Írta: BikassyGergely
Ez is egy eltűnőben levő műfaj. Ötven-hatvan éve az irodalmi folyóiratok, sőt a hetilapok is tele voltak velük. Agyonművelt, többnyelven olvasó finomtollú írók, de rendszeresen az autodidakta, mindent magába, magától tanult Veres Péter is jelentkezett olvasónaplóval. Csökött, láncra kötött nézetei vegyültek eredeti gondolatokkal.
Befejezve a "cserépregényemet" (Vad Mecsek, 1944), megjelenését nyugtázva, de a hirtelenjött ősz bajaitól meglegyintve, iderajzolok afféle olvasónapló-félét, könyvek találomra.
Mario Soldati
Könyvesszekérről, 700 forintért emeltem ki a borzalmas címmel és borítóval, az eredeti után évtizedekkel egy obskurus alkalmi kiadó (MOKÉP) révén megmagyarított Mario Soldati regényt. "Erotikus fantáziák" címen: vakulj magyar. Talán fél (soft) pornó? Nem az: írója a huszadik századi olasz irodalom és film jelentős alakja. Mario Soldati (1906-1999) képzeletét nem annyira az erotika, mint inkább a kielégítetlen szexuális vágy gyötörte olasz férfiak és nők figurája, különféle tipusai érdekelték. Egy híres korai regénye is jól elkésve, a hatvanas évek vékony "Modern Könyvtár" sorozatában jelent meg: (Mi az igazság a Motta-ügyben?) Ez sem krimi, mint a címe ígérné. A harminchoz közeledő milánói ügvvéd egyszercsak eltűnik a tengerparti nyaralásán. Nyomoznak de hiába: Motta eksztatikus boldogságban él a tenger alatt sellőlányok társaságában. Addigi életében a mama rabságában, nők nélkül élt. A tengerben minden más, jobb és szebb. Ha visszatérve az emberek világába, már elpusztulna. - Érdekes, mélyebb gondolatoktól sem mentes kisregény volt. Nekem még megvan, hatvan év múltán is.
Később írt, és legnagyobb közönségsikere, (eredeti címén Lettere di Capri) hosszabb, nagyobb igényű, nekem kis csalódás: Soldati túl sokat akarva alaposan megcsavarta a Goethe (Vonzások és választások) óta ismert házassági alaphelyzetet: aki tetszik, és aki látszólag hozzám való, nem ad igazi szexuális boldogságot - ad viszont egy látszólag nagyon nem hozzám való vad, vagy buta, vagy bármilyen másik, akivel viszont nem férhetünk össze... Soldati (vesztére) valami több évtized alatt játszódó csavaros szerelmi vadromantikát sző (persze fegyelmezett realista módszerrel), két párral, két baráttal, feleséggel és közös barátnővel. Majd a végén megcsavarja: a szolid, semmiről sem tudó feleségnek is volt évekig egy titkos halálos szerelme és - csak szexuálisan - boldoggá tevő "ágytársa". Csak az ágyban boldog vele, a házastársával meg csak az ágyon kívül. És fordítva is... A háttér az ötvenes évek, Amerika és Itália, de a háttér itt is talán igazi főszereplő: Caprinál a tenger. Maga a jól olvasható, "letehetetlen" regény - nekem kicsit sok. Néha belefut a lektűr tátott szájába. Érdekes, hogy filmre nem az egykor sikeres és jó fimrendező, maga Soldati vitte, hanem az olasz erotikus fim nagy, rebellis mestere, Tinto Brass, és nem a legjobb színészekkel.
Raymond Queneau
Queneau a világban, de Magyarországon is egy időben a legnépszerűbb francia író volt, főként a Zazie, meg a Stílusgyakorlatok révén. Sok műve le van fordítva magyarra, a Kemény tél (Un rude hiver) azonban nincs. Eléggé más, mint a legtöbb Queneau. Alig van benne trükkös szójáték, stiláris duplaszaltó, alig röhögő tigrisbukfenc. Látszólag teljesen szabályos regény, egyetlen főszereplő, néhány arányos mellékszereplő, lineáris cseleményvezetés. Van ezért kesernyés humor,de nagyon bújtatva. 1916 december, Le Havre, kikötőváros a La Manche csatornához. Főhőse a teljesen középszerű szabadságos hadnagy, akinek ellenszenves hivatalnok bátyján kívül senkije nincs a városban. Beleszeret egy angol katonalányba, de a szerelem, ami talán nem is volt az, hamar elhal. Megismerkedik két gyerekkel, moziba viszi őket. Bátyja családi ebédjén apróbb botrányt kelt. Éjjel-nappal, randa, kemény hideg van. Német kémet sejt egy ellenszenves svájci vendégben, aki vagy nem kém, vagy nagyon is az. Ez a Lehameau nevű sebesült szabadságos hadnagy (akinek neve rímel a Hamlet névre) szintén nem rokonszenves: balga, ügyetlen, korlátolt figura, egy a sokezerből. Állítólag az író kicsit az apjáról mintázta... de vissza a regényhez: Hősünk az angol katonalány után beleszeret az egyik kisgyekbe. Annette úgy 12 éves, eszesen cseveg, imádja és szerelmesének tekinti a férfit. Lehameau 13 éve, felesége tragikus halála óta nem érintett nőt, utcalányt sem, senkit. Ez bizonyos elfojtott szexualitást ígérne a kislánnyal. A regény befejezéséig semmi ilyen nincs. ezt a "nincset" nehezebb megírni, mintha volna valami botrányos. Lesz ilyesmi, vagy nem, azt az író sem tudja. A regény, és 1916 legvégén antihősünk feleségül veszi a kislány húsz éves nővérét. Az olvasó kicsit örül, hogy többet nem tud meg: mesteri befejezés a kisrealizmus látszata mögött nem kisrealista regénynek. Senki ne kérdezze, hogy hát ha nem kisrealista, meg nem is hagyományos lélektani regény, akkor mi. Én sem tudom. Csendes remekműnek érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése