Írta: BikassyGergely
A cím esetleges és beugrató. Bámulva az Európa Bajnokság római megnyitó műsorát, bámulva benne Andrea Boccelli nagyszerű tenorját, amint a Stadio Olimpico futópályáján állva a Turandot nagyáriájának végén jó hosszan kitartja a "magas C"-t, halványan eszembe jutott: mintha jó harminc éve, ugyancsak Rómában, ugyancsak a Turandot Kalaf-áriájával nyitották volna meg az akkori labdarúgó VB-t. Akkor még nem Bocelli, hanem Pavarotti énekelte. Szintén lenyűgözően. Az már az én hibám, hogy felmerült bennem a gyanú: hátha playbackről szólt (akkor és most) a zseniális ária. Magam feleselek magammal: ha playbackről szólt, kevésbé zseniális?
Mintha csak nagyzenei nagyrímet akarna kreálni, az ÉS épp e heti számában érdekes és majdnem kiváló írást közöl klasszikus zenei témában. Különös talán, hogy ki a szerzője: egy huszonöt éve Egyesült Államokban élő híres gazdaságtörénész, Berend T. Iván. (A Berend Iván nevet nem más, mit Jókai Mór találta ki: feddhetetlen és országmentő hősét a Fekete gyémántokban nevezi így... Létezett a hatvanas évek végén egy nagy tehetségű fiatal festő is, szintén Berend Iván névvel: ha jól emlékszem, nem biztos, gyorsan emigrált is.) A professzor dr. Berend cikke csak azért "majdnem" kiváló, mert érdekességéhez képest túl rövid. Mindenféle arányokra figyelni kellene. Ha 30-40 sőt 50 sorral több, elhagynám a "majdnem" szócskát, sőt zenetörténeti karriert jósolnék számára.
 |
| Igor Sztravinszkij |
Futball és Turandot - Sztravinszkij és gazdaságtani szakszerző - így érdekes igazán a véletlenül egymásra rímelő két esemény. Nem tudok arról, hogy a gazdaságtörtész professzor közölt-e valaha is zenetörténeti tanulmányt: most, kilencvenedik évét betöltve úgy gondolta, éppen ideje. Régi, talán ifjúkori vágya teljesül századik életéve közeledtével. Emelem kalapomat.
 |
| Dmitrij Sosztakovics |
Három nagy orosz zeneszerző életét hozza párhuzamba: Sztravinszkij (Stravinsky), Prokofejev és Sosztakovics. Azért is kaptam fel a fejemet (a fülemet?) e hármas párhuzamra, mert kamaszkorom óta gazdag és közvetlen rokonságot érzek - zenéhez alig értvén is - hármójuk muzsikája között. Mondom, direkten, nagyon direkt, szinte "leszármazási" kapcsolatot. Valahogy így: a modern orosz zenét megteremté Sztravinszkij, majd Sztravinszkij nemzé Prokofjevet, majd Prokofjev nemzé Sosztakovicsot, ő pedig talán csak önmaga sokféle zenei hasonmását "nemzé", de újabb zsenit már nem.
 |
| Szergej Prokofjev |
Sztravinszkij Párizsban lett világnagyság, és nem tért haza Oroszországba. Prokofjev a bolsevik forradalom után Nyugatra távozott, de 1934-ben hazatért. Nem tudom, "hazacsalták"-e, mint ugyanakkor Gorkijt, de hazatért, sikerekre és fenyítésekre egyaránt készen. Sikert és fenyítést a soha nem emigrált Sosztakovics is kapott, mindkettőből többet, mint elődje, Prokofjev. Állítólag ők ketten nem szerették egymást, mint ahogy egyikőjük sem Sztravinszkijt. Sztravinszkij pedig dokumentálhatóan ki nem állhatta zseniális művészi utódait. (Kis történeti halálgroteszk: Prokofjevet ugyanaz nap temették, mint Sztálint: Moszkvában mínusz húsz fok volt aznap, és katonai ostromállapot, a zeneszerző temetését ezért három soros hírre értékelték.)
Bárcsak írna még több zenei dolgozatot a majd' százéves gazdaságtörténész. És énekeljen sport világünnepségen Andrea Bocelli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése