Írta: Inkabringa
Zaklatott ez a tavasz. Rengeteg tennivaló mindkettőnknek. Azért írunk a blogba is. Éppen most is.
Viharos tavasz. Szeles. Esős. Napos. Szép is, de zaklatott. Háború dúl a szomszédunkban. Jönnek a menekültek. Mindenki segíthet, tegye, ami telik tőle. A blog baloldali sávjában található néhány tipp, hogyan, miként lehet.
Kis hazánkban választás lesz a napokban. Van némi tétje…
Köztudott, hogy a befolyásolásnak két módja van: a meggyőzés és a manipuláció. A meggyőzés a ráció, az érvek és többé-kevésbé a tisztesség terepe. Fű között sincs kelőben. A manipuláció viszont virágzik. Imádják a népek. Eszik-isszák, divatozzák.
Mindenfélét olvasok az ukrajnai helyzetről. Olvastam egy orosz antropológus írását. Ortodox keresztények között kutatott, akik mélyen vallásos, szinte fanatikus istenhívők. A háború kitörésének napján ezek az emberek agresszív háborús mámorba zuhantak. Az orosz elnökért imádkoztak, hogy Oroszország újra fényes birodalom legyen. Köztük volt egy asszony, akinek öt fia van, és megkérdezte tőle az antropológus, mit szólna hozzá, ha a fiait elvinnék harcolni egy szomszédos országba, ahol ismerőseik és rokonaik élnek. Nem kapott józan választ, csak a hatalom által gerjesztett mámoros csatakiáltást. És persze mindenről az ukránok tehetnek. Egyébként több fia már régóta külföldön él. Eliszonyodott az antropológus. De nemcsak a vérszomjassá váló ájtatos keresztényektől, hanem saját maga eddigi hozzáállásától is az orosz közélethez. Ugyanis nem állt hozzá sehogy. Beérte azzal, hogy ismerősei köréből mindig akadtak, akik tüntetésre jártak. Ő a jó oldalhoz tartozik. És most itt van ez a helyzet, amit tisztességes emberként nem lehet a tükörbe nézve kibírni. Az ortodox csoportban azok, akik nem úgy gondolkodnak, mint a handabandázó hangadók, hallgatásba burkolóznak. Senki nem tud, és főként nem mer a saját nevében beszélni. Még a harci mámor és a birodalmat éltető óbégatás is csak többes szám első személyben folyik. Csak a hatalom által uniformizált „mi” van. A gondolkodó és felelősségteljes „én” elveszett a hatalom hálójában.
Egy másik orosz antropológus a hivatalos hatalomtól elkülönülő csoportokat kutatott. Három csoport között végzett terepmunkát. Az egyik fanatikus orosz ortodoxokból áll, a másik, egy kaukázusi csoport, ami etnikai és vallási fanatizmust kever ideatanában, a harmadik meggyőződéssel vallja, hogy a Szovjetunió nem szűnt meg jogilag, és a keleti szlávok a Föld urai lesznek.
A három csoportban közös, hogy igyekeztek függetleníteni magukat a fennálló rendtől. Ellenálltak a hatalom szabályainak. A szekularizált racionalitást, mint olyat, valamennyi csoport gyalázatosnak gondolja, az ideák és a spiritualitás szégyenteljes feladásának. A spiritualitás és a világot birtokló hatalom összeforrt az eszméikben. Abban egyikük sem kételkedett, hogy a morális dicsőség az ő oldalukon áll.
Ukrajna megtámadásakor az antropológus is kiment az utcára a háború ellen tüntetni, mint oly sokan mások Oroszországban. Aztán jött a szigorú törvény, ami a szólás- és gyülekezési szabadságot végképp a partvonalon kívül dobta, és Oroszországban még az eddiginél is nagyobb csend lett. Csak a propaganda zeng ezer decibellel utcákon, tereken és a fejekben.
Az antropológus a háború kezdete után egy héttel a közösségi oldalakon felvette a kutatott csoportjaival a kapcsolatot. Megdöbbentő volt a háborúra adott reakciójuk. A fanatikus ortodox keresztény meg a vallási nacionalizmusba merült kaukázusi csoport ugyanis, minden hatalommal szembeni averziójukat feledve, ovációval ünnepelték az Ukrajnát lerohanó Oroszországot. Éltették a spiritualitásért, a szentséggel átitatott történelemért harcba szálló orosz elnököt. Egyedül a Szovjetunió híveinek csoportja ellenezte a háborút, hiszen ők, és csakis ők képviselik a keleti szláv eszmék tisztaságát, így a világ meghódítása is csak rájuk tartozik. Az orosz elnök elbitorolja és kisajátítja az ő szent céljukat. Valamennyi csoport számára irtóztató a Nyugat mákonya, a háttérhatalmak és így tovább. Ismerős szólamok ezek mifelénk is.
Mit is mondhatnánk erre? Felnőtt emberek. Tetteikkel befolyásolják a jövőt. És akkor arról még nem is beszéltünk, milyen ködök gomolyognak a magyar fejekben. Az állami propaganda itt is ezer decibellel dübörög.
Itt csak Kurt Vonnegutot lehet idézni: „Így megy ez.”
Azért bizakodjunk. Lesz majd jobb is. Mit mondana erre Vonnegut? Talán azt, hogy ezért mindenkinek tenni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése