Kedv és nem kötelesség: Petri György – Citátumok 16.

Írta: Inkabringa


Nehéz az elmúlt napok eseményei után megszólalni.

Van egy alapképlet: egy társadalomnak nem hegemóniára, hanem koherenciára van szüksége. Az utóbbi fogalom a társadalom mentális egészségének feltétele, az előbbi fogalom meg a nagy magyar valóság. Megint csak ideírjuk, a társadalom tagjainak ki kell lépni a belterjes és komfortos buborékokból, egymást kell támogatni, egymással kell szóba állni, egymást kell megérteni, és nem csak a kirakatban állókra figyelni. Akkor mindjárt megváltozna a kirakat is. (Erről ITT és ITT írtunk.)

Petri György (1943-2000)

A magyar költészet napja van ma. Ezen a napon Petri György verseiből idézünk, aki idén lenne 75 éves. Született a háborúban és meghalt a békében. Élete túlnyomó részét egy autoriter országban élte le, ezt utálta, s bár kényelmesebb lett volna, nem vált simulékony alattvalóvá, lett inkább karcos kritikájú, nem alkuvó számkivetett. Vajon mit szólna a mai Magyarországhoz? Nem lenne kedve hozzá. Untatná, mert még mindig olyan, amiből neki már negyven évvel ezelőtt is elege volt. Az alábbi sorokat most is írhatta volna.

A citátumok ezúttal Petri György verseiből következnek. Ahol versrészletet idézünk, a zárójelben levő címre kattintva a teljes vers is elolvasható.

÷ ÷ ÷

„Nem, robbanás nem volt, csak összeomlás.

Csak soká, nagyon soká, tolongva üledt le

a nyirkos, sűrű por.

Vagy inkább nincs egyéb, csak e tolongás?

A nedves, duzzadó tülekedés?

Szétesése az épített világnak.”

(Összeomlás)

÷ ÷ ÷

„ …………………………………………………………………..

omló káprázatok, felsült remények –

Meddig győzi az ép ész televénye

emészteni a rideg törmeléket?”

(Vörösmarty)

÷ ÷ ÷

Mint lépcsőzugban a pormacska:

gyűlik puhán a korszak mocska.

(Hírösszefoglaló)

÷ ÷ ÷

Előlép Andrzej:

Sok beszéd nem kell,

harcoltam hatalomért,

gürcöltem nyugalomért,

de éj-s-nap zúg a tévé

mint rosszul lehúzott vécé,

s úsznak a csészelében

a kommentátorok.

Félek, hogy fölrobbanok.

A Főtitoknok erre a hangra

kirohant a márványgangra,

haragjában kis híján beizélt,

benyakalt egy kis Courvoisier-t,

s energikusan visszatért:

„Folyton laknátok, jóllaknátok,

takarodjatok el, ti átkok,

kik ellenségeink malmára

hajtjátok a nehézvizet.

Omolnak a szirtek, s ti szartok,

örökké csak élni akartok!

Hogy kik az ellenségeink?

Akik nem mi vagytok!

Ti, mind!”

(Andrzej és Wanda)

÷ ÷ ÷

Zuhog az ész

a gazdátlan tényrakásokra.

(Építkezés)

÷ ÷ ÷

Csöndet magunknak!

Miért gondoljuk, hogy ilyen ocsmány

korszak nem volt még? Miért ne lett volna?

Feleljünk magunkért.

(Tojástükör)

÷ ÷ ÷

A világ: működőképes rendetlenség.

A világ: elvan.

Kifordítom-befordítom: mégis világ a világ.

De akkor miért muszáj

folyton „lépnünk”?

(Utóhangok)

÷ ÷ ÷

„Ne szólj szám, nem fáj fejem.”

De akkor meg minek

a fej, a száj?

(Mentálhigiénia)

÷ ÷ ÷

Rettenthetetlen hülyék kora jő.

Pojácák vagy gazemberek? Is-is.

Egyszerre félem és röhögöm általlátni:

a szikla óhatatlan visszafelé görög.

(Sziszifosz visszalép)

÷ ÷ ÷

Nagy kérdés: hogy lehet tovább

rontani a javíthatatlant;

a körülmények mostohák,

s alulról fűtik már a katlant.

Egy rossz ötlet egyszer „bekattant”,

lendkerék forgatja magát;

tudjuk mindennek az okát,

megbontjuk a megbonthatatlant –

Mint a bohóc vagy mint a pék,

mindenki tudja szerepét,

ki zsemlét süt, ki viccet el

- nagy mulatság lesz így az élet –

miért is van, hogy mégis félek?

Kérdezek. Senki nem felel.

(„Jövőkép”)

÷ ÷ ÷

Kár érte? Talán. Felnőttek vagyunk.

Mi magunk pelenkázzuk az agyunk.

(Én itt egész jól)

÷ ÷ ÷

Nézz szét ezeken a.

Ezt mind én hagytam abba.

Amikor a legkevésbé szerettek volna abbamaradni.

(Büszkélkedés)

÷ ÷ ÷

Térjünk vissza az útra.

Ha szórakozottságunk szóra bírja

a szóra nem érdemest – nem az út hibája.

Mondjuk: Az út érdekes. Az út szép.

(Valóban az.) Járjunk és lélegezzünk.

(A séta)

Petri György művei elolvashatók a Digitális Irodalmi Akadémián. (A blog bal oldali sávjában is elérhető.)