Írta: BikassyGergely
Tavaly ősszel jelent meg (a város egyesítésének évfordulójára), visszhangja nagy volt, sikere kevésbé. Az ilyen évfordulós könyvek hátránnyal indulnak: ez meg az kötelező bennük, sőt maga az évforduló mint alkalom vagy téma: púp egy könyv, meg az író hátán. (Talán szebben: nehéz csomag.)
A koncepció a következő: mind a 23 kerületet más író írja. Az egyes kerületeken belül három helyszínnek kell megjelennie, és mindig legyen két idősík. Nem butaság, sőt méltánylandó cél. Ki melyik kerületet kapja? Nyilván, aki a legjobban ismeri, ott él, vagy sokáig ott élt. Csakhogy nehéz megegyezni: némelyikre több író jelentkezett, más kerületekre egy sem, mert nem él ott író, meg nem ismeri. Nagy és mérges viták után kompromisszumos döntések "születtek" (a döntések mindig "születnek".) Több író ezen-azon, főleg a mellőzésén megsértődött és visszalépett, bosszantó, de azért nem példátlan. Antológiák esetében előfordul.
Csakhogy a szerkesztőknek nagyobb igényű célja volt: regényként képzelték el a novellafüzért. Azt kérték, minden író vegyen át, vagy legalább léptessen fel pillanatokra más kerületből, más írótól néhány figurát. Ez az ötlet sem botrányosan rossz, néhány író alkalmazta (halovány erővel), mások nem törődtek vele. Cserna-Szabó az I. kerület múltjában és jelenében fellépteti Joyce Ulysses-e hősének, Bloomnak utódait. Fiktiv utódok persze, és nagyszerű ötlet: a kidolgozás, az eredmény már nem olyan nagyszerű.
A könyv kritikáira térek, pedig csak az ötszáz oldalas kötet buzgó átolvasata, többszöri megakadásom és folytatásos olvastam után ugrottam a kritikákra. Kemény elutasítások fogadtak: a HVG hosszú, és egészében ledorongoló kritikát tett közzé, névtelenül (én legalább az online változatban nem látok szerzőt, a kommentekben valaki "K.D." megjelölést vél felfedezni, blogunk Inkabringája meglátta a kritikus nevét, én nem, dehát ez apró furcsaság.) A HVG és más kritikák mind a regényt kérik számon, ez nem regény, horkannak fel. A könyv küllemét is élesen szidják, gyatra a kötés, színvonaltalan a címlap. Vagy igen, vagy nem: én a papírt nagyon szépnek és jónak látom, a betűtípus is tetszik.
Minden kritika szóba hozza, hogy butaság és olvasó-bosszantás a fejezetek (kerületek) szerzőinek elhallgatása-elrejtése a fejezeteknél (csak a tartalomjegyzékből lehet kibogarászni). A küllem szidalmazásával nem, ezzel viszont teljesen egyetértek. Az pedig, hogy ez a "nagyregény" nem felel meg a regény műfajának, számomra természetes, az igény és ez a cél játékos, fiktiv, és nem teljesülhet.
A saját fő bajom, hogy a hosszú, gondos, vitákkal, megbeszélésekkel húzódó szerkesztés ellenére a kötet novellái roppantul egyenetlen színvonalúak, és kevés benne az igazi novella. Inkább elbeszélések, a legtöbb epikusan elnyúló vagy tűlzsúfolt, vagy mindkettő egyszerre. Az igazi novella drámaian tömör, az elbeszélés inkább kisregény-szerű. (Például ilyen Krusovszky Dénes II. kerülete is, nekem túl hosszú, hosszát nem értem-érzem, ráadásul maga mondja egy interjúban, hogy egyharmadát húznia kellett - regényt akart? nekem szürkeségbe merül, pedig figurái érdekesek... lehetnének legalábbis.)
Néhány szerző szinte bevallja, hogy nem ismeri a vállalt kerületet: Budapest XV. kerületétől a XXIII-ig több efféle leplezett-álcázott-elfedett, nem élővé sikeredett táj sorjázik. (A kötet szerzői nagy dokumentum-anyagot kaptak segítségül.) Számomra csalódás, hogy néhány író, akiről jól tudom, hogy ismeri a maga kerületét, nem tudott igazán izgalmas vagy legalább érdekes elbeszélést kreálni. Nem nevezem meg őket, s természetesen véleményem szubjektív: lehet, hogy másnak tetszenének. Van, aki trükkösen kibújt a kötelező kerület-helyszín béklyóból: Dunajcsik a Ferihegyi Repülőtéren játszatja a maga novelláját, ide bárhonnan érkeznek emberek és történetek.
Magam sem tudom, hogy véletlen-e, hogy nekem a "tiszta" novella-műfaj néhány darabja tetszett leginkább. Ilyen Vámos Miklós III. kerülete a maga "kezemfeje" alapötletének korrekt kidolgozásával. Ilyen Németh Gábor Újlipótvárosa: tömör, feszes, drámai. (Egyetlen ház élete: a legszűkkebre záró, de legélesebben látó kamera.) Számomra roppant érdekes Szvoren Edina VIII. kerülete. Itt a "nyócker" huszadik század eleji (vagy még régebbi?) hétköznapjainak alját, vállaltan legalját, a szemétszállítók életét kapjuk, egy szlovák szemetesnő munkáján keresztül, mocsok és durvaság, szlovákok, magyarok, németek, hullámzó, többrétegű szürke-feketeség. Különleges színfolt a vaskos ál-regényben.
.jpg)
S ha már itt tartunk: a kötetben szinte csak szegény, nyomorult, vagy alsó-középosztályú szereplőkkel találkozunk. Nádasdy Ádám épp most, a Könyvhét megnyitóján kérte az írókat, írjanak a gazdagokról is. Jó volna, mondom magam is, hiszen a gazdaságot ők irányítják, jó volna... - már akkor, ha az írók ismernék életüket. Márpedig nem ismerik, életük eléggé zárt világ, a nagyon gazdagok "munkásságát" meg mégoly kevéssé látja át egy író. Kedves Nádasdy Ádám, az egész XX. századi magyar prózairodalomban alig tűnik fel nagyon gazdag főszereplő. Keressen a Nyugat bármelyik évfolyamában milliomos alakokat: Kosztolányi, Szép Ernő, Móricz, Füst Milán miért nem írt róluk? Természetesen, mert nem ismerték az ő világukat. Ez ma is így van, talán még inkább így van.
A kötet tanulságai felé kanyarodtunk. Találjon mindenki más-más tanulságot. Bosszantóan lyukas, hiányos ez a nagyregény, de egyáltalán nem tanulság és érdekesség nélküli. Tükörnek nem lenne jó, gondolatok ébresztőjének kiváló. Túl széles, túl elnyúló, nem szervesen összefüggő Budapest térképe. Sokszor fonákjáról, de ezt erősen érezteti a könyv. Nem morgok: még sokszor belenézek majd.
