Aranytoll

Bejegyezte: Inkabringa

Aranytollú Gergely. Szabad szellem és szabadgondolkodó. Azt mondta, a blogban ne építsünk szobortalapzatot, mert ő ott nem szeret álldogálni. Mostanra sikerült meggyőzni, hogy ez nem szobortalapzat, hanem híradás.  

Gergely megkapta a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) Aranytoll Életmű-díját, amit azok kapnak, akik több évtizedes újságírói pályafutásuk alatt kiemelkedő munkát végeztek. 

Báron György laudációja:

Bikácsy Gergely filmkritikus, filmesztéta, filmtörténész, író, újságíró, szerkesztő, dramaturg, karakterszínész. Műfaja: Bikácsy. Szerteágazó tevékenységei közül azokban, amelyeket sajnálatos módon már alig művel, s amelyeket közelebbről ismerek, például a filmkritikában, Esterházyt parafrazeálva: önmaga jéghegyének csúcsa. Nála a filmről senki nem tud többet e honban. Nem azokat a fölösleges nem-tudnivalókat, amelyek megtöltik a nagyképű – az ő szavával – „eszme-kritikusok” tonnányi közleményeit. A „film szelleme” az, amit mindenkinél jobban ért és érez. Olyan forró szerelmi viszony fűzi a mozgóképhez, hogy aki őt olvassa, maga is belezúg a szerelme tárgyába. A magyar filmkritika java Bikácsy ballonkabátjából bújt ki. Miként ő Bazin és a francia új hullámosok sálja mögül. A szabadságot tanulta meg tőlük, amit, ha az élet fukarul kínál, föllelhetünk a mozik álom-sötétjében. Bikácsy szabad filmekről ír, szabadon, megteremtve a filmkritika új, csak rá jellemző, érzékeny nyelvét. Talán ezért is burkolódzik mostanában hallgatásba, s vonul digitális remete-létbe. Mert az aranykornak, melynek krónikása volt, vége, kevés mozgókép akad, amelyik a tollára méltó.

Most, hogy aranytollat nyújtunk át neki, bízom benne, hogy buzdításnak veszi. Nem hagyja a polcon heverni, hanem a régi szenvedéllyel forgatja majd, aranytollal írja tovább az ólomidők filmkrónikáját.