thunder Revue című áldokumentumfilm, ami tele van kitalált történetekkel és szereplőkkel. Ki hitte el, hogy a 19 éves Sharon Stone a koncertturnén Dylan ingeit vasalta? Szinte mindenki. Én is. Amikor felfedték a filmbeli turpisságaikat, elöntött a felszabadító nevetés és a hála. Él a karnevál szelleme. Bob Dylan életben tartja. Erre van a legnagyobb szüksége ennek a státuszszimbólumok és társadalmi sablonok hajszolásába beleszürkült emberiségnek.
Bob Dylan úgy áll hosszú évtizedek óta a reflektorfényben, úgy lett szupersztár, hogy ennek a szerepnek egyetlen sablonját sem hajlandó magára ölteni. Azért lett Bob Dylan, hogy megőrizhesse önmagát, és mivel megőrizte önmagát, Bob Dylanné vált.
Nincs nála nagyobb csibésze a földkerekségnek, aki ilyen mély bölcsességgel és elementáris pajkossággal tud fityiszt mutatni a világnak. Sőt, önmagának is. Az önirónia és a bölcsesség a legnagyobb emberi erények között van.
Bob Dylan csibész bölcsességének legfőbb bizonyítékai a dalszövegei. Olyan értékes életmű van már mögötte, ami önmagában lenyűgöző. A tavaly megjelent Rough and Rowdy Ways című albumától beszakadt az asztal, megrepedtek a mélaság falai. Nem a hangereje, hanem a mondandója miatt. A karanténba zárt emberiségnek úgy szóltak ezek a dalok, mint az egyetlen igaz és tiszta hang egy harsány kakofóniában. Ezek a dalok is azt jelzik, hogy Bob Dylan a nyolcvanas éveibe lépve bármit tehet, csak a dalírással nem állhat le. Olyan értékesek és sablonmentesek a gondolatai, hogy ezt nem nélkülözheti a kelekótya emberiség.
Évtizedekkel ezelőtt meg akarták jelentetni magyarul Dylan szövegeit egy verseskötet formájában. Az ötlettel megkeresték Orbán Ottót, aki kiváló és feledhetetlen költő volt, májusban lenne 85 éves, és májusban lesz egy híján húsz éve, hogy meghalt. Orbán Ottó azt válaszolta, hogy Bob Dylan rendkívüli dalszerző, de az évszázad költőjének nevezni „harmatos ökörség”. Aztán 2016-ban megkapta Dylan az irodalmi Nobel-díjat. Biztos vagyok benne, hogy ez a két karcos modorú csibész bölcs, Orbán Ottó és Bob Dylan, kiválóan eldiskurált volna egykoron a költészet hatalmáról egy üveg bor mellett. Jó társaság lettek volna egymásnak.
Sokféle módon lehet megközelíteni Bob Dylan dalszövegeit, lehet fanatizáltan rajongani vagy finnyásan lesajnálni, csak megkerülni nem lehet őket. Bob Dylan a mi világunk költője: világköltő, világot teremtő, világot éneklő dalmondó és versköltő. Nem sétált bele a sablonok csapdájába. Korának krónikása lett. Különféle folkdallamokra írta kezdetben a világ állapotáról tudósító dalait, mint annak idején Balassi Bálint. Esze ágában sem volt véleménytelen véleményvezérként leélni az életét. Éles társadalomkritika, a rasszizmus, a politikai és hatalmi elnyomás, valamint egyéb bájtól mentes témák kísérik az életművét. Szerelemről, életről, halálról, szabadságról ír szíven rúgó és eszet pörgető mondatokat. Ő mindent a dalaiban mond el a világról és magáról. Egyébként rejtőzködik, füllent, játszik, csibészkedik. Bob Dylannak elhiszem, hogy ebben a világban él értelmes és gondolkodó emberként. Miközben ebben a világban egyáltalán nem olyan könnyű ilyen módon élni. Neki jól megy: vállat von, dünnyög, elbújik, előbújik, majd letesz elénk néhány dalt, amitől beszakad az asztal és megreped a mélaság fala.
Épphogy iskolásként, hatévesen hallottam először a Blowin’ in the Wind-et, és emlékszem, egy iskolatársam akkor azt mondta, mert úgy tudta, ez egy amerikai népdal. A világ minden pontján beleszülettünk és belenőttünk Bob Dylan univerzumába, a kizárólagos válaszok helyett a felvetések szabadságába. Kérdés, hogy tud-e kezdeni ezzel valamit az emberiség.
Bob Dylan csibész bölcsessége unikuma a mai kornak. Főként azért, mert ez a világ a bölcsességnek van a leginkább híján: nagy kanállal zabálja a jelent, büszkén feszít a szerepketreceiben, és hályogos szemekkel vaklálja a jövőt. Hogy a jövő mit tartogat az emberiségnek, senki nem tudja. Majd elénk fújja a választ a szél. Az biztos, hogy a ma 80 éves Bob Dylan karneváli szellemére és csibész bölcsességére még sokáig szüksége lesz a Föld nevű bolygón élő embereknek.
