Hol van Szodoma? (Térey János: Lót - Szodomában kövérebb a fű - Örkény Színház)

Írta: Inkabringa

Térey János utolsó drámáját decemberben mutatta be az Örkény Színház. Címe: Lót –Szodomában kövérebb a fű. Térey úgy meséli el ezt a jól ismert történetet, hogy jeges iszonnyal meredünk rá mai világunk állapotára.

Vajon az cselekszik helyesen, aki alkalmazkodik a társadalom adott állapotához, vagy az, aki ellenáll a társadalmi elvárásoknak? Ki tudja? Mindenki legjobb belátása szerint dönt. S vajon Lót és családja melyik viselkedési formát képviseli? Korántsem egyértelmű. Lót az isteni parancsot teljesítő erényes ember, vagy a szodomai romlottsággal kiegyező hipokrita?

Mert nézzük csak: Lót feddhetetlen polgár, gazdag és sikeres vállalkozó, figyelmes férj, gondoskodó apa, aki zokszó nélkül betartja Isten törvényeit, egy Istennek tetsző erényes ember. Ugyanakkor Szodomában él évtizedek óta, vagyont és pozíciót szerzett, itt lett, úgymond, tényező. Lót, aki engedelmesen követi Isten parancsolatait, belenyugvóan elfogadja Szodoma szokásait is. Beilleszkedni akar mindenáron. Megbecsülésre és elismerésre vágyik. Az erény mintapéldája, mondják róla. Büszke arra, amit elért, némileg önelégült. Felesége élvezi a végre megtalált jómódú és komfortos nyugalmat, lányai természetesnek veszik a jólétet, a három autót, a társadalmi pozíciót erősítő házasságot, meg a térerőt. Mindannyian építői, attribútumai Lót erényes életének, s teszik, amit elvár tőlük. Amíg nem bomlik meg ez a jóléti kirakat, nem is ellenkeznek ellene. Egy boldog család. Szemernyit sem zavarja őket környezetük romlottsága, mert ők felül állnak mindezen, állítják.

Térey okos, szigorú és következetes analízise Kovalik Balázs nagyszerű rendezésében végig feszült figyelmet vált ki belőlünk: az őszinte szembenézés feszültsége ez. Nincs felmentés, ez a pomádés látszatokra épített világ leleplezte önmagát, és ha nem kap észbe, a vesztébe rohan.

Ismerjük a bibliai történetet, Szodoma bűnös város, nyakig merült a fertőben, nincs mentsége Isten előtt, pusztulnia kell. Térey Szodomája nemcsak a paráznaságba süllyedt bele, de a felszínes magamutogatásba, a gyilkos pozícióharcokba, a hiú belterjességbe, a végtelen önzésbe, a szellemi sekélyességbe, az aljas manipulációkba, a kirekesztésbe, a gyűlölködésbe és a züllesztő mohóságba is. Nevetséges és iszonyatos egyszerre. Főként mert tudjuk, ez a valóság, amiben élünk. A Lót házába toppanó angyalok makacsul ragaszkodnak Isten parancsához: Lót erényes, méltó a megmenekülésre. De látjuk, érezzük, a családnak, és szíve mélyén Lótnak sincs kedve lemondani e fényűző pocsolyáról, ami Szodoma.

Az előadás lassan kibontja, a Téreyre jellemző kegyetlenül őszinte tisztánlátással, hogy Lót vagyona, háza, autói, karrierje, társadalmi pozíciója mellett a felesége, a gyermekei, a családja is státuszszimbólumok. A társadalmi érvényesülés és megbecsültség attribútumai és eszközei. Egy idő után felmerül bennünk, hogy az isteni parancsolatok engedelmes követése is talán csak a nagybátyjával, Ábrahámmal való örökös vetélkedés része.

Ebből a tökéletes, a társadalmi elvárásoknak messzemenőkig megfelelő világból két dolog hiányzik: a szeretet és az emberi tudat cizelláltsága. Nem épp mellékes tényezők. Hiányukban ugyanis a legtökéletesebb boldogságot mutató kirakat is könnyen megreped és darabjaira hullik.
"Ebben a darabban senkivel nem lehetett azonosulni, végül is mindenki vállalhatatlan" - ezt a mondatot hallottam két fiatal néző előadás utáni beszélgetéséből.

Térey bravúrja, hogy ezt a bibliai történetet görög tragédiaként meséli el, miközben a mai korról beszél. A kicsinyes, gyűlölködő, manipulatív és megalkuvó mai magyar valóságról is van mondandója, de ennél sokkal távlatosabb és könyörtelenebb Térey drámája. Hogyan váljunk Lóttá? Hogyan ne váljunk Lóttá? Ezzel a dilemmával szembesíti nézőit. Milyen rettenetesen nehéz megtalálni a helyes utat.

Térey szövegét Kovalik Balázs rendezése még erősebbé tette. Bárcsak újra rendezne Magyarországon, újra és újra. Gálffi László és Kerekes Éva (Lót és felesége) minden érzékeny árnyalatát megmutatják ennek a dilemmának. Az előadás végig feszültséggel teli, nem válik unalmassá, dagályossá, deklamálóvá, miközben egy jól ismert történetet látunk minimális cselekménnyel, absztrakt térben, ókori görög színházat idéző kórussal, polgári szalondrámákból ismert affektált párbeszédekkel és megállíthatatlanul hömpölygő elmélkedésekkel.

Hogy hol van Szodoma, arra is megadja Térey a választ. Szodoma nem egy konkrét hely, ahonnan elmenekülhetnek a pusztába, hegyre, barlangba, fák közé, vagy a világ bármely más pontjára: Szodoma bennük van. Viszik tovább egyik nemzedékről a másikra. Akaratosan, felelőtlenül, szeretetlenül, gondolattalanul. Praktikus megfeleléskényszerből.

A Lót Térey János utolsó drámája. Iszonyú testamentum. Pedig biztosan nem annak szánta, inkább csak figyelmeztetésnek, hisz ő élni és írni akart még sok-sok évig, de hirtelen megállt a szíve, és most ez a színmű maradt az utolsó üzenete nekünk. Borzasztóan komor ez az üzenet, és még kétségbeejtőbb, hogy vitathatatlanul igaza van. Nincs hova hátrálni tűpontos elemzése elől. Nem őrjöngő átkozódás ez, nem sértett sziszegés, nem önfelmentő nyafogás. Metsző intellektusú, szigorú számvetés kis hazánk és az emberiség mostani állapotáról.

Térey testamentuma nem gyászbeszéd, hanem felkiáltójel. Nem bizonytalan sóhaj a mondat végén, hanem szabatos, tényszerű látlelet.

Innen kell megoldást találnunk e kis hazában és e kerek glóbuszon. Immár nélküle.

Térey János