Mészöly Miklós 100

 Írta: BikassyGergely

"A vonat kifelé indult az állomásról. Szemerkélt az eső. Az állomásfőnök megvárta, míg elhalad a szerelvény, hanyagul tisztelgett az egyik kalauznak, aztán megfordult, unottan rámeredt a raktár elé dobált üres tyúkketrecekre. A szél felhőnyi pihetollat zúdított ki a dróthálós ládákból. Le se söpörte a nyakáról, ami éppen rászállt. Elfelejtett állomásfőnök volt, akárcsak az állomás."

1960-ban kiadott „ifjúsági regényének” (Fekete gólya) első sorai.

Nem kezdő írónak kezdő munkájára vall. Szerzője már majdnem negyven éves, és önálló könyve már tizenöt éve megjelent. Aztán igazán semmi. Utána csak meséket és átdolgozásokat publikálhatott. A „csak” nem a mesék lebecsülése: Mészöly abban is tehetséges volt. Novelláskötetről, „felnőtt” regényről azonban 1957-ig nem ábrándozhatott, miként Ottlik vagy Mándy Iván sem (az idézett részlet utolsó mondata nagyon „mándys”.).

Mészöly Miklós (1921-2001)

1957-58, a megtorlás korai ideje a művészeteknek haladékot hozott. Ebben a két évben több érdekes könyvet adtak ki, mint utána tíz éven át. Utána jó menlevél volt a műfaji besorolás: „ifjúsági”. 1957-ben Sötét jelek címen Mészölynek is megjelenik „felnőtt” könyve, benne korai írásai, és nagyobb részletek későbbi műveiből. Fontos könyv, de az olvasók nem figyeltek rá fel igazán. A pártirányítás igen. A Sötét jeleket a pártlap kritikusa azonnal „hibásnak” minősíti, szerzőjét eltanácsolja az irodalomból. Mészöly megint írhat meséket, bábjátékokat, vagy más „ifjúsági” irodalmat. Az 1960-as Fekete gólya – melyet az életmű eddig legjobb méltatója, a kiváló Thomka Beáta is alig említi, – az én olvasatomban remekmű, azért idéztem - de ha a kiadók felnőtt kategóriába címkézik, azonnal elbuktatják, mert szigorúbban vizsgálják - így a „tűrt”, amúgy bizonyára a „tiltott” kategóriába sorolják.

Mészöly főművei mindig e két politikai ketrec egyikében időztek. Az egyik előbb jelent meg franciául, (mert ezt kegyeskedték megengedni, olvassák magyarul minél kevesebben), a többit minden alkalommal élesre hangolt „elvi kritika” fogadta, a miheztartás végett. 1965 tavaszán a filmművészetben enyhülni kezdett a tiltó szorítás, az irodalomban kevésbé. Az év tavaszán érdekes eseményre kerültem pár hónapra Pécsre. Nemrég büntette új, kemény párthatározat a Jelenkor folyóiratot, mert közölte Mészöly Az ablakmosó című színdarabját. A gyakorló gimnázium könyvtárában olvashattam a Jelenkor addigi főszerkesztőjének búcsúzó szavait lapindítóként.

Most 100 éves az író. E rövid bejegyzésben bele sem kezdek Az atléta halála, vagy a Saulus kapcsán támadt akkori vagy mai gondolataimba. Szerencsére sokan elemezték. Egyik későbbi – talán-talán legnagyobb - művét, a Szépírók Társaságának két évvel ezelőtti vitaestjére készülve ismét újraolvastam. Film – ez a címe. Egy fiktív filmforgatás minuciózus leírása. Két rozoga öregember, vénember és vénasszony csoszog a Városmajorban és csoszog végig a huszadik századon. (Utólag akarták betiltani, a második kiadás alkalmával: elkéstek.) Ez is kisregény – Mészöly, akár mestere, Camus, e műfaj óriása volt. A Film új elolvasásakor érdekes, rejtett, vagy bujtatott párhuzamot fedeztem föl Buster Keaton utolsó, halála előtti tragikus rövidfilmjének szemlélete, hangulata, világlátása és a Film hangulata között. Pár bekezdésben, csupán gondolatindítóul jegyzetlapokra írtam töredékes érzéseimet: sajnos nem tudtam elmenni a vitaestre... Nyilván Szolláth Dávid is jelen volt, talán felolvasott, talán hozzá is szólt. Most, Mészöly születésnapjára adta ki a Jelenkor Kiadó hatalmas monográfiáját az íróról: boldog kevesek, akik a 750 oldalas művet meg is tudják vásárolni, magam a járvány miatt józanul gyáván (vagy gyáván józanul) könyvtárba sem merek elmenni érte - ha egyáltalán már befogadták a könyvtárak...

… Most a hideg napok beköszöntével találomra lapozgattam (kattintgattam) Mészöly életművében. Kevesek írója volt, és az is marad. Őt olvasni nem könnyed mulatság, nehezen engedi közel az olvasót. Titkosan többrétegű. Mondott mestere, Albert Camus sem ennyire rejtőzik. Bevallom, legtöbbször olvasóként magam is hiába küzdöttem híres szövegeivel. Nagyon hideg, feszült acélrugó – ilyesmit éreztem. Ezért hát, hogy kevéssé ismert ifjúsági regényével kezdtem, és talán kevésbé ismert verseivel folytattam.

Hihetetlen mélységű, általában rövid, töredékes versek. Igaza van Onagy Zoltán esztergomi írónak, amikor súlyos betegségéből gyógyulva naplójegyzeteiben e versekhez fordul. Sajnos, nem biztos, hogy a remekművek és verssorok mindig gyógyítanak, de baj esetén még inkább érezzük nagy értéküket.