Mardrus és az Ezeregyéjszaka

Írta: BikassyGergel

Lábass Endre pompás három kötetes utazási és kultúrtörténeti varázskönyvében (nemrég írhattam róla egy rövid bejegyzést) bőven, nagy és alapos fejezetekben  ismerteti az Ezeregyéjszaka francia és angol fordítóit (felfedezőit). Könyvének legvékonyabb, második kötetében (háromszáz oldal) szerepelnek e fordítók és fordítások, a Hold irodalomtörténete című nagyobb fejezetet követően: mind egy-egy szellemi kalandregény.

Lábass sorra veszi a két francia fordító, Antoine Galland, és a perzsából dolgozó Francois Pétit de la Croix fils (junior, mondanánk ma) életét és munkáját. Egészen a legutóbbi időkig Galland változatát (1704-1717) tekintették az európai kiadások hiteles alapjának, de közben kiderült, Galland beletoldott apokrif, hallomásos fejezeteket. Galland könyvének valamelyik utánnyomása nekem is megvolt, végig azért nem olvastam el, de hát a teljes Ezeregyéjszakát nem is szokták, túl erős csodaméreg az a halandóknak. A magyar olvasók nagy része gyerekkorában találkozott egy-egy fejezetével, főleg Benedek Elek "Arany mesekönyvének" lapjain. Lábass valamivel bővebben méltatja a két angol fordító, Edward William Lane és Sir Richard Burton romantikus és "elátkozott" élettörténetét. 

Most utána kellene néznem, a világirodalom legnagyobb Ezeregyéjszaka-rajongója, J. L. Borges melyik angol kiadásban búvárkodott.  Csak azért nem nézek máris utána, mert félek, hogy elfelejteném: magyarra először Vörösmarty Mihály fordításában jelent meg 1835-40 körül, egy ideig a Honterus antikvárium kirakatában láttam, nagy ára volt, bár nem "csillagászati". (Természetesen "csak" válogatás a teljes könyvből, jó volna utánanézni, milyen  nyelvből fordította Vörösmarty, ezt még Lábass sem találgatja, pedig mindent tudni látszik. Vörösmarty munkáját persze méltón megemlíti.)

Sok mindennek érdemes utána nézni, bár a szövevényes életrajzok és szellemi útikalandok búvárlásában nyomába sem érnénk Lábass Endrének. A könyv egy furának ható, szinte bizarr hiányára azonban hadd rajzoljak egy tétova kérdőjelet. Galland után vagy kétszázötven évvel  végre elkészült egy filológiailag teljesnek, sőt talán "hivatalosnak" tekintett francia változat, természetesen legalább három arabista tudor munkája. Valamikor az ezredfordulón egy nem igazán drága kiadását meg is vásároltam Párizsban - most kell barátkoznom azzal a fájó ténnyel, hogy elveszett, vagy valaki nem adta vissza... Aki most azt hinné, hogy azon hümmögök, ezt az új francia fordítást nem említi Lábass, hát az koppanóan téved. Nem, nem: létezett egy szecessziós, vagy tán szecessziós-szimbolista francia szerző, civilben gazdag porcelán-gyűjtő, bizonyos Mardrus. Ez a Mardrus az 1890-1900-as évek fordulóján adta ki a maga változatát, amelynek nyomán 1926-ban jelent meg az addig legnagyobb és legszebb magyar változat (Kállay Miklós fordítása a Géniusz Könyvkiadó számára) - azonnal, és még máig könyvgyűjtők ritka könyve. Bár e magyar kiadást, Kállayval lábjegyzetben megemlíti Lábass, Mardrust elfelejti. Érdekesen hangzó név ez a Mardrus, nem véletlenül írom le tizedszer. Kicsit álnévnek, írói névnek hangzik, van valami keleties csengése. Kairóban született, orvos, orientalista, műgyűjtő volt. Angolosok számára érdemes megjegyezni (a wikipédia) nyomán, hogy egy huszadik századi angol Ezeregyéjszakát szintén az ő francia "eredetije" nyomán alkotott meg bizonyos Edward Powys Mathers, és ezt állítólag a mai napig "Mardrus-Mathers" néven emlegetik ott, Angliában.

Fura, kicsit szégyellnivaló lexikális(?) kapcsolatba kerültem ezzel a Mardrus-szel valamikor az 1970-es évek elején. Akkoriban nagy lendülettel készült egy hatalmas munka, a Világirodalmi Lexikon. Állásom nem lévén, örömmel vállaltam közreműködést az M-betűs kötetben (talán még az első, az A-kötet sem jelent meg.) Így kaptam meg néhány kisebb francia szócikket, köztük a "Mardrus-t". Nem mertem bevallani, hogy a nevét sem hallottam még. Nem lévén internet, sőt, a legújabb francia lexikonok sem mind voltak megtalálhatók magyar könyvtárakban, sötétbe jutottam. Szerencsére a sok kis jelentéktelenség mellett megkaptam a Maeterlinck-et is. A sok kicsi mellett ezt - éreztem - igényesen megcsináltam, így hát a határidő lejártakor vissza tudtam adni a "Mardrus-megbízást". Nem mondanám, hogy megdicsértek, de mivel a Maeterlinck egész jól sikerült, nem kellett szégyenkeznem... A VIL (ahogy rövidítették), évtizedekig készült, hatalmas késésekkel, s mire a teljes sorozat megjelent (ha jól tudom, 18 vagy 19 kötet), nagyrészt elvesztette ígéretes jelentőségét. Ha valaki ma fellapozza a hetedik kötetbeli "Mardrust", láthatja, hogy a szócikk pár soros csupán, és nem jelzik, ki a szerzője. Nem túl izgalmas titok, de elárulom: ilyen baleseteknél az Akadémiai Kiadó belső szerkesztőinek maguknak kellett pótolniuk a hiányt. Úgy látszik, Mardrus-ről ők sem tudtak sok mindent előbányászni. (Ez persze nem menti saját tudatlanságomat.)

Lábass Endre hatalmas munkája hosszú évekig állandó olvasmánya lehet minden olvasónak. Hiánya, ha van: kutassuk fel közösen, ezzel is gazdagodunk.