Flaubert és a hitvesztés irodalma

 Írta: BikassyGergely

 

Franciahonban tavaly Flaubert-év volt, sok elemzéssel, új kiadásokkal, emlékezésekkel. (Idén Proust-év van.)

Az interneten bolyongva a Nantes-i Egyetem professzorának kiváló előadássorozatára bukkantam. Prof. Gengembre (ha jól írom a nevét) a XIX. század francia irodalmának mély ismerője. Papír és jegyzetek nélkül, hibátlan, elegáns fogalmazással ad elő. „Napóleon irodalmi kultusza” – ez előadásának tárgya. Hogyan vált Napóleon, nem sokkal halála után a romantika kultikus figurájává? Ezt elsősorban a fiatal Victor Hugo nagy sikerű munkásságával érte el (aki korábban forradalomellenes és királypárti, majd forradalmár és Napóleon-párti). Dúl a romantikus költészet, és a romantikus történelemszemlélet. Kell egy kultikus alak: Hugo és mások ezt Napóleon alakjában találják meg. Stendhal regényének (Vörös és fekete) hőse, a becsvágyó Julien Sorel szintén a császár bámulója, és balvégzetű utánzója. Hősök nélküli kor: hanyatlik a romantika.

Egy másik, különösen érdekes előadásában G. professzor a francia romantika átfordulását, megszűnését, halálát eleveníti fel. Ennek a fordulatnak a főalakja nem más, mint Gustave Flaubert, fiatalkori írásaiban maga is hivatott romantikus. Elég hamar azonban már romantika ellenes a szemlélete, és minden regénye az. Nem tud illúziókat dalolva hamisan írni. Két fő műve, a Madame Bovary, majd az Érzelmek iskolája olyan élesen, olyan alaposan és olyan véglegesen antiromantikus, hogy utánuk már csak a dilettánsok írnak romantikus regényeket, meg az örök Victor Hugo, aki hosszú élete végén is a romantika szoborszerűen élő nagymestere.

Victor Hugo

G. professzor nagyszerű előadásai után Raymond Jean nevére és könyveire bukkanok. 1971-es Két tavasz című könyvét annak idején Párizsból hoztam haza. 

A tekintélyes kommunista szerző a prágai tavasz eltiprása után vesztette el kommunista hitét, ennek dokumentuma ez a nem érdektelen esszéregény. Azóta nem figyeltem az illúzióktól szabadult ex-kommunista pályáját. Most látom, hogy egy dél-francia egyetem előadója lett, és haláláig vagy negyven könyve jelent meg a XIX. századi illúziótlan francia irodalmáról. (Egyet sem fordítottak magyarra.) A talán legérdekesebb közülük a Mademoiselle Bovary című regény: ez Madame Bovary korán árvaságra jutott lányának sorsát kíséri végig a nyomor és a kétségbeesés útjain. (Ha sikerül, még talán el is olvasom.)

Érdekes egybeesés, hogy ősszel nálunk is megjelent, magyar szerzőtől egy Flaubert alakját megelevenítő regény. Rőhrig Eszter könyvének („Nem leszek elérhető soha többé”) igazi hőse Flaubert fiatalkori múzsája, az eleinte sikeres, mára elfelejtett költőnő, Louise Colet. A magyar olvasónak neve semmit nem mond, ráadásul talán Flaubert regényeit is jóval kevesebben ismerik, mint néhány évtizede. Rőhrig Eszter egyértelműen Louise Colet, és nem Flaubert szemszögéből eleveníti meg kapcsolatukat, majd Colet sikertelen, tragikus életét. Értékes könyv: ha Párizsban jelenik meg, jó visszhangja lehetne.

Kicsit iskolásan befejezve: olvassunk Flaubert-regényeket, és Flaubert életéről szóló könyveket.

A Bovaryné, Gyergyai és Flaubert

Írta: YGergely


A Bovaryné, igen! Nemcsak Proust-fordítóként érdemes emlékeznünk Gyergyai Albertre. A Madame Bovary lefordítása miatt is. Flaubert legismertebb regénye már 1904-ben megjelent magyar nyelven. Szerzője Ambrus Zoltán, a "legfranciásabb magyar író", ráadásul Gyergyainak Babits mellett a másik mestere.

Mostanság egyre több remekműnek jelenik meg új magyar fordítása. Nemrég Petri György egy (vagy két?) Molière-darabja, no meg Nádasdy Ádám új Hamletje. Tavaly Joyce Ulysses-e (kollektiv magyarítás) és Dante Isteni színjátékából a Pokol (vagy a teljes mű?) Baranyi Ferenc munkájával, ráadásul több olaszos és irodalmár már talán ismeri Nádasdy még újabb, másik Isteni színjáték-változatát.

Ambrus Zoltán magyar Bovaryné-ja után majdnem hatvan év telt el, amikor Gyergyai Albert újra fordította. Azóta mindannyian az ő szavaival idézzük, ha nem eredetiben tesszük. Flaubert (évtizedeket késve, akár Baudelaire vagy később Apollinaire), jól járt a magyar fordításokkal. Kevesen tudják, hogy 1921-ben két különböző magyar író is megbirkózott a Bouvard és Pécuchet-vel: Tóth Árpád és Benedek Marcell. Nem érdektelen az évszám, 1921: rendkívül kedvezőtlen gazdasági helyzetben két különböző könyvkiadó is belevágott, és épp Flaubert legkevésbé közönségcsábító, máig kevéssé ismert művének magyarításába. Benedek Marcell változata sem lett épp rossz -Tóth Árpádé remeklés. Gyergyai a húszas években az Éducation sentimentale-t ültette át magyarra, a címet is ő tette - gondolom - véglegessé nálunk (Érzelmek iskolája.) Vagyis, későbbi nagy visszhangot keltő Proust-fordításai előtt ezzel a nagy Flaubert-regénnyel vált mesterré (különösen Babits dicsérte értő módon.)

--- Most, hogy pontos adatokat kerestem a bejegyzéshez, olykor találgatnom kell (lásd a cikk eleji kérdőjeleimet). Hatezer meglevő könyvemhez a legritkábban veszek újat, a könyvtárakban sok mindent nem találok. Sőt, néha a sajátjaim között sem találok mindent. Most például rémülten látom, hogy sehol sincsenek kötetben Gyergyai Flaubert-tanulmányai. Vagy talán nem is kerültek be semelyik kötetébe?

Egyelőre itt abbahagyom: kell majd talán egy harmadik Gyergyai-blogbejegyzés.