Írta:BikassyGergely
Egyszerű címet találtam az emlékezés címéül, és úgy érzem: pontos. Nincs, mert nem lehet pontosabb.
Évszámok kavarognak, feleselnek, lökdösődnek, gánycsolják egymást. Mikor ismertem meg Gusztávot? Lapinduláskor, 1978-ban? Ott volt már a legelső évfolyam bemutatkozó számában, vagy csak kicsit később lépett be a csapatba, örömmel fogadva? Ha az ember negyven év körüli, egész más súlya van annak a tizenöt évnek, amennyivel ő fiatalabb volt nálam. Most, amikor meghalt, azt hiszem, az életkor-különbség már nem számított, vagy (számomra) keserűbb igazsággal: az ő javára szolgált.
Valamelyik mondatában (cikk? emlékezés? magánbeszélgetés?) mintha tanítványomnak nevezte volna magát. Zavarba ejtő dolog. Mint az a tanárság, a tanítás szeretete és vágya is. Bár apám legendás tanára volt a Képző- és Színművészeti Főiskolának, én keveset örököltem ebből az adottságból. A filmet, a filmtörténetet, a film körül mindent szerettem és érdekelt - de, hogy tapasztalataimat (vagy tudásomat) "megosszam" tanítványokkal, ez nem nagyon. Több főiskolán, egyetemen tanítottam (majd mindenhol óraadóként, nem lettem, tán nem is akartam "habilitált" tanár lenni). A közepesnél jobb, a közepesnél érdekesebb tanár voltam, de semmi több. Ez azt jelenti, a tanítványok létezése mérsékelten lelkesített.
Gusztáv az írásaimat szerette és becsülte: én magam az írásaim szerzőjeként léteztem számára. Bár az átalakult, Létay Vera vezette lap fiatalkorában többször munkaidő után sem váltunk el. Inkább utcasarki hosszú beszélgetéseinkre emlékszem, vetítés előtti vagy utáni eszmecserékre (ahol is az "eszme" szó és tartalma nemcsak pontatlan, de mindkettőnktől idegen volt).
Mikor, miről is beszélgettünk?... Úgy emlékszem, legtöbbet Jancsó régi és új filmjeiről, Jancsó fordulatos pályája még indulatokat is keltett, bennem legalábbis...
A kilencvenes évek elején készült Bunuel-könyvem. Ezért is talán, Bunuelről sokat beszéltünk, sokféle tükröződést látva (látni vélve). Akkoriban még fontos volt a filmklub-"mozgalom" (buta szó, hagyjuk): fontos volt minden filmklub. Egyszer filmklub-konferenciára hosszabb utazásra mentünk Bajára (felesége vezette az autót). A kiskunsági, meg a dunai táj érdekesebb lett volna. Gusztávnak talán érdekesebbek voltak a ránk váró filmek.
Schubert igazi időszakában én már nem voltam a szerkesztőség tagja, "állandó külső munkatárssá" változtam. Rendszeresen sokat, több hosszú dolgozatot írtam a lapnak. Ezt a külső lehetőséget elsősorban Létay Verának köszönhettem, de hamarosan Gusztávnak legalább annyira. Zsugán István, a lap legendás egik alapító szerkesztőjének halála után, Létay Vera, majd Gusztáv javaslatára én váltam a lap "olaszosává", innen kezdve több olasz témájú cikket és kritikát írtam, mint franciát. (Ádám Péter, a kiváló műfordító néhány nagyon alapos dolgozattal jó csúcsokra vitte a francia témát...) De mondom, már nem éltem a szerkesztőségben, csak vetítéseken találkoztunk, és a cikkeimet már csak online írtam, küldtem be, küldte vissza, küldtem be újra, elfogadva javítási javaslatait.
Én is megtapasztaltam rendkívüli szerkesztői gondosságát és alaposságát. Jónéhány cikkem jobb lett, miután ő átvizsgálta.
Szerkesztői munkájáról mások többet tudnak (vagy tudnának) mondani. Nagyon sok új, fiatal szerzőnek adott lehetőséget. El ne feledjem, a magyar film új online fórumát is szerkesztette. Ez a magyarfilm fórum megkerülhetetlen lett. Sok mindent csinált és írt, mind a filmről, kicsit tágabban a tévéről és a képi kommunikációról. Nekem ekkoriban már ugyanolyan fontosak voltak saját könyveim, és (nekem legfontosabb munkaként) regényeket is publikáltam. Ez azért más hegység, más folyók... Római útjaim film-tanulságai érdekelték Gusztávot, ehhez kapcsolódva szívesen olvasta és szerkesztette beszámolóimat.
"Meghalt a legkedvesebb magyar kritikus" - írta róla egy pályatárs. Elképesztően jó szó. Talán soha kritikusról nem írták le ezt a kedves szót.
Én is csak ezt idézve tudok búcsúzni Schubert Gusztávtól.
 |
| Schubert Gusztáv (1955-2024) |
