Szeretni kell, ennyi az egész

 Írta: Inkabringa

Ahogy a régi sláger mondja: „szeretni kell, ennyi az egész…”

Nem ennyi. Szeretni nehéz. Valentin-nap utolsó perceibe még belefér. Legyen egy ilyen is a szivecskés lufik, bonbonba fulladt plüssmacik, meg a drága ékszerek csörgetése között.

Normaszegő vagyok. A társadalmi normák nagy részét arra valónak tartom, hogy átlépjünk rajtuk, mert korlátolttá és szűklátókörűvé tesznek.

Én most azokról írok Valentin-napon, akik Rómeói és Júliái a szerelemnek. A meg nem értett szerelmesekről. Azért, mert én is átéltem ezt. Néha még most is meglegyint. Nem szükséges tragikus véget érni ahhoz, hogy megtapasztaljuk, milyen kegyetlen tud lenni a társadalom a sablonokból kilógókkal.

Ennek a blognak írói házastársak. Milyen egyszerű mondat ez. Ha azt is leírom, hogy több évtized korkülönbség van közöttünk, már biztosan felszalad néhány szemöldök, beugrik néhány sablonos sztereotípia. Jelentem, ez a hozzáállás a lelkem mélyéig megtaposott engem sok éven át.

Amikor megismertem a férjemet, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, fülig szerelmes lettem. Nem egyből és nem azonnal, de egyszer csak éreztem, hogy abba a boldog, lebegő állapotba kerültem, amiben olyan jó ringani. Ámde társadalomban élünk. Az ember, és minden, amit az ember gondol, érez és cselekszik, más emberek szűrőjén folyik át.

Kép: Dariusz Klimczak

Kedves magyar társadalom, a sablonokba zárt, korlátolt előítéletességed miatt (már elnézést a tegeződésért) rengeteget szenvedtem. Sírtam, zokogtam, háborogtam, összeomlottam, megtörtem, kitörni akartam, az is eszembe jutott, hogy betörök, és élek a társadalmi elvárások szerint. Meg is próbáltam, nem is egyszer, de végül beláttam, a szerelem nem mindig fér bele a társadalmi sablonokba. 

Én nem tapasztalhattam meg, milyen az, amikor örömteli mosollyal tekintenek a szerelmesekre. Amikor a tágabb közösség elismerésében lubickol a szerelem. Nekem a hitetlenkedés, értetlenség, kajánság, gúny, kioktatás, negligálás, felháborodás, kétségbevonás, rosszallás jutott. Ebbe ütközött az én szerelmes lelkem. 

Ráadásul egy különc és messzemenőkig sablonmentes férfibe szerettem bele. Meg kellett ismernem őt, és általa meg kellett ismernem önmagamat. Túlságosan fiatal voltam ekkora próbatételhez. Mindig el akartam menekülni, miközben ragaszkodtam hozzá. Mindig kifelé mentünk a kapcsolatból, miközben nem is ezt akartuk. Könnyebben kódolható kapcsolatokkal próbálkoztam, de tudtam, a szerelmet én a társadalmi elvárásokon kívül találtam meg.

Az egyetlen menedékem az volt a fensőbbséges ítélkezőkkel szemben, hogy elbújtam. Ne is tudjanak rólam. Én nem is létezem. Ha nem létezem, nem is zavarok senkit. Ez valamelyest csillapult, de teljesen eltűnni talán sosem fog belőlem. Elképesztő teóriákat hallottam vissza, miként magyarázzák a kapcsolatunkat. Volt, hogy nevettem rajta, de sokszor nagyon fájt. Pedig nem illettünk bele az alapvető sztereotípiákba, a jómódú éltes úr és fiatal lány közötti kapcsolat alapképletébe. Így még nagyobb volt a megütközés.

Kép: René Magritte

Aztán először a barátok, majd néhány családtag mellénk álltak. Voltak ismerősök és ismeretlenek, akikben éreztem, érzem ezt a megértést. Valamelyest repedezett a jégpáncél. Ők mind hatalmas lelkierőt jelentenek. Az évek alatt sokat javult a helyzet. Most már szinte-mintegy átlagos házaspárként élünk a világban, bár ebben az elmebeteg országban már szinte semmit nem lehet normálisan megélni.

Azért írom le ezt most, Valentin-nap utolsó perceiben, hogy elmondjam, keresztény gyökerű, európai, magyar, heteroszexuális középosztálybeli fehér emberként is megérezhettem a társadalmi előítélet pusztító örvényét. Aki ezt még nem tapasztalta meg, fogalma sincs róla, milyen kegyetlen élmény. 

Sokat tanultam ebből a helyzetből. Rájöttem, hogy az életkorokról sztereotip elképzelések élnek a fejekben. A párkapcsolatokról meg egyenesen papírízű sablonok. Én olyan férfit találtam, aki rácáfol a sztereotípiákra: minden tekintetben jobb állapotban van számos kortársamnál is. Most már csak ennyit mondok a korkülönbség miatt akadékoskodóknak: Felnőtt ember vagy, dolgozd fel!

Valentin-napon én azokat ünneplem, akik tőlük idősebbet vagy fiatalabbat szeretnek, vagy azonos neműt, vagy nem cigányként cigányt, fehérként feketét, keresztényként muszlimot, vagy felsorolni sem tudom, milyen egyéb főben járó bűnt követnek el. Minden szerelem építőköve az emberek békés egymás mellett élésének. Egy repedés a jégpáncélon. A meg nem értett, kirekesztett, tiltott szerelmesek ünnepe is legyen a Valentin-nap. Álljuk körbe őket és nézzünk rájuk szeretettel.