Írta: BikassyGergel
Harminc éve, 1988 augusztusában hatalmas tűzvész pusztított Lisszabon belvárosában. Űzzük örökre el a rontását, de emlékezzünk rá.
A Chiado negyed Lisszabon szíve. Vagy lelke, talán agya? Minden metafora patetikusan zeng, de minden efféle metafora jogos a Chiado-negyedre. A metrótól ide csak gyalog lehet felkapaszkodni, de megéri minden nap. Területe kicsiny, de túlzsúfolt, és nemcsak rajongó turistáktól, hanem a kultúrától is.
Pessoa-emlékhelyek, Pessoa kedvenc kávéháza, előtte a költő padon ülő szobrával, közel ehhez a város legjobb könyvesboltja, kicsit odébb a város operaháza (kis, eldugott, csendes téren, szemben vele egy másik kávéház egy másik Pessoa-szoborral). Csend és zajnyüzsgés közel egymáshoz.
Európa egyik legnagyszerűbb kis negyede. Itt pusztított harminc éve a tűzvész, megsemmisítve sok mindent, például Lisszabon egy drága és szép szecessziós nagyáruházát Chiado főutcáján, a Rua Garret közepén. Ottjártunk óta sem nyomoztam utána, még mi mindent. A könyvesboltokat is? Nem tudom, de lesz hosszú tél, hogy utánajárjak, sajnos nem Lisszabonban, hanem csak itt az interneten és könyvekben. (Aki még nyomozna, kiindulásnak a Marco Polo útikönyv Lisszabon kötetének 41. oldalát ajánlom kezdésnek.) Haladóknak a portugál sajtó emlékezéseit, például a Diario de Noticiast.
Talán bizarr kicsit, hogy efféle nagy tragédiákra emlékezve készülök a forró őszre, de Lisszabonhoz illik. Tragikus város, és poraiból állandóan megújuló város.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése