Keresés ebben a blogban

2017. március 21., kedd

"Kasi" (Kassák Lajos 130 éve)

Írta: Bikassygergel


A kedveskedőnek ható megszólítás egy világéletében mogorva, soha nem "könnyű", még kevésbé "kellemes" embernek szólt. Ellenfele, ellensége sok volt, elkötelezett hívei is, de utóbbiakat előbb-utóbb elmarta magától. Mindig csoportot szervezett maga köré, a csoportból hamar szekta lett, és ezt ő vette észre leghamarabb, ezért gyorsan szétzavarta a csoportját. Csoportjai, szektái, követői sokan voltak, de rövid ideig. Azt hiszem, igazán követhetetlen nagy magányosként érezte jól magát. 

Ellentmondani soha nem lehetett neki. Társadalmi forradalmárként is hihető akart lenni, de már 1919 előtt összeveszett a Szociáldemokrata Párttal, majd amikor a kommunisták jutottak hatalomra '19-ben, Kun Béla gyorsan betiltotta a lapját. Horthy elől Bécsbe menekült, ott az európai avantgarde egyik művészeti vezetője lett, még úgyis, hogy a nagyközönség nem is hallott róla. Bécsben különösen régi riválisa és emigránstársa, Balázs Béla utálta. Igaz, ő még jobban Balázs Bélát.
A bécsi MA kör
1926 őszén hazatért, itt lett igazán magányos és mindenki ellensége. Furcsa módon, hiába hirdetett és "gyakorolt" más irodalmat, mint a "polgári Nyugat", mégiscsak a Nyugatban közölt önéletrajz-regénye, az Egy ember élete ismertette meg a nagyobb közönséggel. 1945 és 48 között volt néhány elismert éve... és azután a Rákosi-kor sötétje következik. Másik furcsa félig tény (inkább hipotézis), hogy nagy elvi ellenségei, Lukács György és főként (sőt!) Révai József mentették meg a börtöntől. A Kádár-korban Aczél György gondoskodott róla pimasz és hamis fölénnyel - a költőt valahogy megtűrte, a festőt tiltotta, művészetét nem ismerte el. A hatvanas évek elején a párizsi Magyar Műhely, és az újvidéki fiatal írók becsülték meg igazán.

Akárhogy igyekszem, valami nagyon nem akart "iskolás" hangnem üt át a fenti sorokon. Gyorsan be is fejezem. Arról írok inkább, hogy a fiatal József Attila - akit ő, félrehallva, nem sokra tartott - szép verset írt Simon Jolánról, feleségéről és nagyszerű társáról. Mindketten öngyilkosok lettek. Arról is írok, hogy az óbudai Kassák-emlékmúzeum alapító igazgatója, a talán több becsülést érdemlő Csaplár Ferenc, aki nagyon alapos és igaz tanulmányokat írt róla, szintén öngyilkos lett. Kassák fiatal kora óta vonzotta a tragédiákat, de ő maga kemény és mindent (majdnem mindenkit) túlélő ember volt. Megküzdött a tragédiákkal.
Kassák Lajos és Simon Jolán
Éppen két nappal az évfordulója előtt találkoztam egy utcai villanásra a kiváló, és Kassákot nagyon értő-érző irodalomtörténésszel, Standeiszky Évával. Az utóbbi húsz évben fejezetről-fejezetre építkezve írta és írja Kassák könyvét. Úgy tudja becsülni és szeretni ezt a mogorva nagy írót, hogy sok-sok hibáját és fafejűségét, politikai és művészeti tévedését minduntalan szóba hozza. Ámbár... politikai tévedése? de hisz minden politikán hamar túllépett, nem a forradalmat hirdette, hisz abból hamar és többször kiábrándult, és attól kezdve csak a művészi forradalom útjai érdekelték igazán... - "művészeti tévedése"? ördög tudja, igazából az meg nem volt Kassáknak. Abban a művészetben hitt, amit ő maga csinált fiatalkora óta. Ellentmondás? Bosszantó? Szinte megítélhetetlen? Igen... Akkor kerül közel, ha elolvassuk korai nagy verseit, az Egy ember életét, és konok öregkori költészetét. Mindig lesznek hívei és olvasói. Konok igazságtalanságaival, "fafejűségével" is mindig példa marad. Talán, mert minden hívét és csodálóját elzavarta. Titkon, vagy nem is titkon megvetette a híveit. Csak önmaga akart lenni. Én például azt hiszem, örülhetek, hogy nem találkoztam vele - de a műveivel igen.
Tihanyi Lajos: Kassák Lajos
Kapcsolódó írás: Róma, Ponte Sisto



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése