Portugál tél

Írta: BikassyGergely

Természetesen a portugál tavasz és nyár vonz. Addig azonban várni kell. Ha van hely, ahova még el szeretnék menni, az nem valamely nagyon távoli szigetvilág, hanem Portugália. 

Bánom, hogy csak háromszor voltam, abból is az elsőt szinte teljesen elfelejtettem. Igaz, nem Lisszabon volt az akkori úticél, hanem a coimbrai filmfesztivál. A vonat másfél-két órát késett Lisszabonból Coimbrába: 1982-ben Portugália kicsit (nagyon?) őrizte még gazdasági elmaradottságát.

Egyetem (Coimbra)

A főváros azóta elképesztő módon fejlődött, ez sok szakkönyvben ellenőrizhető, még jobb azonban az életben ellenőrizni. Coimbra egyébként a régi főváros, és a leghíresebb, legjobb egyetemi város, a fesztiválnak is azért lett helyszíne. Nem sok mindenre emlékszem belőle: örültem, hogy odafelé útközben fél napot megálltam Lisszabonban. Szinte csak arra volt időm, hogy felbuszozzak a híres Várba. Ott az ember lába mellett díszes pávák sétálgattak házigazdai öntudattal. 

Pávák a Szent György várban (Lisszabon)

Azóta, nemrég még kétszer voltam, most már a nagyon megújult Lisszabonban. Egyszer Inkabringával, majd egyedül. Sajnos, rövid ideig mindkétszer. A kötelező turistalátványosságok mellett (mindenkit óva intek a legkötelezőbb 28-as villamostól, fél napot elrabol bárki idejéből feleslegesen) csak néhány nem kötelezőt és "nem-turistát" azért meglátogattam. Mondom máris. 

Először is a Néprajzi Muzeumot (útikönyvekben nem szerepel). A Belém negyedben található, nem turistakötelezvény, nem is láttam turistákat. Maga a múzeum érdekes is, meg nem is: az érdekes része Afrika, látszik, hogy Angola sokáig portugál gyarmat volt, jó anyaguk van kiállítva az ottani népszokásokról. Nem vagyok múzeumrajongó, így jobban megcsodáltam az épület szép parkját, novemberi narancsfáit. 

Etnográfiai Múzeum (Lisszabon)

Másodszor, és különösképpen sokáig bolyongva kerestem, nagy nehezen megtaláltam a Szenes-Vieira Alapítvány képtárát. Szenes Árpád nevét talán már hallottam régebben is (rövid ideig Kassákkal állt kapcsolatban), azt viszont egyáltalán nem tudtam, hogy feleségét a legnagyobb portugál festők közé számítják. Párizsban ismerkedtek meg, de 1940-ben hosszú évekre Braziliába kellett emigrálniuk, holott Portugália semleges állam maradt, s bár Szenes Árpádra sok országban a zsidótörvények vonatkoztak, épp Lisszabonban ezért nem üldözték volna. Párizsban kötött házasságukat azonban nem ismerték el, ez mindenféle korlátozottsággal járt. 

Szenes Árpád és Maria Vieira da Silva

Lisszabon kivagyi világkiállítást rendezett, hivalkodva semlegességével 1940-ben(!), a diktátori propaganda ellenére a világ alig figyelt rá. Épp a kiállítás megnyitásának hetében szállt hajóra Szenes Árpád és Vieira, a Belém negyedhez közeli állomáson - Braziliába. A festőpár életét és művészetét tárgyaló szakirodalom (magyar nyelven ilyen nincs!) hangsúlyozza, hogy a brazil számúzetés a vártnál jobban sikerült, értékes műveik születtek ott... Hazatérve sem telepedtek le Lisszabonban, Párizs visszavárta őket. Mégis, végakaratuk szerint minden alkotásuk a portugál állam tulajdona, a francia múzeumokban maradt múveik is. 

Írtam már róluk korábban is ITT.

Szenes-Vieira múzeum (Lisszabon)

Lisszabonban az Alapítvány gyűjteményén kívül több múzeumban is látható Szenes és Vieira-festmény - nem tudok róla, hogy a magyar művészettörténet és kulturális közvélemény erről igazán akarna tudni. Nem baj... aki akarja, meglátogatja (magyarként) az alapítványt, egy hatalmas (és érdekes) Víztároló közelében. Mindenesetre az alapítvány vendégkönyvében egyetlen magyar nevet sem láttam. Legalább most, három év múltán és ilyen röviden felidézem. Szenes Árpád és Vieira élete meg életműve van olyan érdekes, hogy akár kalandregény hősei is legyenek. De még csak magyar művészetikönyv sincs róluk. Ha mégis, az én hibám is, hogy nem ismerem... 

"Az ám, hazám!" - valahogy így kellene befejezni, bár nagyon remélem, hogy itt és így még semmi nem fejeződött be. Majd talán nyáron, Lisszabonban...

Kapcsolódó bejegyzés:

Árpád Szenes - Vieira da Silva

Start! Mindjárt…

Új év, új bejegyzések.

Hamarosan érkeznek.

Talán már holnap, vagy utána bármikor.

Az sem kedvező körülmény, hogy többnyire sötétség van, és langyos sárban caplatunk. Kis hazánk metaforája eddig az idei tél.

Mondják, jön a hó. Mondjuk, jön az új bejegyzés.

Addig is ajánljuk olvasgatásra a jobb oldali sávban a 2023-ra szánt citátumgyűjteményt, és most frissített válogatásunkat korábbi bejegyzéseinkből (pl. Italo Calvino, Kafka, Britten, Penderecki, Gyergyai, Queneau, hogy csak a kerek születésnaposokat említsük).  

Egyébként meg várjuk a tavaszt. 

U.i.: Az új bejegyzésre nem kell tavaszig várni. Csak még egy kicsit.

Fotó: André Kertész

Kapcsolódó korábbi bejegyzések:

Fehéren fehérrel

Óévi tánclépések az új évért

 Írta: Inkabringa

Mit is mondhatnánk ilyen viharvert év végén? Boronghatnánk, epésen megjegyzéseket tehetnénk, és persze sírva vigadhatnánk, ahogy állítólag egy derék magyar embernek viselkedni illik. Egyikhez sincs kedvünk. Nem volt ez könnyű év. 

Valami reményt és szépséget mégis találni kell az életben, mert akkor mi értelme van az egésznek?

Óévi táncrendünket e kies hazában is ismert Zaz dalával kezdjük (Qué vendrá). Táncba hívó ritmus. Pedig nem épp táncba ringató volt ez az év. Ez a dal azokért a nőkért szól, akik Ukrajnában és a világ más háborús helyein küzdenek a családjukért, gyermekeikért, szüleikért, férjükért, a szeretteikért és az elvesztett nyugalomért. Azokért a nőkért, akik két kezünkben tartják a szeretni tudást egy olyan közömbös, kapzsi és kegyetlen világban, amilyenné a miénket tettük.

Öröm, hogy pedzegetni kezdik egyre többen a civil szféra megerősödésének fontosságát kis hazánkban. Évek óta ezt epedem én is, írtam róla megannyiszor. Az érzi ennek az erejét, aki megtapasztalta már, hogy milyen pozitív energiák vannak a fedő alatt tartott civil szférában. Csodálatos dolog lenne, ha több mint harminc év után eljutna ez a társadalom addig, hogy a levegőben lógó (épp ezért rendkívül labilis) demokratikus jogi-politikai intézményrendszer alapjainak megteremtésére is hajlandóvá válna. Ez pedig Toqueville és Kant óta sem más, mint a civil szféra. A hétköznapi emberek közös célokért való szervezkedése. E nélkül lehet akármilyen a jogrendszer és az intézményi struktúra, inkább előbb, mint utóbb hordószónokok, Cipollák és egyéb válogatott gazemberek játékszerei lesz örökkön örökké ez a drága nép.

Ha a civil emberek egymásra figyelnek végre, felszáll a köd a fejekben, és képes lesz az ország népe szolidárisan viszonyulni egymáshoz és az egész kerek világhoz. Ez nagy feladat, nem ismerős terep mifelénk, energia kell hozzá, hogy belefogjunk. Úgyhogy a legjobb kezdőgyakorlat Gogol Bordello energiaébresztő Shot of solidaritine szerzeményére ugrálni teljes odaadással ott, ahol éppen vagyunk.

Jövőre újra koncertezik a Fekete Vonat. Lehetnének egy újabb szimbolikus nyitás a cigányok és nem cigányok között, ami majdnem elkezdődött az 1990-es években. Mostanra nagyon visszaestünk ebben az egymás felé fordulásban, de mégis úgy van, hogy a Forró a vérem mindenkihez szól ebben az országban. 

Folytatva eklektikus óévtől szabaduló zenei kalandozásunkat, gondoljunk arra a játékos, virtuóz és eredeti zeneszerzőre, akinek a napokon belül megérkező új esztendőben lesz a születési centenáriuma. Ligeti György elment ebből az országból, de sosem szakadt el ettől a kultúrától. Mindvégig teremtő ember maradt. Élete végén csodás játékba keveredett Weöres Sándor (a másik teremtő ember) verseivel. A Síppal, dobbal, nádihegedűvel pompásan guruló kreativitását már egyszer megidéztük a blogban, és most itt az ideje, hogy ismét felidézzük. Tanuljunk Ligeti Györgytől kreatív játékosságot, könnyed teremtőerőt ebben az elnehezült, lomha erejű, magába forduló országban. Ránk férne a játékos könnyedség.

Végül pedig emlékezzünk arra az emberre, aki a brazil szambát bevitte a futballpályára. Pelét most elveszítette a világ, de hagyott hátra nekünk egy tudást, hogy a merev izomzatú erőből akarnokság helyett a laza könnyedség világhódító lehet. 

Kívánjuk mindenkinek, hogy játékos teremtőerő, a másokkal együttműködés energiája, és a szamba lazasága vezesse az új esztendőben! Legyen mindenkinek nyugalma és egészsége!

Ahogy a népdal mondja: "mitől félünk, mentsen meg, amit várunk, legyen meg"!

Egyben megköszönjük szertefutó témájú blogunk határon inneni és túli olvasóinak egész éves figyelmét!

Boldog Új Évet Kívánunk! 

Karácsonyi jókívánság

 

Nyugalmat kívánunk mindenkinek.

Kép: Piotr Fafrowicz

Könyvesszekér

Írta: BikassyGergely

Nem is tudom, mikor láttam meg az első könyvesszekeret. Talán két-három éve, bár inkább a járvány csúcsideje után. A Margit híd budai hídfőjénél, a Frankel Leó utca sarkán levőt ismerem igazán, többiről csak hallottam. Sokáig 500 Ft volt minden darab, kivéve a művészeti könyvek egy részét, azok drágábbak. eladni itt nem, csak "leadni", adományozni lehet, sokan megteszik, én is adtam már le felesleges könyveimből. Néha, ritkán, vásároltam is, akadnak érdekességek. 

Egy ideig Pécsről és Lisszabonról szerettem volna újabb kiadványokat találni, bevallom, ez nem sikerült. Bár, úgy féléve az akkori - ritkán látott - eladó, középkorú, talán szakmabeli férfi megígérte, hogy hoz nekem egy hetvenes években megjelent, Dél-Baranya útikönyvet (Panoráma sorozat). Örömmel fogadtam, bár mai szemmel majdnem használhatatlan írásmű, inkább dokumentum értéke van, ha van. A könyvesszekér vegyes szépirodalmi kínálata érdekesebb, elfelejtett vagy rég keresett külföldi és magyar regényekre, vérsekekre lehet bukkanni. Nyár vége óta 700 forintra emelkedett az átlagár, így sem drágák (ráadásul majdnem minden darab jó állapotban kapható). Itt külön csoportosítják az ifjúsági- meg a kötelező olvasmányokat. 

Két-három éve vettem egy hatalmas német-olasz szótárt: nem a szótárak gyöngye, de megérte, ráadásul még az akkori, ötszáz forintokért. Groteszk módon a "Sikerkönyvek" ládában néha még nemcsak Moldova, de a rosszemlékű Berkesi András regényei is felbukkannak. "Kelendőek még? "

Talán "szakmabeli" eladó, írom az imént. A legtöbb eladó (nagyon gyakran cserélődnek) nem igazán szakmabeli. Legalábbis így tapasztalom. Néhányszor keresgéltem Bereményi-könyveket, és nem találtam (azóta sem). Mégkérdeztem az eladót, szokott-e lenni, és azt is, ismer-e Bereményi-könyveket. Habozás nélkül felelte, hogy nem ismeri a nevét, nem emlékszik, hogy hallotta volna. (Csak magamban tettem hozzá, hogy Bereményi, gondolom én, a nagyközönség előtt is jólismert szerző, tévés, színpadi és filmes szereplései okán.) 

Zárjuk a zárójeleket: a könyvesszekér és intézménye hasznos, jó találmány. Tartson ki sokáig.